magyarfutball.hu

portré: Gazdag Dániel
© mlsz.hu
alias
Gazdag Dani
@richdani6
nationality
Magyarország
age
28 years
poszt
középpályás
related websites

játékos

pályafutás
Budapest Honvéd FC
2014 - 2021. május 11

Philadelphia Union
2021. május 11 -
eredmények / elismerések
Magyar Bajnok
2016/2017
Magyar Kupagyőztes
2020
Gazdag Dániel 2015
2015-ben a Kispest játékosaként
Petneházán születtem, ott is kezdtem el focizni ötévesen. Igaz, nem sokáig játszottam otthon, mert az első Bozsik-tornámon felfigyeltek rám a Nyírsuli vezetői. Hétéves koromtól naponta bejártam a tőlünk harmincöt kilométerre fekvő Nyíregyházára, jobban mondva a szüleim vittek és hoztak. Így ment ez négy évig, mígnem kollégiumba költöztem. Nem volt más választásom. Illetve lett volna: a tanulásra helyezem a hangsúlyt a futball helyett. Mivel jobban szerettem futballozni, mint tanulni, ez a kérdés gyorsan eldőlt. A családunk egyébként is a labdarúgást bűvöle­tében élt és él, édesapám és a bátyám hobbiszinten játszott, nagybátyám ugyanakkor az NB II-ig jutott.4


Budapest Honvéd FC, 2014-2021

2010-ben került a Magyar Futball Akadémiára. 2014-től tagja a Honvéd felnőtt csapatának.
Amikor megkeresett a Honvéd. Tizennégy éves voltam. Addig harmincöt kilométerre voltam az otthonomtól, onnantól fogva csaknem háromszázra... Az még nagyobb váltás volt az életemben, mint a három évvel azelőtti. Annyi előnyöm volt, hogy addigra megtapasztaltam, milyen érzés a szeretteimtől távol lenni. Ráadásul Kispesten sokkal jobb körülmények közé csöppentem, mint Nyíregyházán. A szintén Szabolcsból származó Kapacina Valér már a kispesti akadémián pallérozódott, az intézmény vezetője, Herczeg Vince nála érdeklődött, ismer-e Nyíregyházán olyan fiatalt, aki megüti az itt megkövetelt szintet. Valér engem ajánlott a figyelmébe, Vince bá pedig egyszer-kétszer eljött megnézni. Valószínűleg elégedett lehetett a látottakkal, mert idővel azt javasolta, két-három napot töltsek el a Magyar Futball Akadémián. Több se kellett nekem, és miután már az első napon meggyőződtem arról, hogy ennél jobb helyre nem kerülhetek, hamar eldőlt a jövőm. Tetszett, hogy minden egy helyen van, arról nem szólva, hogy remek szakmai munka folyt már akkor is Kispesten.4

Már 18 évesen bemutatkoztam az első osztályban, de idén lettem stabil kezdőjátékos. A bajnokság elején azért segített a „fiatalszabály”, de úgy érzem, sikerül bizonyítanom, hogy nem csak azért játszom. Kisfiam augusztus 17-én született. Nem terveztük az érkezését, de nagyon boldogok vagyunk. Miatta is örökké emlékezetes lesz a 2016-os év. Sokszor hallottam, mennyire megváltoztatja az embert a gyermekáldás. Így is van, már a kisfiam a legfontosabb az életemben.2

Edzője, Marco Rossi arra is képesnek tartja a Magyar Futball Akadémián nevelkedett focistát, hogy megállja a helyét az olasz bajnokságban.
...
2016 nyarán Erik van der Meer személyében új edző érkezett a csapathoz, számítottunk arra, hogy lesznek változások. Eleinte úgy tűnhetett, talán én lettem az „áldozat”, ugyanakkor ugyanúgy tettem a dolgomat, mint máskor, próbáltam maximálisan megfelelni az edzői utasításoknak. Abban a rövid időszakban, amikor kikerültem a csapatból, a távozás meg sem fordult a fejemben. Csak azon dolgoztam, hogy visszaverekedjem magam a kezdőbe. Végül olyan teljesítményt és edzésmunkát produkáltam, hogy sikerült helyet követelnem magamnak a kezdőcsapatban, meggyőztem a holland vezetőedzőt, így újra alapember lettem a Honvédnál.1

...
Itt lettem futballista, itt nőttem fel igazán, itt vált belőlem NB I-es játékos, itt akasztották a nyakamba a bajnoki aranyérmet. Noha május huszonhetedikén volt két éve, hogy az első helyen végeztünk, mindmáig sokat beszélünk arról, amin akkor keresztülmentünk. Öt fordulóval a vége előtt már az élen álltunk, a képlet egyszerű volt: ha mind az öt meccsünket megnyerjük, huszonnégy esztendő után újra bajnok a Honvéd. Legyőztük a Gyirmótot, majd a Mezőkövesdet, az MTK-t és a Debrecent is, a Vidi elleni sorsdöntő meccs előtt pedig már éreztük, nincs az az isten, hogy a fehérváriak megverjenek minket. Más lapra tartozik, hogy azóta egyszer sem nyertünk ellenük, de az a győzelem számunkra mindennél többet ér! Egy életre összeköt bennünket. Lehetek és remélem, leszek is még aranyérmes a pályafutásom során, ám afelől nincs kétségem, hogy annál a bajnoki címnél többet egy siker sem ad már nekem.4


Philadelphia Union, 2021-

Jó lehetőségnek tartom, hogy a Philadelphiához igazolhatok, ezért is mondtam igent az ajánlatra, boldog vagyok, hogy szintet léphetek a karrieremben. Több lehetőségem is volt, korábban is kerestek, de azt szerettem volna, és ezt beszéltem meg a klubvezetéssel is, hogy nyárig maradok, segítve a csapatot a bennmaradásért vívott küzdelemben. A Philadelphia ajánlata nemcsak szakmailag volt csábító, hiszen a családommal egy jó helyre költözhetünk, ráadásul erős csapatról van szó, az előző szezonban megnyerte az alapszakaszt az amerikai bajnokságban, szerepel a CONCACAF-zóna csapatainak kiírt sorozatban, egyértelműen előrelépésnek értékelem a klubváltást. Hosszú időt töltöttem a Honvédnál, itt nőttem fel, itt lettem felnőtt futballista, apuka, bajnok, kupagyőztes, minden szempontból sikeres volt az itt eltöltött időszak, csak pozitívumokat mondhatok erről a tizenegy évről, és köszönöm mindenkinek, aki segített nekem ezen az úton.5
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

comments

  1. avatar: magyarfutball.hu
    2021.05.16, 16:05 (szerk.: 2021.05.16, 16:10)
    Amerikába való igazolása kapcsán:
    Gazdi köszönjük amit a klubért tettél! A látványos pimasz gólokat a cseleket a szép futballt amit nyújtottál!
    Sok sikert amerikában és a Magyar Válogatottban!

    Ezt nem érzem olyan elkapkodott igazolásnak mint Schönét,ha eddig nem vitte NB1 feletti csapat,ez után sem történt volna meg.Szurkolok neki,hogy felülről lógjon ki az MLSben! A Honvédra kíváncsi leszek mert fontos emberét engedte el,gondolom külföldiekkel fog zsákbamacskát játszani,mert már az előző évben,félévben begyüjtöttek minden hazatérő labdarúgót,szval nincs sok variáció...

    Nehéz ennek örülni. Válogatott játékos, 25 éves, gyakorlatilag most van a legjobb korban... Csak remélni tudom hogy lesz 1-2 jó szezonja és van még visszaút Európába...

    Egyszer, ketszer lattam jol jatszani ami tetszett.Amugy meg itt az NB1 ben nagyon valtozó volt a teljesitmenye. Nem tudom hogy ez a korabbi serülese miatt volt e v nem.Kivanom hogy kellemes meglepetest okozzon kint es itthon is a szurkolóknak!

    Egy két fineszes gólja maradt meg, de amúgy közepes játékos. Kíváncsi leszek ki marad ebben a Honvéd ban, de jövőre komoly gondjaik lesznek kiesés terén. De ne legyen igazam. Hajrá Fradi! Sok sikert Gazdag úrnak.

    Mondjuk őszintén szólva, ebből a Honvédból nem volt nehéz kitunnie, néha még eltunnie. Az MLS-be való. Abszolúte tucat játékos, meg itthon is. Azt meg hogy miért válogatott, szerintem ember nem érti a földön...

    Ha valakit erdekel a Philadephia a jellenlegi bajnoka az MLS-nek.
    Jellenleg 4 fordulo utan 4 pontjuk van 1gy,1d,2v. Mersekelten kezdtek.Ennek az oka az volt hogy a 10s posztrol (iranyito/tamado kozeppalyas lasd Szoboszlai)tavozott az alapemberuk es nem volt senki aki potolja. Biztosan fog jatszani es eleg hamar befogjak vetni ezert hoztak. A Philadelphia mint bajnok resztvesz a Concaf BL-ben es a hetvegen bejutott az elodontobe.Az Atlantat verte ki
    a 8 kozott 3-0 es 1-1. A 16 kozott meg a costa ricai bajnokot (Saprissa) verte ki.
    1-0,4-0. Az elodonto mar sokkal nehezebb lesz az America jon a mexicoi bajnok augusztusban esz a elodonto paros mecs. Az amerikai csapatok meg nem jutottak soha sem a dontobe. Mindig a mexikoi csapatok nyerik ezt a kupat.
    Ahogy latom nagyon varjak a sracot. Ha oda teszi magat azonnal kedvenc lesz. Mar hirdetik az alairasos mezet is a Twiteren.

    Oh igen $1.8 milliot fizttek erte. Ez nem sok Europaban de itt
    ez egy kozepes vetel ar.

    https://www.nemzetisport.hu/nso_cikkhozzaszolas/?cikk_id=2825837
     
  2. avatar: magyarfutball.hu
    2019.05.09, 14:04
    Esetleges Fradiba való igazolása kapcsán:
    Gazdag..........tehetséges srác, technikás, jól lát a pályán, nem egy gólvágó. Fiatal, később piacképes lehet. Szerintem Szpiró helyett jön.

    Gazdagot nem tudom hová tenni. Jó játékos, de hogy nálunk mire vinné, arról gőzöm sincs.

    A mol is akarta jóideje már,belső kp de nem nagyon szerez gólt,szerintem jó játékos.

    Egyszer Hemingway azt nyilatkozta, hogy amíg ő a Honvéd elnöke, Gazdag biztosan a Honvéd játékosa marad.
    Hm..

    Box to Box tipusú játékos, motoszkál benne valami, akár jó is lehet.

    Sigér posztja,de sokkal erőszakosabb,s nem mellesleg technikásabb és lát a pályán .

    sztem nem erőszakosabb, de az tény hogy technikásabb.

    Rebrov is jó fej, Sigért dicséri, meg ő a kedvenc játékosa, aztán hoz a posztjára egy 6 évvel fiatalabb magyar válogatott kerettagot, mert Haratint nem fogja kihagyni, az hétszentség. smiley

    Nagyon jó szellemű,s róla azt mondta Rossi,hogy Nagy Ádám mellett Őt is el tudja képzelni egy Seria A csapatnál.

    Jó,védekező középpályás,de technikás és sokat fut.Ha valaki erősítés lehet itthonról,Ő az!

    https://ulloi129.hu/2019/05/09/grof-es-gazdag-erkezhet/