magyarfutball.hu

  1. A szervezett futball története Szamosújváron 1923-ban kezdődik, amikor a Szamosújvári Spártát alapították. A csapat fénykorában a második osztály élbolyába tartozott. A korabeli sajtó amellett, hogy félelmetesnek nevezi az egykori csapatot a következő képen említi eredményességét:

    „Az 1920-as években nagy játékerőt képviselt a Spárta. Legázolta a kolozsvári első osztályú csapatokat is, a másod osztályú bajnokságban mindig a lista élén haladt. Száz és száz forró, sikert hozó mérkőzés áll mögötte”[1].

    A romániai futball statisztikáiban is szerepel a Szamosújvári Spárta csapata, ami azt bizonyítja, hogy egy erős csapatról beszélhetünk. Egészen 1933-ig a román bajnokság első osztálya több területi bajnokságra (vagy selejtező csoportra) oszlott. Az 1930-1931-es idényben a Szamosújvári Spárta az Északi Liga előselejtező csoportjában (Szamos csoport) legyőzte a Dési CFR-t és a Besztercei Glóriát, majd továbbjutott az Északi Ligában. Az első körben 5-1-es arányba legyőzte a Tordai...