magyarfutball.hu

  1. 2022.07.31, 17:22 - Tapolca, Bauxit TIAC Sportpálya
    Átadták a center pályát

    A TOP-7.1-1-16-H-ESZA-2020-01781 Kulturális és sportprogramok időseknek, fiataloknak a TIAC szervezésében elnevezésű projekt harmadik mérföldkőéhez érkezett a megvalósítás.

    A tavalyi évre tervezett, azonban a pandémia miatt csúszó centerpálya avató mérkőzésre augusztus végén került sor. A korábban beharangozott Dunaszerdahely csapata, az utolsó pillanatban mondta vissza a meghívást, hivatkozva az eredménytelen bajnoki szereplésre.

    A TIAC vezetősége gyorsan újra tervezte a programot, hiszen volt B és C forgatókönyv is. Szerettek volna, első osztályban szereplő együttest meghívni az ünnepélyes gálamérkőzésre, azonban az MLSZ érvényben lévő COVID szabályozásai miatt, – mely előírja, hogy mind a hazai, mind a vendégcsapat tagjainak, kísérőinek, érvényes negatív PCR teszttel kell rendelkezni -, olyan többletköltséget jelentett volna, melyet az egyesület nem tudott vállalni. Így esett a választás a jó erőkkel felálló NB III.-as VLS Veszprémre, akik ör...
  2. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/07/1659255041_hse2022.jpg
    forrás: https://www.facebook.com/HSEhivatalos
  3. Vezetőedzői várakozások:
    Spisljak Zoran (FC Hatvan):
    Csapatunk, az FC Hatvan, egy régi/új csapat az NB III-as bajnokságban. Nagyon izgatottan várjuk a vasárnapi mérkőzést. Ellenfelünk, a Hajdúszoboszló egy kifejezetten jól szervezett, stabil csapat, nagyon oda kell figyelnünk rájuk. Mi - úgy gondolom - jó fizikai állapotban és felkészülten fogjuk várni őket. Semmi akadályát nem látom annak, hogy egy jó és izgalmas mérkőzést játszunk ellenük. Sok sikert és sérülésmentes bajnokságot kívánok ellenfelünknek!

    Szücs János (Aqua-General HSE):
    Elvégeztük az eltervezett munkát és bár van néhány betegünk és sérültünk, de felkészültünk a bajnoki rajtra. Nem számítunk könnyű mérkőzésre,a frissen feljutó Hatvan első mérkőzésén, hazai pályán nem lesz könnyű ellenfél,de mindent meg fogunk tenni a 3 pontért.

    forrás: https://www.facebook.com/HSEhivatalos
  4. 2022.07.10, 22:25 - Sopron, SC Sopron
    NB III: megmenekül a soproni labdarúgás

    Nehéz helyzetbe került az SC Sopron felnőttfutballcsapata mögött álló Sport Club Futball Kft. működése, ám a Caola Zrt. és az önkormányzat segítségének köszönhetően megmenekült a klub, melynek középtávú célja az NB II-es szereplés kiharcolása – áll az egylet sajtóközleményében.

    Sopron Város Önkormányzatának közgyűlése néhány nappal ezelőtt jóváhagyta a Caola Zrt. üzletrészvásárlási szándékát az SC Sopron férfi felnőttcsapatát működtető Sport Club Futball Kft.-ben. Így a több mint 190 éves múltra visszatekintő, kozmetikumokat, higiéniás és háztartásvegyipari termékeket gyártó magyar vállalat hamarosan a soproni futballcsapat többségi tulajdonosa lesz. A Caola célja a minőségi soproni labdarúgás újbóli megteremtése mind utánpótlás-, mind felnőttszinten!

    „Örülök, hogy egy ilyen nagy múltú piaci szereplő állt a soproni labdarúgás mögé, ezzel lehetővé téve klubunk további működését! Egyúttal köszönöm a soproni városvezetésnek, hogy a l...
  5. Két driftelő autós valósággal felszántotta a bátaszéki sportpályát, egyikük már „meggyónhatta” bűneit a rendőrségen.

    A Bátaszéki Labdarúgó Szakosztály vezetője tett bejelentést 2022. június 11-én, hogy az éjszaka folyamán ismeretlen autósok két kocsival megrongálták a városi sportpályán a foci- és a futópályát, amivel közel 500.000 forint kárt okoztak.

    A bejelentést követően a nyomozók széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, melynek során a kihelyezett térfigyelőkamera felvételeit is visszanézték. Az összegyűjtött információk alapján még a bejelentés napján kopogtattak az egyik feltételezett elkövető lakcímén. A 21 éves bátaszéki férfit előállították a Szekszárdi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A bűncselekmény elkövetését beismerte, de elmondta, hogy a salakos pályán nem ő autózott, hanem valaki más, akiről nem tud semmit.
    forrás: https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-h...
  6. 2022.06.14, 23:01 - Kecskéd, Wati Kecskéd KSK
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1655240494_kecsked75.jpg
    forrás: http://paksifc.hu/news.php?extend.10220
  7. 2022.06.14, 22:59 - Fülek, Füleki VSC
    Száztíz éves a füleki futball

    1908-ban, a zománcgyár indulásával egy időben alakult meg az első futballklub Füleken, amely a Haladás Atlétikai Torna Club nevet kapta. Azelőtt nem igazán volt ismert ez a sportág Nógrádban. 1908-ban Mészáros Ádám volt a gyár igazgatója, a források szerint az ő fiai hoztak először bőrlabdát Fülekre.

    A füleki foci történetét Cirbus Vladimír, az FTC klubmenedzsere dolgozza fel, aki közel 18 éve gyűjti a korabeli dokumentumokat. Munkáját könyv alakjában is szeretné megjelentetni.

    A kezdeti évek

    Az első feljegyzett mérkőzésre 1911. november 1-jén került sor, az ellenfél a salgótarjáni polgári iskolások csapata volt. Ez a meccs nem ért véget, mert 2:1-es állásnál összevesztek a csapatok. 1912-ben a Sport-Világ arról cikkezett, hogy a Füleki Football Club nevű csapat barátságos meccset játszott Ipolynyitrán, ahol 3:0-ra kikapott. Egy évvel később a fülekiek 24:1-re legyőzték a Rimaszombati Diák Sport Egyesületet, s a 24 gólból 17-et Urbancsok...
  8. Megalapozták Nyíregyháza új multifunkciós stadionját

    Új stadionnal gazdagodik Nyíregyháza és a város labdarúgása: a beruházást az alapkő letétele óta külön figyelemmel követi lapunk. Legutóbb az előkészítő munkákról számoltunk be: a már az építésekor elavult technológiával elkészült lelátókat elbontották, és előkészültek az építkezésre.

    A Beruházási Ügynökség feladatait ellátó BMSK Zrt. beruházásában az Épkar Zrt. és Nyír-Wetland Generál Zrt. egy mintegy 12200 négyzetméteres, 8150 férőhelyes fedett lelátóval, vasbeton pillérvázas felszerkezettel építi a futballstadiont: a tetőszerkezetet összesen 58 darab előregyártott pillér fogja alátámasztani és ehhez 316 tőcsarvart már el is helyeztek. A meccseket egy 10160 négyzetméteres központi pályán játszhatják majd.

    A stadion multifunkcionális kialakítású lesz: egy 160 négyzetméteres színpadot is fel lehet majd állítani benne, így nemcsak sport, hanem más eseményeket (például koncerteket) is szervezhetnek majd benne. Mindemele...
  9. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654087037_282136361_1304951690289400_2173921807987289829_n.jpg
    forrás: https://www.facebook.com/HSEhivatalos
  10. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/06/1654086858_284806332_173396415120192_4881121278461925734_n.jpg
    forrás: https://www.facebook.com/ptepeac

    Hosszú volt a pécsi éjszaka a PEAC futballistái számára – ünnepelt a bajnokcsapat
    forrás: https://pecsaktual.hu/sport/hosszu-volt-a-pecsi-ejszaka-a-peac-futballistai-szamara-unnepelt-a-bajnokcsapat/?fbclid=IwAR0vE_fQBegbvYEsUySON16u6ZMwTKZGi3DQ44QMq4aI9PcVWrmpKuR9Zkk
  11. 2022.04.30, 08:27 - Kisbér, Kisbéri Spartacus SE
    A Kisbéri Spartacus Sportegyesület 60. évfordulója alkalmából rendeztek ünnepséget a kisbéri sportpályán.

    A jubileumra a Fradi öregfiúk csapata érkezett, aki megmérkőzött a Kisbéri Spartacus megyei III. osztályban szereplő felnőtt csapatával. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Sinkovicz Zoltán Kisbér Város polgármestere, Khéner László MLSZ megyei igazgató, dr. Veres Zoltán a megyei önkormányzat jegyzője, dr. Tamtom Péter a Kisbéri Spartacus elnöke, Falmann József volt szakosztályvezető valamint Bánki József a Fradi öregfiúk csapatvezetője. Az ünnepséget a helyi mazsorett csoport fellépése színesítette. Az esemény jótékonysági célt is szolgált, ugyanis aláírt Fradi mezt árvereztek el egy helyi család megsegítése céljából. A beszédekben elhangzott, hogy nagyon komoly fejlesztése valósultak meg az elmúlt években Kisbéren. Egy teljesen új öltözője épült TAO-s forrásból, ezen felül az MLSZ Országos Pályaépítési Programjának keretében műfüves kispálya valósult meg valam...
  12. Műfüves pályaavatás Zsámbékon

    Műfüves nagypálya került ünnepélyes keretek között átadásra január 8-án, szombaton Zsámbékon. A pályaátadó ünnepségen Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár, Dr. Kancz Csaba Komárom-Esztergom Megyei Kormánymegbízott, MLSZ megyei társadalmi elnök, Bors Attila klubelnök, Horváth László polgármester, valamint Khéner László MLSZ megyei igazgató vett részt.

    Az ünnepi beszédek és a szalagátvágás után a Zsámbéki SK az NB II-es Szombathelyi Haladás elleni mérkőzéssel avatták fel a pályát. Az elmúlt években a TAO támogatásoknak köszönhetően nagy fejlődésen esett át a sporttelep, öt éve 20x40 méteres műfüves pálya épült meg, majd két éve egy teljesen új sportöltöző, idén pedig egy nagy méretű műfüves pályával gazdagodott az egyesület.
    2022.01.10
    forrás: https://komarom.mlsz.hu/hir/mufuves-palyaavatas-zsambekon
  13. A VB tudomásul vette az Annavölgyi BSE sportszervezet bejelentését, miszerint felnőtt csapatát visszalépteti a bajnokság további küzdelmeitől. A VB kizárja az Annavölgyi BSE felnőtt csapatát a Megyei III. O. bajnokságból – Északi csoport – és eddigi eredményeit törli.
    2021.10.07
    forrás: https://komarom.mlsz.hu/adat/dokumentum/7549/dokumentumok/6.-hivatalos-ertesito..pdf
  14. Szala Ákos (Putnok FC):
    A játék képe alapján maximálisan nem vagyunk elégedettek, de a mérkőzés előtt, azt gondolom, hogy örültünk volna az egy pontnak. Számos helyzetet hibáztunk el, és rossz megoldásokat hoztunk a támadó zónába, de az örömteli hogy újra fel tudtunk állni a kapott gól után.

    Csillag László (Aqua-General HSE):
    Sajnálom a csapatot, mert nagyon küzdött a mai napon. Úgy gondolom, hogy a mérkőzés teljesen más mederbe került azáltal, hogy a játékvezető tolerálta a szabálytalanságokat, és ettől vált kicsit keményebbé a mérkőzés. Sajnos a végjátékba 10 emberre fogyatkoztunk. Nekünk is lett volna, egy büntető szituáció, amit a játékvezető nem vett észre. Ettől függetlenül gratulálok a srácoknak, mert szépen helyt álltak.
    forrás: https://www.facebook.com/HSEhivatalos
  15. Sándor Tamás (DEAC):
    Több lehetőségünk is volt a mérkőzés során, de sajnos volt, hogy pontatlanok voltunk. Azonban a mérkőzés eljén, és a mérkőzés végén is sikerült a hálóba találnunk. Az első félidő nagyon tetszett, de a második félidőben nem tudtunk annyiszor labdát szerezni ahányszor szerettük volna. Voltak hiányzóink, de összességében meg vagyok elégedve a srácok játékával.

    Csillag László (Aqua-General HSE):
    Sajnos vereséget szenvedtünk ezen a rangadón, de úgy gondolom, hogy méltó ellenfelei voltunk a házigazdának. Sajnos fordulópont volt a kihagyott büntető, és ők is egy büntetővel tették rá az I re a pontot. Több volt ebben a mérkőzésben, de sajnos most csak ennyi sikerült, de készülünk a BKV-ra.
    forrás: https://www.facebook.com/HSEhivatalos
  16. 2022.04.10, 12:42 - Végegyháza, Végegyházi SE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/04/1649587346_logo_1603903020.gif
    forrás: http://vse.gportal.hu/
  17. 2022.04.10, 12:19 - Visz, Visz-Dél-Balaton FC
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/04/1649585973_cimer.gif
    forrás: https://delbalatonfc.hu/
  18. 2022.04.10, 12:13 - Tiszapüspöki, Tiszapüspöki FC
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/04/1649585608_244453516_1311448142617863_8369095599955418880_n_2.png
    forrás: https://m.facebook.com/pages/category/Social-Club/Szajol-KLK-szurkol%C3%B3i-klub-515311262231559/photos/
  19. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/04/1649581221_1573_490x300_290_ezustcsapat_1980_81.jpg
    forrás: http://gyulaanno.hu/wp-content/gallery/cache/1573__490x300_290_ezustcsapat_1980_81.jpg
  20. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/04/1649507853_bajnok.jpeg
    forrás: http://www.tapiogyorgye-sc.hu/kron.htm
  21. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/04/1649496316_1971mariakalnok.jpg
    forrás: https://facebook.com/mariakalnokse/posts/1985689608130550/?_rdr
  22. 2022.04.09, 10:53 - Kóny, Kóny SE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/04/1649494401_kupagyoztes_csapat_1961_528340_28306.jpg

    forrás és további képek: http://kony.network.hu/kepek/foci
  23. Sportolda: megkapták a Várkői pályát: https://www.facebook.com/watch/?v=242006327333360
  24. Az önkormányzat a Verseny utcai Várkői-stadion egyik, ma salakos pályáját ajánlotta fel az eredeti terület helyett. A civil szervezet itt két U14 korosztálynak megfelelő (egy füves és egy műfüves), valamint egy kisméretű palánkos focipályát alakít ki.
    forrás: https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/300-pecsi-fiatal-sportolasi-lehetoseget-segitene-a-varos/
  25. 2022.04.09, 10:35 - Pécs, Pécsi Sportolda SE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/04/1649493321_313843_444988008902674_1470902924_n.jpg
    forrás: https://www.facebook.com/pecsisportolda/
  26. Csillag László (Aqua-General HSE):
    Egy olyan csapattal találkoztunk ismét aki az életéért küzd, de mi nyilván minden itthoni meccset szeretnénk megnyerni. Küzdöttünk, jól dolgoztak a srácok megvoltak a lehetőségeink, főleg a második félidőben, de sajnos ezeket nem tudtuk kihasználni, ismerve a körülményeinket, úgy gondolom, hogy reális a döntetlen.

    Majoros Jozef (Hidasnémeti VSC):
    Szerintem egy harcos, kiegyenlített mérkőzést láthattunk.
    Nekünk jobban ment az első félidő, mint a hazai csapatnak, de hiányzott az utolsó passz, a befejezés. A második félidőben már a másik csapat dominált jobban. A 0-0 eredmény szerintem reális a látottak alapján.
    forrás: https://www.facebook.com/HSEhivatalos
  27. Csillag László(Aqua-General HSE):
    Egy nagyon értékes győzelmet szereztünk újból hazai pályán, külön örülök, hogy egy kapott gól nélküli mérkőzést hoztunk le, az első félidőben eldönthettük volna a párharcot, hiszen több lehetőségünk volt, de a másodikban a szél támogatását ők is kihasználták, és voltak lehetőségeik. Szerencsére olyan játékosokat tudtam behozni, akik ezeket az oldal szabadrúgásokat, pontrúgásokat el tudták hárítani, ezért úgy gondolom, hogy teljesen megérdemelt a sikerünk.

    Fiumei Viktor (Sényő Carnifex FC):
    Az első félidőben nagyobb teret engedtünk a hazai csapatnak, a szél támogatását jól használták ki, viszont a második félidőben abszolút a mi akaratunk érvényesült, és a hazai csapat jobbára a védekezésre koncentrált, sajnos kevés lehetőséget dolgoztunk ki, és nem tudtunk győzelmet szerezni a mai nap.
    forrás: https://www.facebook.com/HSEhivatalos/
  28. Vízteleki János (SBTC):
    Tavasszal úgy készültünk, hogy minden mérkőzést meg akarunk nyerni, a mai mérkőzésnek is így indultunk neki. A játékosok fegyelmezettek voltak, betartották azt amit kértem tőlük, rengeteget futottak, rengeteg párharcot nyertek meg. Az ellenfél a semmiből kapott egy tizenegyest melyet elhibáztak. Tudtunk cserélni előre gyors, labdabiztos embereket, majd letisztáztunk egy szögletet a végén, és abból kiléptünk ziccerbe, ahol szabálytalanság történt, a 11.-est pedig higgadtan értékesítettük. Hajdúszoboszló nem annyira tudott alkalmazkodni a pályához mint mi, de úgy gondolom, hogy ma egy nagyon jó csapatot sikerült legyőznünk.

    Csillag László (Aqua-General HSE):
    Küzdelmes mérkőzés volt, ahol inkább a küzdelem dominált, mint a játék,
    A sors fintora hogy mi a 70. percben kihagytuk a büntetőt, és egy szöglet után lekontráztak minket, mely után ők is kaptak egy büntetőt, majd a 92. percben éltek is ezzel. Gratulálok az ellenfél csapatának!
    forrás: ht...
  29. Csillag László (Aqua-General HSE):
    Úgy gondolom, hogy jól kezeltük ezt a mérkőzést, már az elején két gólos előnnyel tudtunk indítani, köszönhető a letámadásoknak. A büntető figyelmeztető volt amit kaptunk, de nem estünk kétségbe, a második félidőben ezt még helyenként szép játékkal megtudtuk fejelni, úgyhogy a srácok minden dícséretet megérdemelnek.

    Zsivóczky-Pandel Gyula (DVTK II.):
    Az első félidőbe, partiba voltunk, sikerült az utolsó pillanatban egy tizenegyest szereznünk, bíztunk benne, hogy tudjuk rendezni a sorokat, és a második félidőben meglesznek a lehetőségeink, de ismételten kihasználták az egyéni hibáinkat az ellenfél rutinos játékosai, és így teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.
    forrás: https://www.facebook.com/HSEhivatalos/
  30. Gergely Mátyás (Törökszentmiklós FC):
    Egy olyan mérkőzést láthattunk, amelyen a küzdelem és az akarat dominált.
    Az utolsó pillanatbeli figyelmetlenségünkből adódóan, az ellenfélnek sikerült egyenlítenie és így sajnos kiengedtük a kezünkből a 3 pontot.

    Csillag László (Aqua-General HSE):
    A mérkőzés előtti kényszerű csere miatt, változásokat kellett eszközölnöm, és talán ennek is köszönhetően egy peches góllal, vezetést szereztek a hazaiak, de a csapat felállt, és az első játékrészben számtalan lehetőséget alakítottunk ki. Második játékrészben is meddőnek bizonyult a fölényünk, és ahogy lenni szokott egy pontrúgás következtében, a csapat 2 gólos hátrányba került. A csapat lelki erejének, és kitartásának köszönhetően innen felálltunk, és dícséret illeti a srácokat, hisz a végjátékban kis szerencsével is, de mentettünk egy pontot.
    forrás: https://www.facebook.com/HSEhivatalos/
  31. 2022.03.06, 13:15 - Orosháza, Orosházi MTK
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/03/1646568886_2393576.jpg
    forrás: https://www.lira.hu/hu/antikvar/helytortenet/100-eves-az-oroshazi-munkas-testedzo-kor-antikvar#
  32. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/03/1646502887_nevtelen.png
    forrás: https://docplayer.hu/963219-Iv-gyenesdias-sporttortenete.html
  33. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/03/1646502502_13444404.jpg
    forrás: https://www.antikvarium.hu/konyv/mezokovacshaza-sporttortenete-i-600563
  34. 2022.03.05, 18:44 - Jánossomorja, Jánossomorja SE
    100 éves a Jánossomorjai Sportegyesület
    [youtube]-yJoNeu9e9w[/youtube]
  35. 2022.03.05, 18:37 - Kecel, Kecel FC
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/03/1646501801_100evesakecelifoci.jpg
    forrás: https://vira.hu/programajanlo/100-eves-a-keceli-foci/
  36. 2022.03.05, 18:35 - Kecel, Kecel FC
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/03/1646501688_nevtelen.png
    forrás: https://issuu.com/kecelihirek/docs/2011_08_augusztus
  37. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/03/1646149766_274470983_1241378916646678_7517667288751725721_n.jpg
  38. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/02/1645379758_0000006880.jpg
    forrás: http://www.jakd.hu/keptar/kepes_virtualis_muzeum/sportelet_zaszlok_plakettek_kupak_jelvenyek_/zaszlok
  39. 2022.02.20, 18:52 - Dunaferr SE - Rosenborg BK 2000
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/02/1645379598_0000009356.jpg
    forrás: http://www.jakd.hu/keptar/kepes_virtualis_muzeum/sportelet_zaszlok_plakettek_kupak_jelvenyek_/zaszlok
  40. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/02/1645379283_0000009357.jpg
    forrás: http://www.jakd.hu/keptar/kepes_virtualis_muzeum/sportelet_zaszlok_plakettek_kupak_jelvenyek_/zaszlok
  41. A Sporttelepet is tovább fejlesztettük elkészült az új külső és belső parkoló. Megvalósult az elektronikus eredményjelző tábla és a 200 fos mobil lelátó is. A beruházások a TAO támogatás és az Önkormányzat jóvoltából valósultak meg.
    forrás: https://harkany.hu/userfiles/7/8/78ab339572e7070de74905c81ffe6759.pdf
    2020. június
  42. 2022.02.20, 18:36 - Magyarbóly, Magyarbólyi LE
    017/2022 (02.14) VB számú határozat
    A Magyarbólyi LE sportszervezet hivatalos képviselője írásbeli nyilatkozatában bejelentette, hogy a sportszervezet visszalép a 2021-2022. évi Baranya Megyei II. osztályú férfi felnőtt nagypályás bajnokság további mérkőzéseitől, játékos létszám problémák miatt. A Versenybizottság a bejelentést tudomásul vette, a Magyarbólyi LE sportszervezet férfi felnőtt csapatát a 2021-2022. évi Baranya Megyei II. osztályú férfi felnőtt nagypályás bajnokságból kizárja. A csapat eddig lejátszott eredményeit (pontok és gólkülönbség) a bajnokságban résztvevő valamennyi sportszervezetnél eltörli, és a kizárt csapatot a bajnoki osztály utolsó helyére helyezi a VB. a LVSZ 46. §-ban foglaltaknak megfelelően.
    forrás: https://baranya.mlsz.hu/adat/dokumentum/7998/dokumentumok/bami_02_2022_0218_ertesito.pdf
  43. 2022.02.20, 18:24 - Gerjen, Gerjeni SK
    Hazai mérkőzéseinket Pakson, az ASE Sporttelepen játsszuk...
    forrás: https://www.facebook.com/gerjenisk/
    2022.02.12
  44. Csillag László: Egy nagyon nehéz talajú pályán mérték össze tudásukat a két csapat játékosai, a mérkőzés során főként a párharcok domináltak, és a pontrúgásokból illetve rögzített szituációkból lehetett helyzeteket kialakítani. Volt nyilván több lehetőségünk az első félidőben is, de második félidőben egy pontrúgásból sikerült a kapuba játszani a labdát. Az újpestiek mozgósították a fiatalabb játékosaikat, természetesen ezt mi próbáltuk kivédekezni, szerencsére volt egy kimagasló teljesítmény a kapuban, Mészáros Dávid személyében, és Karacs Péter góljával sikerült megnyernünk a mérkőzést.

    Mundi Viktor: Véleményem szerint két jól felkészített csapat mérte össze tudását. A pályán célfutballt kellett játszani, mind a két csapat jól alkalmazkodott ehhez a környezethez, talán egy kicsivel a helyzetek alapján közelebb álltunk a győzelemhez. A srácok mindent megtettek, ami kértem tőlük, de egy koncentráció hiánya okozta a vereségünket. Gratulálok az ellenfélnek és további sok sikert ...
  45. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/01/1643400664_hodikt.jpg
    forrás: Délvilág, 1992. február 1.
  46. 2022.01.27, 23:08 - Szeged, Szegedi Textilművek
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/01/1643321258_csongradmegyeihirlap_1970_0507_pages3030page001_3.jpg
    forrás: Csongrád Megyei Hírlap, 1970. május 7.
  47. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/01/1643108802_0cff5fda7e9743bd96b11e8136e21cc10001.jpg
    forrás: Csongrád Megyei Hírlap, 1982. december 12.
  48. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/01/1643045566_20130600kinizsim2bajnoktablo700.jpg
    forrás: http://www.ecbservices.hu/SzentesiFociTortenelem/2010-19.html
  49. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/01/1643045362_2007_bajnoki_tablo.jpg
    forrás: http://tarnokksk.hu/arhivum/arh_keptarak/arh_csapatkepek/data/images1/2007_bajnoki_tablo.jpg
  50. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/01/1643042668_szegedi_haladas_1955.jpg
    forrás: http://szeged1899.hu/news_listone.php?id=1411
  51. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/01/1643042338_hodgepmetripond7778.jpg
    forrás: https://promenad24.hu/2016/01/02/nap-kepe-amikor-meg-nb-ii-es-foci-volt-vasarhelyen/
  52. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/01/1643041578_szegedi_honved.jpg
    forrás: https://futballtortenet.blog.hu/2015/01/28/katonacsapatok_magyarorszagon_az_otvenes_evek
  53. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/01/1642954846_0d83011090c04031bc3dae42cc1688090001.jpg
    forrás: Délmagyarország, 1979. június 19.
  54. Megszűnt a H. Porcelán

    Tegnap összevont játékos értekezleten jelentette be Baranyai Antal, a H. Porcelán elnöke, a sportkör november 19-i határozatát, nevezetesen, hogy a klub megszünteti labdarúgó szakosztályát. Indokként szerepelt, hogy a szakosztály jövőévi működésének anyagi és személyi feltételei nincsenek biztosítva. A bázisvállalat csak a kézilabda-szakosztály terheit vállalja, s az 1983-ra biztosított 200 ezer forint a területi labdarúgó-bajnokságban való szerepléshez kevés.
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/01/1642933878_porcelan.jpg
    forrás: Délmagyarország, 1982. december 9.
  55. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/01/1642793149_dase.jpg
    forrás: https://100ev.deac.hu/gmedia/331371-jpg/
  56. 2022.01.21, 20:23 - Debrecen, Debreceni Egyetemi AC
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/01/1642792953_nevtelen.png
    letöltés: https://100ev.deac.hu/deac-tortenete/
  57. 2022.01.21, 20:11 - Debrecen, Debreceni Egyetemi AC
    A Méliusz Juhász Péter Könyvtár „Százévnyi DEAC” – Fejezetek a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club életéből címmel szervez helytörténeti kiállítást, ami január 24-én 17 órakor nyílik a Méliusz Központi Könyvtár II. emeleti kerengőjében (Debrecen, Bem tér 19/D).

    1919. augusztus 1-jén a Debreceni Egyetemi Körből kilépő tornászok és az őket támogató közéleti személyiségek hozták létre a DEAC-ot, ami most Magyarország legnagyobb egyetemi sportklubja. Alapító tagjai között olyan ismert személyek voltak, mint Sesztina Jenő, a törvényszék elnöke, Kontsek Kornél kereskedő vagy Vásáry István és Kölcsey Sándor, akik később egymást váltották a város polgármesteri székében.

    1926-ban fogtak hozzá – Mattyók Aladár okleveles mérnök tervei alapján – a DEAC-stadion felépítéséhez és 1928. június 4-én avatták fel a romantikus környezetben fekvő létesítményt, minden bizonnyal a legszebbet a húszas évek Magyarországán.

    A kiállítás fotókon, dokumentumokon mutatja be a klub több mint 100 éves ...
  58. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/01/1642760495_1981_szolnok_uefa_001.jpg
    forrás: https://mandadb.hu/tetel/568100/UEFA_Kupa
  59. 2022.01.21, 11:06 - Szolnok, Szolnok Fanatic SE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/01/1642759557_197567113_185515570248718_1652004592774334777_n.png
  60. 2022.01.21, 11:01 - Debrecen, Dóczy József utca
    Látványterv: https://fb.watch/aGffRtM85j/
  61. 2022.01.18, 22:36 - Kolozsvár, FC CFR 1907 Cluj
    A kolozsvári „derbi” története

    https://erdelyikronika.net/2018/05/20/a-kolozsvari-derbi-tortenete/
  62. 2022.01.15, 17:44 - Érd, Érdi VSE
    Megjelent “Az érdi sport 100 éves története” című kötet

    Mintegy félszáz oldalon keresztül mutatja be Érd sportéletét az 1921-től 2021-ig tartó időszakig Pató Lajos: az érdi sport 100 éves története című kötete, melyet az Érd Városi Sportegyesület készíttetett el a klub fennállásának századik évfordulója alkalmából.

    “Mondhatom, hogy kevesen élnek már azok közül, akikkel én megismerkedtem, az 1954 óta íródó érdi sporttevékenységem alatt - kezdett bele az Érdi VSE jelenlegi ügyvezető elnöke, Novák Ferenc, a kötet felelős kiadója. “Sok mindent hallottunk akkor is az előttünk lévő öregekről, akik a mérkőzésekre jártak, mert Érden mindig is nagyon szerették az emberek a sportot, de egyértelműen a labdarúgás vitte a prímet. Pató Lajos barátom folytatott kutatást az érdi sportélettel kapcsolatban és kiadtuk a város sportéletét összefoglaló kötetet a százéves évforduló alkalmából - melyre szerettünk volna komolyabb ünnepségsorozattal is készülni, de a koronavírus-járványhelyzet ezt...
  63. 2022.01.11, 15:14 - Cegléd, Ceglédi VSE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/01/1641910433_0129005218088p.jpg
  64. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/01/1641910336_0749000860718p.jpg
  65. 2022.01.09, 11:45 - Lódi László
    Hatvanegy éve az öltözőben

    Vasárnap az idén utoljára lépünk hazai környezetben pályára. A Merkantil Bank Liga NB II. 17. fordulójában a Tiszakécske együttese látogat a Tiszaligetbe. A két csapatnak ez lesz a hatodik egymás elleni bajnoki mérkőzése. Ezek közül mindössze egyen, a legelsőn született szolnoki győzelem. Azon az ominózus összecsapáson – 1996. augusztus 25-én – a Véső úti sporttelepen 1-0-ra győztünk a sokkal esélyesebb, a bajnokság végén első helyen végzett és az élvonalba feljutó Tiszakécske ellen, melynek akkor a pályaedzője volt Lódi László.

    Laci bácsi! Nem mintha nem szoktunk volna nap, mint nap találkozni és beszélgetni, de most a közelgő Szolnok-Tiszakécske mérkőzés kapcsán egy kicsit avassuk be az olvasókat – aki nem ismerne – a pályafutásodba.

    1960-ban, a BVSC-ben kezdtem. Ott, végigjártam a ranglétrát, ami abban az időben volt, azaz serdülő és ifi. Tizenhat és fél, tizenhét éves koromban már a felnőtt csapatban játszottam. Azért, hogy lássuk, hogy ez...
  66. 2022.01.09, 11:39 - Pécs, PVSK Stadion
    Így alakul a pécsi sportegyesület legújabb pályáinak építése - Fotók

    A B Build szakemberei a futballpályán az alépítményi munkálatokat végzik, illetve a lelátóépület szerkezetépítésén dolgoznak.

    Ahogyan korábbi cikkünkben megírtuk, a B Build & Trade Kft. végzi a Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) legújabb sportlétesítményeinek építését a pécsi Verseny utcában. A projekt keretében létrejön egy új, 100x64 méteres futballpálya NB III. minősítéssel és eköré épülnek a különböző sportpályák és épületek, úgy mint

    a 800 fő fogadására alkalmas kétszintes lelátó,
    a kétszintes judo és ökölvívó részleg,
    a fedett, 45x25 méteres játékterű NB II futsal pálya,
    valamint az atlétikai csarnok, amelyből nyílik egy szintén fedett, négypályás, 115 méter hosszú futófolyosó.
    Emellett további két műfüves futballpályát is kialakítanak.

    Már az atlétika csarnok szerkezete is épül

    Molnár Márk építésvezető úgy tájékoztatta lapunkat, a futballpályán az alépítményi munkálatok készülnek a villámvé...
  67. Egykori futballpálya helyére költözik az új Természettudományi Múzeum

    A decemberben megkötött szerződés értelmében kezdetét veszi az intézmény kialakításának előkészítése, melynek része a kiviteli tervek elkészítése is.

    Az önkormányzat javaslata szerint a debreceni Nagyerdőben, az Oláh Gábor utcai volt Loki-pálya (a Debreceni Vasutas Sport Club (DVSC) beceneve – a Szerk.) területén épülhet fel az új Természettudományi Múzeum – közölte a város polgármestere pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

    Papp László emlékeztetett: a december végén kötött támogatási szerződés szerint 2,4 milliárd forintot biztosít a kabinet, hogy a város elvégezze a múzeum létesítésével kapcsolatos előkészítő munkákat.

    Ezzel többéves előkészítő folyamat indul el, amelynek része egy részletes megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, egy tervpályázati eljárás lefolytatása, majd az engedélyes, illetve a kiviteli tervek elkészítése − sorolta a polgármester.

    Hozzátette: terveik szerint...
  68. 2022.01.02, 19:29 - Siófok, BFC Siófok
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2022/01/1641148138_267817103_4889996087730755_2541433253457053003_n.jpg

    A Siófoki Bányász 100 éves Jubileuma alkalmából megjelent 2 kötetes kiadvány Rózsa Tibor szerkesztő közreműködésével és a Siófoki Bányász SE kiadásában. A 2 kötet bemutatja és összefoglalja a Siófoki labdarúgás történetét, méltó emléket állítva az elmúlt 100 év játékosainak, csapatainak és az általuk elért eredményeknek, mely alapot teremtett a mai napig is közel 250 gyermeket nevelő Siófoki futball életnek.

    A könyvek megjelenésért kiemelt köszönet támogatóinknak, akik nélkül a kiadvány nem jöhetett volna része.

    Támogatóink: Siófok Város Önkormányzata, Witzmann Mihály országgyűlési képviselő, HunGast S-Food Gasztronomy Kft., Nagy Béla Program EMMI Sportért Felelős Államtitkárság Magyar Sportújságírók Szövetsége, VABEKO Kft., Somogy Megyei Közgyűlés, ADRIA PARK Sió-Invest Kft., Silver Beach Apartmann, Lindemann Roland Siófoki Bányász SE elnök.

    Külön...
  69. Nyitómérkőzésről beszámoló:
    [youtube]9gtr7NKXFmo[/youtube]
  70. 2021.12.27, 18:19 - Csurgó, Csurgói TK
    100 éves jubileumát ünnepli idén a Csurgói Torna Klub

    Csurgó város múltjáról szóló sport témájú kutatások egészen az 1880-as évekig nyúlnak vissza. Nem csak a szellemi élet, a helyi sport központja is a Református Főgimnázium volt, de 1920-tól már egyesületi sportról is beszélhetünk, hiszen abban az évben báró Inkei Pál elnökletével megalakult a Csurgói Move Sportegyesület. A ma Csurgói Torna Klub néven ismert labdarúgó egyesület több névváltozáson ment át az eltelt 100 év alatt,, mely során voltak dicső és kevésbé fényes időszakok.

    A háború után, 1920-ban Tallián Andor személyében olyan nagyszerű ember irányítása alá került a megye sportja, akinek áldásos tevékenysége során újraszerveződhetett az egyesületi élet. „Somogyország megértette az „ép testben-ép lélek” mozgalom fontos eszméjét” és a sorra alakuló Turul egyesületek a „Becsülettel a hazáért!” jelszót tűzték zászlajukra. A csurgói járásban Mursitz Kálmán őrnagy segítségével alakultak sorra a Turul egyletek, köztük ...
  71. 2021.12.27, 18:13 - Vác, Váci Reménység SE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/12/1640625207_centenariumlogo350x300.png
    forrás: https://vaciremenyseg.hu/centenarium.php
  72. 2021.12.27, 18:13 - Vác, Váci Reménység SE
    FELHÍVÁS

    A Váci Reménység Egyesület 2022-ben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját.

    A Centenáriumra külön programokkal és kiállítással készülünk, melyhez kérjük a kedves polgárok, ismerősök, tagok segítségét. Várjuk a régi képeket, emléktárgyakat, okleveleket, egyéb emlékeket, ami az Egyesülethez kapcsolódik.
    Amennyiben rendelkeznek ilyennel, kérjük juttassák el az Egyesülethez, hogy méltóképpen ünnepelhessük meg a Centenáriumot!

    A tárgyak leadhatók személyesen a Vanyek Béla Sportcentrumban.
    Bővebb információ az info@vaciremenyseg.hu címen.
    forrás: https://vaciremenyseg.hu/centenarium.php
  73. 2021.12.27, 17:56 - Pécs, Új Pécsi Stadion
    Korábban beszámoltunk az epiteszforum.hu által közölt hírről, miszerint költségvetési átszervezés miatt egyelőre nem épül meg a Bozsik Aréna mintájára tervezett 8000 fős stadion Pécsen. Erre reagált saját Facebook-oldalán Dr. Hargitai János, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, aki elárulta, új kormányjavaslatot készítenek elő, mert Pécsnek szüksége van a létesítményre.

    A pécsi aréna építésének előkészítésére a Pécsi Sport Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságot, a megvalósításra a Beruházási Ügynökséget jelölték ki, a telekvásárlást szeptember végére tervezték.

    A pécsiek többsége azonban az építkezések ellen volt, a kormány pedig a december 24-én megjelent Magyar Közlönyben visszavonta a Pécsi Mecsek Futball Club új stadionjának előkészítéséről és megvalósításáról szóló kormányhatározatot.

    Erre reagált hétfőn saját Facebook-oldalán Dr. Hargitai János, Baranya megye kereszténydemokrata országgyűlési képviselője, s elárulta, új kormánydöntést készítenek e...
  74. 2021.12.27, 17:53 - Pécs, Új Pécsi Stadion
    Mégsem épül meg a PMFC számára tervezett 8000 fő befogadására alkalmas stadion Pécsett, derült ki december 24-én. A módosítás oka költségvetési átszervezés.

    A Pécsi Mecsek Futball Club új stadionjának építéséről még szeptemberben született döntés, melyről az Építészfórum is beszámolt. A beruházás helyszíne a város nyugati részén elterülő Bolgárkert lett volna, melyet a pécsi közgyűlés népjóléti és sport bizottsága a város főépítésze, Karlovácz Zoltán mellett egyetemi építészeti szakértők és két pécsi labdarúgó-legenda, Dárdai Pál és Katzirtz Béla segítségével választott ki. Az aréna építésének előkészítésére a Pécsi Sport Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságot, a megvalósításra pedig a Beruházási Ügynökséget jelölték ki, a telekvásárlást szeptember végére tervezték.

    Mint ahogy a PMFC ügyvezető igazgatójával, Kránicz Ákossal a pecsma által készített interjúból kiderült még szeptemberben, a tervezett létesítmény nem csak sport célokat szolgált volna.
    „A saját elképz...
  75. Csillag László (Aqua-General HSE):
    Egy fontos győzelmét arattunk ma. Örülünk, hogy a múltheti Tiszaújváros elleni vereséget sikerült kijavítani. Úgy gondolom, hogy minden játékosunk betartotta azt amit megbeszéltünk, szerencsére helyrejött egy-két sérült is, akik a 60. perc után lendületet vittek a csapat játékába. Elégedett vagyok a fiúk mai teljesítményével.

    Szabados Tamás (Füzesgyarmati SK):
    Az első félidőben úgy éreztük, egy hogy tipikus egy gólos találkozó lesz, hiszen a játék egészen alacsony színvonalú volt. Aztán a hazaiak egy szép egyéni megmozdulás eredményeképpen megszerezték azt a bizonyos egy gólt ami után már csak a végeredmény volt kérdéses, megérdemelten győztek összességében.
    forrás: https://www.facebook.com/HSEhivatalos
  76. Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
    Labancz Róbert (Eger SE): Nem úgy nézett ki a mérkőzés hogy ekkora különbség lesz a két csapat között. Sajnos a kínálkozó lehetőségeinket kihasználatlanul hagytuk, az ellenfél a pedig szinte minden helyzetéből gólt rúgott, így természetesen teljesen megérdemelten győzött.
    Csillag László (Aqua-General HSE): Sikerült újra nyernünk, tetszetős játékkal fölényes győzelmet arattunk. A srácok nagyon jól dolgoztak a mai nap folyamán. A hiányzóink ellenére is sikerült kimagasló teljesítményt nyújtania a csapatnak. Büszke vagyok a csapatra és bízom benne hogy ez egy lökést ad újabb sikerek felé.
    forrás: https://www.facebook.com/HSEhivatalos/
  77. 2021.10.17, 13:44 - Pécs, Bányász Torna Club SE
    Az idén 100 éves Vasasi Bányász a Ferencváros öregfiúk csapatát fogadta hétvégén. Telek Manci, Bánki Dodó, Keller József is pályára lépett: https://www.facebook.com/watch/?v=829181177784005
  78. 2021.10.17, 13:43 - Pécs, Bányász Torna Club SE
    A Fradi öregfiúk ellen ünnepel a 100 éves Vasasi Bányász

    A városrész klubja idén ünnepli alapításának századik évfordulóját. Szombaton programsorozattal készülnek a helyiek, az eseményre várják a Ferencváros öregfiúk csapatát, hogy egy jó kis meccset játszanak velük.

    Az elmúlt száz évben a vasasi sport számos sikert ért el, de rendkívül nehéz időszakok is voltak. A helyiek munkájának, összefogásának köszönhetően nemrég újra élet költözött a Parcsin utcába.

    A centenáriumot egy egész napos rendezvénnyel ünneplik meg augusztus 14-én, szombaton. A programok között szerepel kutyaszépségverseny, ügyességi vetélkedők, táncbemutató, a Bányászszív Dalcsapat műsorral készül, és bárki megmutathatja, milyen jól tud tizenegyest rúgni.

    A nap főeseménye az 1921-ben alapított Vasasi Bányász TC és a Fradi öregfiúk csapatának gálamérkőzése lesz.

    A rendezvény kilenc órakor kezdődik a Parcsin utca 2. címen, a Fradi elleni mérkőzésen 17.30-kor indul útjára a labda. A programok ingyene...
  79. 2021.10.17, 13:37 - Pécs, Bányász Torna Club SE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/10/1634470631_217162522_338425074609699_6097487275168399503_n.jpg
    forrás: https://www.facebook.com/vasasibanyasz
  80. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/10/1633525062_mufuves_plakat_600_x_337.jpg
    forrás: https://bataszekiprogramok.hu/program/mufuves-palya-atado-unnepseg/
  81. Elkészült és ünnepélyes keretek között át is adták a műfüves pályát, mely a Bátaszéki Sport Egyesület (BSE) beruházása volt és nagy társadalmi összefogás eredménye.

    Nagy Ákos, a BSE elnöke kérdésünkre elmondta, két projektből áll a most átadott beruházás, melynek együttes összege meghaladta a 116 millió forintot. Az egyik projekt maga a műfüves pálya, a másik, a hozzá kapcsolódó kerítés és a világítás. A beruházás összegének jelentős része a vállalkozók által befizetett TAO-ból áll, illetve az önkormányzat közel negyven millió forinttal támogatta a létesítményt, mely megyei bajnoki mérkőzésekre kiválóan alkalmas, sőt egyedi kérésre akár nagy csapat is játszhat ezen a pályán.

    Nagy Ákos elmondta, összevárták a két projektet, hogy egyszerre tudjon elkészülni a kompelxum. Sok segítséget kapott az egyesület a munkálatok során a helyi vállalkozóktól, országgyűlési képviselőktől és az önkormányzattól. A beruházás egyik szervezője, irányítója Varjas Zoltán, a BSE elnökhelyettese ...
  82. Március 25-én, szombaton 14 órakor avatják Kiskunmajsán a Horváth István Sporttelepen elkészült műfüves focipályát. A szalagátvágást követően kezdődik a Kiskunmajsa – Ferencvárosi TC öregfiúk labdarúgó mérkőzés.

    Az ünnepségen a Magyar Labdarúgó Szövetséget, Dunai II. Antal olimpia bajnok, „ezüstcipős” labdarúgó képviseli, de jelen lesznek a megyei labdarúgás irányítói is.

    A szalagátvágást követően kezdődik a Kiskunmajsa – Ferencvárosi TC öregfiúk labdarúgó mérkőzés.

    A kiskunmajsai öregfiúk kerete: Huszka Antal, Krammer Lajos, Szőke Csaba, Máté Tibor, Tápai Tibor, Fekete Imre, Balog Huba, Dósai Attila, Vajda Csaba, Balogh Csaba, Váradi Károly, Fülöp László, Török Ferenc, Szikora Tamás, Mózer Csaba, Bedő Zsolt, Zámbó Imre, Dósai Imre, Török Ferenc, Andóczi-Balog Mihály, Fenyvesi Ferenc, Verba József, Szűcs Zsolt. Edzők: Gyovai János, Csóti Péter, Kozma Huba.

    A Ferencvárosi TC legendás játékosai közül pályára lép: Kollár József, Dragóner Attila, Bánki József, Keller Józ...
  83. A majsai sportpályán – ami ősz óta a kiváló majsai városvezető és labdarúgó Horváth István nevét viseli –, újabb nagyberuházásra készülnek. A Kiskunmajsai FC az MLSZ-TAO pályázatán 78 millió forintot nyert egy új, műfüves labdarúgópálya építésére. A világítással felszerelt pálya teljes bekerülési költsége mintegy 120 millió forint lesz.
    forrás: https://www.baon.hu/bacs-kiskun/sport-bacs-kiskun/megujult-a-regi-csarnok-642155/
  84. 142/2015. (V.28.) határozat
    A kiskunmajsai Városi Sporttelep elnevezésének megváltoztatásáról

    Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Városi Sporttelep elnevezésének megváltoztatása iránti kérelmet elfogadja, melynek alapján a továbbiakban a Horváth István Városi Sporttelep elnevezés kerül használatra.

    Felelős: Ábrahám-Fúrús András polgármester
    Határidő: azonnal
  85. Tovább épül, szépül a Horváth István Sporttelep Kiskunmajsán

    A beruházásnak köszönhetően a lelátó mindkét oldalának nagy része fedést kap, amely az eső és a napsütés ellen is óvja a szurkolókat, nézőket. 2x25 méter hosszúságban és mintegy 5 méter szélességben készül el a lelátó fedése.

    A kor és a népakarat követelményeinek megfelelően nagyszabású beruházás vette kezdetét az elmúlt hetekben a sportpályán. A KFC sikeres pályázatot nyújtott be, így megszépül, átalakul a nagy, füves pálya előtti központi lelátó.

    A felső két sor padjai helyett stadion ülések lesznek felszerelve, míg a lentebbi sorokban lévő padok fel lesznek újítva, ki lesznek cserélve.

    Ez a beruházás június végéig, július közepéig elkészül, így a felkészülési mérkőzéseken már a megújult környezetben látogatható a Sporttelep.
    forrás: https://bacsmegye.hu/megye/2019/06/tovabb-epul-szepul-a-horvath-istvan-sporttelep-kiskunmajsan
  86. 2021.10.06, 13:36 - Balástya, Balástyai Sportpálya
    Lelátó épült a sportpályán

    A községi sportkör eddigi nagyobb fejlesztései a Társasági Adó pályázatának támogatásával valósultak meg.

    Most egy következő beruházáscsomag részeként elkészült egy 150 személyes mobil lelátó, valamint az épületbelső terének további korszerűsítésére, akadálymentesítésére, nyílászárók cseréjére lesz lehetőség.
    forrás: https://www.balastya.hu/2017/05/18/lelato-epult-a-sportpalyan/nggallery/image/dsc_7052/

    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/10/1633520198_dsc_7049.jpg
  87. 2021.10.06, 13:31 - Lőrinci, Selypi Sportpálya
    Új műfüves pálya készül, megújul a lelátó és a vizesblokk is.

    Látványos fejlesztésekkel indulnak neki a hétvégi labdarúgó bajnokságnak a lőrinciek. Az utóbbi években korszerűsítették az öltöző épületét, új műfüves pályát építenek, illetve megújul a lelátó és a vizesblokk is.

    Lőrinci Városi Sport Egyesület célul tűzte ki, hogy megnyerik a bajnokságot – ennek érdekében igyekeznek minél komfortosabb körülményeket megteremteni a játékosok számára. 34 millió forintból, Tao támogatásból, illetve 30 százalékban az önkormányzati költségvetés támogatásából több látványos fejlesztést is megvalósítanak a sportpálya területén, melyek munkálatai pár héten belül befejeződnek.

    20*40 méteres új műfüves pályát alakítanak ki, teljesen felújítják a lelátót és korszerűsítik a pénztár- és a vizesblokk épületét is - tudtuk meg Sárosi Károlytól, a Lőrinci Városi Sportkör elnökétől. Már bontják a lelátó tetőszerkezetét, hamarosan teljesen lecserélik. Új székeket helyeztek ki; a lelátó lőrinc...
  88. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/10/1633519488_20210424165148353_2103728526435757_4127009250971005929_n.jpg
    forrás: https://www.newjsag.hu/wp-content/uploads/2021/04/20210424-165148353_2103728526435757_4127009250971005929_n.jpg
  89. Elkezdődött az Erzsébet-ligeti sporttelep rekonstrukciója

    Szarvason elkezdődött az Erzsébet-ligeti sporttelep rekonstrukciója. A sportlétesítmény több eredményes pályázatnak köszönhetően teljesen megújul az előttünk álló időszakban. A fejlesztés szorosan kapcsolódik a Kormány azon stratégiájához, mely szerint a szabadidő- és versenysporthoz, az utánpótlás-neveléshez, a rendszeres testmozgáshoz és a mindennapos testneveléshez szükség van arra, hogy a sportlétesítményeket a kor követelményeinek megfelelően fejlesszék.

    A mostani beruházás több évtizedes lemaradást orvosol, hiszen az eltelt közel 30 évben csak a legszükségesebb felújításokat végezték el a létesítményen. Nem túlzás azt állítani, hogy a helyi sporttelepre kilátogatók kisebbfajta időutazáson érezhették magukat a körülmények láttán, ám ez a fíling hamarosan megszűnhet.

    – A folyamatban lévő első ütemben a centerpálya liget felőli oldala újul meg, ahol negyven méter hosszúságú, kettőszázhúsz fő befogadására alkal...
  90. Edzői nyilatkozatok:

    Németh Gyula (Jászberényi FC): Nagyon nehéz helyzetben voltunk a zsinórban 5 vereség miatt, tudom hogy ez nagyon nagy béklyókat tesz a játékosaim lábára. Úgy gondolom, átérezték a helyzet súlyosságát, valami egy kicsit megbillent most felénk és nagyon örülünk, hogy megtudtuk nyerni egy jó csapat ellen a mérkőzést. Az újonc Hajdúszoboszlót valóban jó csapatnak gondolom, nekik sok sikert kívánok a továbbiakban!

    Csillag László (Aqua-General HSE): Ha minden tizedik mérkőzésen kapunk ki, akkor ezzel talán ki is egyeznénk. Viccet félretéve, egy olyan mérkőzést vesztettünk el, ahol nyilván a szerencsefaktor sem a mi oldalunkon állt. Egy rögzített szituáció után a kapufáról kipattanó labdát Jászberény góllá váltotta. Nyilván ilyenkor megyünk az eredmény után, sajnos előrefele nem tudtam belenyúlni a mérkőzésbe, nem volt cserelehetőségem. Időközben Kónya is megsérült, nem volt egyszerű. Úgy gondolom gratulálni kell a Jászberénynek, mert megérdemel...
  91. Vezetőedzői nyilatkozatok:

    László Csillag (Aqua-General HSE): Egy olyan csapattal találkoztunk, amely az eddigi 8 forduló alatt mindössze 7 gólt kapott. Nem volt egyszerű játék, nem volt ez ennyire sima, ahogy az eredmény sugallja. A srácok most kivételesen nagyon jó formát mutattak és megérdemelten nyertük meg ilyen arányban a mérkőzést.

    Szala Ákos (Putnok FC): Játszottunk több jó csapattal is és szorosabb mérkőzések voltak, meg persze volt ahol még nekünk is állt a mérkőzés. Ennek ellenére arra nem tudunk készülni, hogy 20 perc alatt 2 öngóllal vezet a hazai csapat. Aztán jött a harmadik hazai gól, a futballnak van ugye lélektan… 16 új játékost igazoltunk, ilyen helyzetben még nem voltunk de ebből is tanulnunk kell.
    forrás: https://www.facebook.com/HSEhivatalos/
  92. Edzői nyilatkozatok

    Török András (Hidasnémeti VSC):
    Igazi amatőr csapat módjára hoztuk le ezt a mérkőzést is. Meg kell szoknunk, hogy az NB3 színvonalába nem fér bele az, hogy 3 ziccert is kihagyunk. Ez természetesen meg is bosszulta magát. Nyilván a meccs összkép alapján megérdemelten győzött a vendég csapat. Azt gondolom, amíg elől és hátul ennyi hibát fogunk felhalmozni, addig nem fogunk sokat előre lépni.

    Csillag László (Aqua-General HSE):
    Erre a győzelemre már régen vártunk. Hál’ istennek gyűltek a kontrák amiket elterveztük. Máté János a helyzetei nagy részét berúgta, de természetesen másoknak is voltak helyzeteik. Nem vagyok elégedetlen, talán kicsit a kapott gól miatt, de ettől függetlenül is gratulálok a csapatnak. Most egy nehezebb időszak következik, de biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban is odateszik magukat a fiúk.
    forrás: https://www.facebook.com/HSEhivatalos
  93. 2021.09.24, 15:14 - Nagyigmánd, Nagyigmánd KSK
    Fociünnep Nagyigmándon: pályaavatással koronázta 100. évfordulóját a sportkör

    Átadták a felújított centerpályát és a fűnyírótraktort szombaton Nagyigmándon.

    Hajduné Farkas Erika polgármester arról beszélt, mindig nagy öröm, ha új fejlesztésekről számolhat be. Az immár 100 esztendős sportkör legutóbbi húsz évének jelentős eseményeit is felidézte.

    2001-ben, a 80. évfordulón jelent meg a néhai Gerencsér József kiadványa, amely a település sporttörténetét dolgozta fel. A 90. évfordulón a sportkör Nagyigmándért díjat kapott az önkormányzattól. 2002-ben átalakították a sporttelepet, így az addigi egy pálya mellett edzésre alkalmas és centerpálya is létrejött. A polgármester hangsúlyozta, a kiváló sportvezetők mellett fontos, hogy a fiatalok megfelelő körülmények között mozoghassanak.

    2014-ben készült el az új sportépület, amelyben vendégöltöző, klubhelyiség és konditerem is található. Ballabás Melinda, a Nagyigmándi KSK elnöke arról számolt be, a TAO-programnak köszönhető...
  94. 2021.09.24, 14:58 - Kötegyán, Kötegyáni FC
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/09/1632488317_ktegyan.jpg
    forrás: https://www.facebook.com/K%C3%B6tegy%C3%A1ni-FC-102904774827519/?ref=py_c
  95. https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/09/1632044844_gagliardettopennanttorinocalciovsrabaetogyor.jpg
    forrás: https://www.picclickimg.com/d/l400/pict/402797616674_/Gagliardetto-Pennant-Torino-Calcio-Vs-Raba-Eto-Gyor.jpg
  96. Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

    Csillag László (Aqua-General HSE):
    Mondhatnám azt is hogy csalódott vagyok, de nyert a csapat. Szokták mondani, hogy a győzelmet nem kell megmagyarázni. Azt gondolom nem játszottunk igazán jól, ettől függetlenül megvoltak a lehetőségeink, veszélyesek voltunk az ellenfél kapujára. Az első félidőben 3-4 ajtó-ablak ziccer volt, amivel le lehetett volna zárni a meccset. A második félidőben is akadtak helyzeteink, de már érezhetően kevesebb. Ilyenkor ugye felbátorodik az ellenfél, bármikor előfordulhat az hogy kiegyenlítenek. A csapatnak a győzelemért meg a három pontért tudok gratulálni, de a mutatott játékért nem.

    Török László (Törökszentmiklósi FC – Veteriner):
    Végeredményben egy gól döntötte el a mérkőzés sorsát, azt is mi szereztük egy „szerencsés” öngóllal. Azt gondolom, nagyon nagy erőket mozgósítottunk annak érdekében, hogy kiegyenlítsünk. Meg is voltak rá a lehetőségeink, nagyon jól jöttünk ki labdaszerzésekben, gyűltek a kontráink, a vé...
  97. A pálya 1985-ben:
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/09/1631201676_1850.jpg
    forrás: https://mandadb.hu/tetel/749886/Szines_pozitiv
  98. 2021.09.09, 17:30 - Martfűi MSE - Magyarország 1960
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/09/1631201432_2014281.jpg
    forrás: https://mandadb.hu/dokumentum/669689/2014281.jpg
  99. 2021.09.09, 16:46 - Szolnok, Szolnoki Vasutas SE
    Szolnoki Vasutas Törekvés Sport Kör Tagsági könyve
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/09/1631198650_screenshot_20210909_at_162416_195610_szolnok_pdf.png
    forrás: http://portal.vfmk.hu/taxonomy/term/827
  100. 2021.09.09, 16:10 - Szolnok, Szolnoki MTE
    https://www.magyarfutball.hu/data/upl/2021/09/1631196607_images.jpg
    forrás: https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/1140777/default/doc_url/sporthirado_1974030120.pdf

    További MTE híradók: http://portal.vfmk.hu/taxonomy/term/11371