magyarfutball.hu

  1. – Nincs változás a fejlesztést illetően, a kivitelezés költsége nem lett kevesebb, és az is bizonyos, hogy nem lesz fényűző, de modern, Egerhez méltó stadion várja majd sportolókat és a nézőket – erősítette meg a Heolnak Eger és térsége országgyűlési képviselőjeként Nyitrai Zsolt.
    A tovább újuló érsekkerti és a Felsővárosi létesítményre vonatkozó konkrétumok közül Habis László árult el néhány részletet.
    – Az építési és a szabályozási tervek újragondolása miatt várat még magára a kivitelezés – magyarázta Eger polgármestere. – Azt viszont elmondhatom, hogy a jelenlegi lelátó alá költözik majd a teljes öltözőrendszer és a kiszolgáló helyiségeket is oda telepítik. Az NB-s követelményeknek megfelelően fedett részt is kialakítanak majd a főlelátón.
    A [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/1054]Felsővárosi Sporttelepen létesülő edzőközpontban a nyugati telekrészre épül az öltöző, 28–30 személygépkocsi számára parkolót alakítanak ki, míg a jelenlegi nagyméretű műfü...
  2. Megújul az egri stadion
    A 2,4 milliárd forintból egy új fejépület és egy fedett lelátó épül a Szentmarjay Stadionban, amely így 3500 fős befogadóképességű lesz, s megfelel majd a MLSZ NB II-es licencfeltételeinek. Ezen kívül a pénzből az úgynevezett [url=https://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/1054]északi sporttelepen az öltőző- és lelátórendszer fejlesztésével egy korszerű utánpótlás akadémiát is kialakítanak majd.

    Újságírói kérdésre elhangzott, hogy a beruházás várhatóan 2019 közepére készül el.
    2018.01.03.
    https://www.m4sport.hu/magyar-foci/cikk/2018/01/03/megujul-az-egri-stadion/
  3. Július 4-én elkezdődik a Szentmarjay Tibor Városi Stadion felújítása. Az élőfüves centerpálya alácsövezése és fűcseréje bruttó 100 millió forintért készül majd el, míg az atlétika sportág javát rekortán futókör, továbbá dobó és ugrópálya szolgálja majd nettó 250 millió forintos beruházás eredményeként. Petrovai József az atlétika pályát illetően azt is megerősítette, hogy nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas létesítmény épül, ahol a sportág képviselői 200 lux fényerő mellett (alatt) készülhetnek, míg a labdarúgópálya 75 luxos világítást kap, ami később bővíthető, mert így ez csupán a tréningezést teszi lehetővé.

    2016.06.29.
    http://www.heol.hu/heves/sport/a-szentmarjay-stadion-decemberig-epitesi-terulet-672206
  4. Újabb tervek...

    A Magyar Atlétika Szövetség 2016-os sportágfejlesztési programjának keretében 300 milliós igényt nyújtottunk be a stadionbeli nyolc sávos, tíz befutós rekortán futópálya kialakítására – jelentette be az EVSI igazgatója, Kovács Géza a Villa Citadellában tartott edzői összejövetelen. – Ehhez a labdarúgáson keresztül kapcsolódva ugyancsak hozzávetőleg 300 millió forintból épülhet fedett lelátó, lehet komfortosabb a vizesblokk és készülhet el a világítás. Ahogy az atlétika pálya, úgy a további fejlesztések is három hónap alatt elkészülhetnek.

    2015.06.29.
    http://www.heol.hu/heves/kek-hirek-bulvar/egri-stadion-jovore-itt-a-rekortan-617931
  5. 2015.06.20, 13:45 - Szolnok, Tiszaligeti Stadion
    Egyedi lesz a tető.

    http://kepfeltoltes.hu/150615/szolnok_www.kepfeltoltes.hu_.png

    http://www.skyscrapercity.com/showpost.php?p=124803674&postcount=1170
  6. Több fronton is lépett Harmati Péter, az Egri Sportcentrum SE elnöke, hogy a Szentmarjay Tibor Városi Stadion annak ellenére is megújuljon, hogy a létesítmény – már – nem szerepel a stadion-rekontrukciós programban.
    – Egyeztettem azzal a céggel, amely a felújítandó MTK stadionba új világítást telepít, és a leszerelt, jó állapotban lévő eszközöket értékesíti – közölte Harmati Péter. – A Magyar Labdarúgó Szövetség illetékeseivel történt tárgyalás során kiderült, hogy 300 millió forint alatt van lehetőség stadion felújítási pályázatot beadni a TAO keretében.

    - Amennyiben mi a cégektől megszereznénk a 70 százalékos összegnek megfelelő pályázati TAO-s pénzt – itt jegyzem meg, hogy Vancsa Miklóstól, a Vasas SC ügyvezetőjétől már van ígéretem 40 millió forintra –, és nem kell az MLSZ-től várni, akkor soron kívül kínálkozna lehetőség a beruházásra. Az elképzelés szerint ez 280 millió forintot tenne ki, amelyből mintegy 200 millió a TAO-s pénz. Ebből megvalósulhatna a felújítás és a ...
  7. 2014.12.08, 17:26 - Szolnok, Tiszaligeti Stadion
    Átalánydíjas vállalkozási szerződés ’Szolnok, labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése’ keretében a létesítmény keleti és északi lelátóinak építési kivitelezési munkálatai elvégzésére.
    A kivitelezés során megvalósítandó munkák:
    - A keleti oldalon újonnan létesülő klub épülethez csatlakozó 1200 férőhelyes lelátó építése, fedése acélszerkezetű, ponyvával burkolt tetőkialakítással
    - Az északi oldalon 750 férőhelyes vendég lelátó építése
    - A lelátók alatt büfé, szektoronként a nézők számára fenntartott vizesblokkok, WC, mozgáskorlátozott WC, a hozzájuk tartozó takarító szertárak kialakítása.
    Érték: 372.997.594 Ft

    Forrás: Közbeszerzési Értesítő
  8. Újabb, most már látványos szakaszába ért a stadion korszerűsítés, hiszen megérkeztek a világítóberendezések tartóoszlopai.
    A kivitelezést végző Elios Zrt. vezérigazgatója, Sájer Gábor elmondása szerint a dunaújvárosi stadiont a világ élvonalát képviselő, a nemzetközi előírásoknak megfelelő, a Philips cég által több, mint egy évtizeden keresztül fejlesztett világító berendezésekkel szerelik fel.
    A kiépítés végső határidejével kapcsolatban a Roneko Kft. ügyvezetője, Nemes Ferenc még az aláíráskor elmondta, hogy a kivitelezési határidő két hónap, melyet minden körülmények között megpróbálnak betartani. Ennek megfelelően tehát kettő-három héten belül várható, hogy próbaként kigyulladnak a fények a stadionban.
    A világítás olyan korszerű, az új nemzetközi előírásoknak megfelelő lesz, ami a HD-s közvetítéseknek is megfelel. Ennek érdekében a lámpatestek a pálya sarkainál elhelyezkedő négy oszlopon és a hosszanti lelátók feletti tetők szélén lesznek.
    A szurkolók a kivilágított stadi...
  9. 2014.09.18, 12:19 - Miskolc, MVSC Stadion
    Az MVSC pálya ötezer nézőt befogadó stadion lesz világítással, eredményjelzővel, itt játssza a DVTK a hazai meccseit a következő szezonban (2015/16).
    Letisztult és funkcionális stadion épül. A koncepciótervet október tizennyolcadikáig kell elfogadni, az engedélyezés decemberre várható. A kivitelezés a szezon vége után azonnal elindul, az átadás két év múlva lesz. A diósgyőri munkák kezdetével együtt elkezdődik az MVSC-pálya fejlesztése.”

    http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/dvtk-15-ezres-uj-stadion-az-mvsc-palya-az-ideiglenes-otthon-2364369
  10. Beszámoló a felújításról
    http://taccs.hu/2014/08/13/a-zugloi-vasutasok-is-elkaptak-a-csatlakozast-stadionvonalon/
  11. Ez a Groupama Kártya valami tévinfó lehet. A Nyíregyháza honlapján szereplő hírben nincs is benne ez a rész és sehol máshol nem találni említést róla.
  12. Hiába csinálták meg a pályánkat, az eső után ugyan olyan pocsolyák állnak rajta, mint ezelőtt... lesz ennek valami következménye a kivitelezővel szemben?

    Hozzászólás a felsotarkany.atw.hu-n.
    2013.11.25.
  13. 2013.11.20, 19:52 - Eger, Északi sporttelep
    http://agriasport.hu/hirek/20131120/023bb2.jpg

    A Felsővárosi Sporttelepen szerdán megtartották a 330 méteres rekortán borítású, máfél méter széles futósáv műszaki átadását. A felsővárosi lakók, és futni vágyók a november 26-i 14.30-os hivatalos pálya avatást követően vehetik birtokba az elkészült, piros burkolatú szintetikus futópályát.
    A kivitelezés része volt a fűves pálya melleti rész csapadék víz elvezetésének megoldása is. A Felsővárosi fejlesztések következő ütemének terveiben az amerikai focipályának indult szabad terület rendezése, fűvesítése szerepel. A 2014-es tervek része a Cifrakapu úti ingatlanokkal határos kerítés, labdafogó háló magasítása.

    2013.11.20.
    http://www.agriasport.hu/index.php?pid=hvlink&sorszam=12905
  14. A stadionnal kapcsolatos információ, hogy a villanyvilágításhoz 2013. márciusban kiásott munkaárkokat a héten betemették. A munkálatok félbe maradása miatt éktelenkedő gödrök balesetveszélyesek voltak. Az Egri Városi Sportiskola a TENT ZRt-től, valamint a munkát megrendelő Egri FC-től is kérte az áldatlan állapot felszámolását, a munka elvégzését, de egyik fél sem kívánta ezt elvégezni. Az EVSI saját hatáskörben elvégezte a feladatot és a tél beállta előtt betonozásokkal igyekeznek visszaállítani az eredeti állapotot.

    2013.10.11.
    http://www.agriasport.hu/index.php?pid=hvlink&sorszam=12738
  15. 2013.10.07, 14:51 - Eger, Északi sporttelep
    A szabadidősport szolgálatára másfél méter széles, kb. 330 méteres rekortán futósáv épül a Felsővárosi Sporttelepen. A füves pálya körül megkezdődött az építkezés, amely heteken belül be is fejeződhet. Első lépcsőben a Cifrakapu út felőli telkek vízelvezető rendszerét újítják meg. A kivitelező Németh Miklós gerelyhajító olimpiai bajnok cége. Az 1976-ban 94.58 méteres világcsúccsal aranyérmes, legendás atléta személyesen felügyelte a munkálatok elkezdését. A beruházás költségeit Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat állja, a közgyűlési döntésnek megfelelően.
    Kovács Géza az Egri Városi Sportiskola igazgatója arról is tájékoztatta portálunkat, hogy a Felsővárosi fejlesztési programban a rekortán pálya mellett szerepel a Cifrakapu úti kertek felé egy 5 méteres labdafogó kerítés megépítése. A beruházás 2014-ben valósulhat meg. A műfüves pályák mögötti szabad terület rendezése is napirenden van. A cél egy gondozott füves, többfunkciós pálya létrehozása.


    2013.09.21
    http:/...
  16. Közel százmilliós TAO-forrásból készült el Felsőtárkányban a füves pálya felújítása és műfüves pálya építése. A beruházás hivatalos átadását szombaton tartották meg. (...) A hajdani lejtős, köves, rossz talajú játékteret most NB I-es szintű füves játéktér váltotta. Új öltöző, műfüves pálya is szolgálja a helyi labdarúgást.
    - Szimpatikus az a munka, amelyet a tárkányiak végeznek. A feltételek javulása azt is jelenti, hogy egyre több fiatal focizhat. Jelzi a munka eredményességét, hogy Egerből is érkeztek utánpótlás csapatok a klubhoz. Beszélgettem a játékosokkal, elvárom, hogy mindent elkövessenek a jó NB III-as szereplés érdekében. Szeretném, ha az NB II-be jutna a csapat. Örülök hogy ilyen csodálatos környezetben fogadhatja ellenfeleit. A második vonal a szponzorálás szempontjából is teljesen más kategória - nyilatkozta Szabó-Forrai Zsolt, a Felsőtárkány SC névadó szponzora, a Fortress Investment Company igazgatója.

    2013.10.06.
    http://www.agriasport.hu/index.php?pi...
  17. 2013.08.09, 21:22 - Egerbakta, Egerbaktai Sportpálya
    Megfelelő infrastruktúra hiányában az Egerbakta visszalép a bajnokságtól.

    Szalkai József, az Egerbakta KSK elnöke a heol.hu-nak elmondta, hogy a régi öltőző épület rendelkezésre áll, ám az a játéktértől távol esik, új létesítmény kialakítására, vagy zuhanyzóval rendelkező konténer bérlésére pedig nincs pénzük.
    – Augusztus 20-ig kellett volna kialakítanunk vizes blokkot közvetlenül a pálya mellett, ám mi ezt ilyen rövid határidőn belül nem tudtuk vállalni – magyarázta a támogatóként is ténykedő Szalkai József. – Évek óta mindig problémaként jelentkezett az öltöző kérdése és mi akartuk is a megoldást, ám anyagiak hiányában ez rendre elmaradt. Egyelőre ideiglenesen szüneteltetjük a működést, remélve, hogy egy év múltán visszatérhetünk a megyei futballéletbe.

    http://www.heol.hu/heves/sport/alkalmas-oltozo-hijan-egerbakta-nelkul-jatszanak-510635
  18. Augusztus végére elkészül a pálya
    http://youtu.be/XnMPXltxCQw?t=53s
  19. 2013.06.26, 12:44 - Szolnok, Tiszaligeti Stadion
    [bigimg]http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2014/02/1392827536_szolnok_eredmenyjelzo.jpg[/bigimg]
    Forrás: http://www.szoljon.hu/galeria/jasz-nagykun-szolnok/sport/65020
  20. Friss kép. Gondolom a sok eső miatt haladnak ilyen lassan.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1372158790_felsotarkany_2013_junius_k.jpg

    Forrás:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=564278033618611&set=pcb.564279010285180&type=1&theater
  21. A munka megkezdése után (2013. március eleje):
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/06/1372158624_felsotarkany_2013_marcius.jpg
    Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=485453598168655&set=a.371898752857474.74706.100001120582607&type=3&theater
  22. A klub története legnagyobb sikerét aratva megnyerte a 2012/13-as NB III Mátra csoportját, és osztályozót játszhat az egycsoportos NB II-be kerülésért.
  23. 2013.02.20.

    – Mostoha időszak végére tehetnek pontot. Mikor indul az új időszámítás?

    – A hét elején vonultak fel a gépek, a kivitelező Pharos '95 Kft. képviselői szerint, ha az időjárás kedvezően alakul, március végére befejeződhetnek a munkálatok – tájékoztatott Szarvas László, a Felsőtárkányi SC labdarúgó-csapatának titkára. – A tervek szerint az NB III-as bajnokság utolsó hazai mérkőzésén már megújult környezetben fogadhatjuk a Bükkábrányt.

    – Pontosan milyen változások várhatók?

    – Teljes talajcserét követően új nagypályát alakítanak ki, vízelvezető rendszerrel, automata öntözőberendezéssel, emellett egy kisméretű műfüves pálya is helyet kap a sporttelepen. A TAO-s pályázatokból több mint 100 millió forintot nyert az egyesület, ebből a pályák kialakítására mintegy 90 millió fordítható.

    – A munkálatok idejére így albérletbe kényszerülnek. Lehet már tudni, hogy hol játszik a csapat tavasszal?

    – Három településről is jelezték, hogy szívesen látnának bennünket, á...
  24. 2013.05.27, 20:48 - Szolnok, Tiszaligeti Stadion
    A Szolnoki MÁV FC NB II-es labdarúgócsapata vasárnap 3–0-ra vezetett a Putnok ellen, amikor a 88. percben váratlanul kihunytak a fények a Tiszaligetben. A játékvezető öt perc kényszerszünetet rendelt el, ám miután nem sikerült megoldani a hibát, lefújta a találkozót. A jelek szerint nem véletlenül nevezte csupán a világítás főpróbájának a vasárnap esti összecsapást a klub ügyvezetője.
    "Mint minden ilyen volumenű építkezés során, bármilyen apró gikszer közbejöhet, így kínos lett volna, ha egy ünnepi gálameccsen aludtak volna ki a fények – felelte érdeklődésünkre Földi Sándor, a Szolnok ügyvezető igazgatója – A találkozón egyébként jelen voltak a kivitelező cég képviselői is, akik a második félidő közepén, kettő nullás vezetésünknél, miután minden rendben ment addig, elindultak vissza Budapestre. Már Ceglédnél jártak, amikor utánuk telefonáltam, hogy mi történt."
    Még az este folyamán kiderült, hogy az új transzformátorházban egy FI relé zárlatos lett, s ez okozta a galibá...
  25. 2013.05.24, 15:46 - Szolnok, Tiszaligeti Stadion
    Egy év után, vasárnap, a Putnok elleni találkozón tér vissza a Tiszaligeti Stadionba a másodosztályú Szolnoki MÁV labdarúgócsapata. A létesítményben a centerpálya felújítása mellett a világítás is kiépült, így az érintett játékosok villanyfényben fejezhetik be a vasárnapi meccset.
    Minderről a szolnoki klub honlapja számolt be, megemlítve azt is, hogy utoljára napra pontosan egy évvel ezelőtt lépett pályára a Tiszaligetben a Szolnok (akkor a Vácot 2–0-ra legyőzte). Azóta az építkezés (új centerpálya, villanyvilágítás) miatt a Véső úti sporttelep számított a Szolnok hazai pályájának, most azonban a munkálatok már abba a fázisba értek, hogy minden akadály elhárult a mérkőzés Tiszaligetben történő megrendezéséhez. A putnokiak is együttműködőnek bizonyultak, és beleegyeztek abba, hogy vasárnap 19 órakor kezdődjön a bajnoki meccs, így villanyfényben érhet véget a találkozó.

    2013.05.24.

    Forrás: http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-ii-a-szolnok-villanyfeny...
  26. 2013.05.21, 20:45 - Szolnok, Tiszaligeti Stadion
    A fű gyakorlatilag ugyanolyannak tűnik, de kicserélték a gyeptéglákat és alatta húzódik egy fűtőberendezés és, amivel csak kevés stadion büszkélkedhet. E körül egyébként sok a félreértés a szurkolók körében – mondta Földi Sándor a klub ügyvezető igazgatója. „Jelen pillanatban a fűtésnek a lehetősége lett ezzel megoldva, az még nincs megoldva, hogy mivel lehessen fűteni. Ez általános probléma a világban, ha annyit mondok, hogy egy napos fűtés 4-500 ezer forintba kerülne és ez nem így van, mint egy lakásban egy termosztát, hogy felvesszük aztán lekapcsoljuk, mert a fű az 12 fok alatt vegetál és nem csinál semmit.” - tette hozzá Földi Sándor a Szolnoki MÁV FC ügyvezető igazgatója. Ez azt jelenti, hogy állandó 12 fokon vagy a fölötti hőmérsékleten kell tartani. Ez viszont igen költséges lenne. A nyugat-európai sztárklubok megengedhetik maguknak, hogy októbertől márciusig használják a rendszert, nálunk azonban erre nincs meg a keret. Tervek viszont vannak: a város egyik ter...
  27. 3 oszlop alapja kész, a negyedikhez nem fogtak hozzá.
    De jelenleg ez a legkisebb gond.
  28. A régi formájában most tekinthetik meg, használhatják utoljára szurkolóink a stadiont, mert a jövő héten egy építkezés veszi kezdetét, melynek végére egy teljesen új játékteret, és a fedett tribün oldalán egy 600 fős új lelátót, alatta öltözőkkel vehetünk majd birtokba.

    2013.05.17.
    http://balmazfoci.hu/2013/05/palyabucsuztato/
  29. - Feljutás esetén komoly infrastrukturális feltételeknek kell megfelelni, de mi készen állunk arra, hogy ezeket biztosítsuk. Kezdem azzal, hogy a pályán 5000 néző számára kell helyet biztosítanunk. Az 5000 főből 1000 néző részére ülőhelyet kell létesíteni, de ezt a fejlesztést már korábban elkészítettük. A 4000 fő részére befogadására alkalmas állóhelyi rész kiépítése a bajnokság befejezését követően fog megkezdődni. Azokon a területeken, ahol most szabad helyek vannak a pálya, illetve lelátók mellett, mindenhol betonlelátók épülnek. Az ülőhelyek mellett ugyanolyan betonelemes lelátókat fogunk építeni, hogy a későbbiekben fedett ülőhelyes résszé lehessen majd alakítani. Ezzel kapcsolatban az előkészületek előrehaladott állapotban vannak. Jelenleg ott tartunk, hogy ajánlatokat kértünk a vállalkozóktól és ez azt jelenti, hogy ha feljutunk, a július végén kezdődő bajnoki rajtra egészen biztosan el fog készülni a lelátó építése. Ami jelenleg a legnagyobb gondot okozza,...
  30. A tévés közvetítés nem jelent semmit, Egerből is gond nélkül közvetíthették volna a délután kettőkor kezdődő meccseket.
    Úgy tudom, Debrecenben lesznek a Kövesd hazai meccsei, amíg nem felel meg a stadion az nb1-es követelményeknek. Gondolom, tőlük már komolyabb garanciákat kértek, mint tavaly az Egertől.
  31. 2013.05.10, 21:55 - Eger, Északi sporttelep
    Azt hiszem, az elmúlt évben nem változott semmi.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/05/1368249290_eger_eszaki_2013k.jpg
  32. 2013.05.04, 14:57 - Szolnok, Tiszaligeti Stadion
    Az első oszlop a helyén:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/05/1369167612_szolnok_oszlopk.jpg

    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=464649690295788&set=pb.111628598931234.-2207520000.1367672201.&type=3&theater
  33. Elképzelhető, hogy a kanyarokat lezárják, középről pedig nem zavarja a kilátását.
  34. Egri vagyok, szóval saját szememmel láttam. Arról nem tudok, hogy szó lenne a pálya eltolásáról.
    Itt van pár kép az eddigiekről:
    http://www.facebook.com/egrifutballclub.szurkoloi/photos
  35. Elég érdekes lesz az oszlopok elrendezése. Kettő csak pár méterre lesz az alapvonaltól, míg a másik kettő jóval távolabb, közvetlenül a lelátó előtt(!).
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/10/1383059477_egerstadion.jpg
  36. Újra a megindult a munka a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban. Hétfőn délelőtt az első, tekecsarnok melletti trafóházhoz legközelebbi 6x3,5 méteres gödör alapozási munkáit kezdte meg a Variabau Kft. A salakos futópályát biztonsági korlátokkal választották el a munkagödörtől. A déli óráktól kezdődően érkeztek a betonszállító mixerek. Összesen 112 köbmétert betont használnak fel a 4 oszlop alapjának elkészítéséhez. Az építésvezető szerint kb. egy hónap alatt, május 15-ig végeznek az alapozási munkálatokkal.

    2013.04.15.
    http://www.agriasport.hu/
  37. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1363021374_eger_kabel.jpg

    Hat és fél kilométer kábelt mintegy 500 méteres szakaszon fektetnek le a Tömegközlekedés Energiaellátás Tervező és Kivitelező Zrt. (TEN-T Zrt.) munkatársai a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban. A budapesti cég alkalmazottai ma láttak munkához, hogy elvégezzék a létesítmény világításához szükséges további teendőket. Ismert, hogy tavaly november 26-án az új energia betáplálásához nélkülözhetetlen 400 kV-os trafóállomás alapjának ásásával kezdtek az Elektromos Műszaki Szolgáltató Kft. szakemberei, ám azóta nem történt előrelépés a fejlesztésben. Hétfőn a TEN-T Zrt. alkalmazottai nekiláttak a feladathoz.

    – Nyomvonal kijelöléssel nyitottunk, majd a földkitermelésre, a kábelfektetésre és az oszlopok alapjainak kiemelésére kerül sor – ismertette a menetrendet Máté Antal kihelyezett építésvezető.

    Azt már Sali Mari főépítés-vezető tette hozzá, hogy semmiképpen sem szeretnénk akadályozni a stadionb...
  38. 2013.03.11, 09:45 - Egerbakta, Egerbaktai Sportpálya
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/03/1362992149_egerbakta_metrokocsi.jpg
    Borzasztó körülmények fogadtak bennünket, fűtetlen első világháborús metrókocsi az öltöző, víz a sporttelepen nincs, a pálya vastagon volt terítve állati ürülékkel.
    forrás: http://www.hevesfoci.hu/tartalom/cikk/240222_elso_vilaghaborus_metrokocsiban_oltoztek_a
  39. 2013.03.04, 18:33 - Vác, Ligeti Stadion
    „A versenybizottság Engedélyezi, hogy az Egri FC Kft. 2012–2013 évi NB I osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó-bajnokság 18. fordulójától megrendezésre kerülő hazai bajnoki mérkőzéseinek nevezési lapon bejelentett helyszínét módosítsa. A mérkőzések új helyszíne: Váci Stadion, (2600 Vác, Stadion u. 2.)” – áll az MLSZ közleményében.

    2013.02.28.
  40. 2012.12.16, 09:36 - San Marino - Magyarország 2003
    Kettőezerhárom júniusában a csapat Európa-bajnoki selejtezőt játszott San Marinóban, ahová betegség miatt nem tartottam a többiekkel – mesélte a labdarúgó. – Az igazság az, hogy semmi bajom nem volt, csupán egy kis lazításra vágytam. Pechemre az azóta elhunyt Imre Mátyás újságíró kiszúrt a zuglói Paskál-strandon, miközben sütkéreztem, fürdőztem, és másnap erről cikkeztek az újságok. Gellei berágott rám, és soha többé nem hívott meg a keretbe.
    Részlet Kabát Péter életrajzi könyvéből
  41. 2012.12.08, 22:42 - Szolnok, Tiszaligeti Stadion
    Friss képek:

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2012/12/1355006407_szolnok_tiszaligeti_stadion_2.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2012/12/1355006433_szolnok_tiszaligeti_stadion_3.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2012/12/1355006451_szolnok_tiszaligeti_stadion_4.jpg

    forrás: http://www.szolnokimavfc.hu
  42. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2012/12/1354353223_eger_szentmaray_stadion.jpg

    Elkezdődtek a világítás kiépítéséhez szükséges munkálatok.
    Hozzáláttak a világítás kiépítéséhez szükséges munkálatokhoz az egri Szentmarjay Tibor Városi Stadionban. Ma délelőtt az új energia betáplálásához nélkülözhetetlen 400 kV-os trafóállomás alapjának ásásával kezdtek a munkások. – Ha csak valami váratlan nem jön közbe, péntekre szeretnénk kész lenni a kompakt állomás kialakításával – árulta el érdeklődésünkre Szlucska Gábor műszaki vezető, akinek irányításával az Elektromos Műszaki Szolgáltató Kft. hét munkatársa ásta a munkaterületet és szállította a földet.

    2012.11.26.
    http://egrifc.hu/friss-hirek/item/272-megtortent-az-elso-kapavagas-a-stadionban.html

    Péntekre valóban be is fejezték.
  43. 2012.11.28, 13:57 - Szolnok, Tiszaligeti Stadion
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2012/11/1354113190_szolnok_tiszaligeti_stadion.jpg

    A Tiszaliget egyik ékessége lesz hamarosan a több futballpályát, korszerű épületet is magában foglaló létesítmény.

    Rózsa József, a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a legutóbbi közgyűlésen számolt be a több ütemben zajló beruházásról. Mint elmondta, az 1974-ben épült stadion korszerűtlenné vált, ezt a labdarúgó klub a társasági adóból biztosított állami támogatással végzi.

    Egy technikai képzést segítő műfüves pálya, egy villanyvilágításos füves edzőpálya, valamint a lelátók bontása már elkészült az első ütemben, úgy, ahogyan azt tervezte a klub. Rózsa József a közgyűlés előtt elmondta még, hogy a későbbiekben új, alácsövezett, fűthető centerpálya, új lelátók, valamint egy második füves edzőpálya is épülne a létesítményben, mely a korábban megépült műfüves pályákkal együttesen egy rendkívül modern, korszerű sportlétesítményt alkot majd.

    2012.11....
  44. 2012.11.26, 12:36 - Miskolc, DVTK Stadion
    Nem új lelátót építenek a régi elé, hanem a mostanit meghosszabbítják, lehozzák talajszintig mindkét oldalon. Én így értelmezem, de a maketten is ez látszik.
  45. Elkezdődött a Szentmarjay Tibor Városi Stadion világítási rendszerének kiépítése.

    - A kivitelezésre vonatkozó szerződést aláírtunk az Egri FC-vel, rendelkezünk a munka elkezdéséhez szükséges minden feltétellel - közölte honlapunk érdeklődésére Tóth Imre, a Tömegközlekedés Energiaellátását Tervező és Kivitelező Zártkörűen Működő Részvénytársaság (TEN-T ZRt.) vezérigazgatója. - A stadionban a munkaterületet október 26-án vettük át, a munkát a közművek feltárásával kezdtük meg. Folynak az anyagbeszerzések, hogy mielőbb a helyszínen megkezdhessük a szerelési munkálatokat. Az MLSZ előírásai szerinti 1200 luxot 4 darab kandeláber biztosítja majd. Új energia betáplálást kap a terület, a 400 kV-os trafóállomás létesítéséhez most érkezett meg a vezetékjogi engedély. Ennek kivitelezése még novemberben megtörténik.

    A fővárosi társaság statikus szakértővel segített a stadion minősítésének megszerzésében. Erre a véleményre alapozva történtek meg azok a beavatkozások, amelyek a n...
  46. 2012.09.02, 11:59 - Szolnok, Tiszaligeti Stadion
    Hogy itt, ezen a gyepen nem is olyan régen még labdarúgó mérkőzést játszottak, arra már talán csak egy megmaradt fűcsomó emlékeztet. A munkálatok két hete kezdődtek, lebontották a déli lelátót a darabjait pedig elhordják, helyén a tervek szerint egy újabb füves pálya lesz majd. Az első számú játékteret 15 méterrel a főlelátó és a vendégszektor irányába eltolták. „Ez egy minden európai igényt kielégítő pálya lesz, 36 fejes öltözőrendszer, pályafűtés, ami jelenleg még csak a csövezés lesz beletéve nem tudjuk, hogy milyen eszközökkel fogjuk fűteni és felsőpakonyi, tehát az Európában kapható legjobb fűvel fogjuk leteríteni ezt a pályát.” - mondta Földi Sándor a Szolnoki MÁV FC ügyvezető igazgatója. Új, modern eredményjelző is kerül majd a felújított stadionban, ám elképzelhető, hogy őszre ez még nem érkezik meg, ebben az esetben ideiglenesen a régi kerül vissza. Ma viszont megérkezte a villanyvilágításhoz szükséges alapkábelek, ezeket még a héten lefektetik. „Február, március környé...
  47. 2012.08.18, 12:36 - Szolnok, Tiszaligeti Stadion
    Utoljára 2004. március 6-án lépett pályára csapatunk bajnoki mérkőzésen a Véső úti Sporttelepen. Azonban a Tiszaligeti Stadionban zajló munkálatok miatt előreláthatóan október végéig újra itt fogadjuk soros ellenfeleinket.
    (2012.08.18)
    Forrás: http://www.szolnokimavfc.hu/


    Tudja valaki, mik ezek a munkálatok?
  48. Mint újságíró mindenképp meg kell jegyeznem, a [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/7]Vasas stadionja semmivel se jobb, mint az [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/stadionok/adatlap/58/szentmarjay_tibor_varosi_stadion]egri. Nem volt eredményjelző, nem volt wifi, áramért könyörögni kellett, a stadion gyepszőnyege inkább hasonlított libalegelőre, mintsem focipályára, a lelátóról nem is beszélve. Pedig úgy tudtam, ezek elengedhetetlen feltételek, hogy első osztályú mérkőzést lehessen játszani.
    (2012.08.03-án az [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/2012-08-03/eger-siofok]Egri FC-Siófok NB I-es találkozót az Illovszky Rudolf Stadionban játszották, mivel az [url=http://www.magyarfutball.hu/hu/stadionok/adatlap/58/szentmarjay_tibor_varosi_stadion]egri stadion - az MLSZ döntése nyomán - világítás hiányában nem alkalmas első osztályú mérkőzés megrendezésére)
    Forrás:
    http://www.egriszin.hu/?c=cikk&id=9784
  49. Sokan kifogásolták, hogy még egy kapavágást sem láttak a Szentmarjay Tibor Stadionban az október 15-ig határidős villanyvilágítás ügyében. Kedden a szakhatósági bejárás alkalmával meggyőződhettünk róla, készülnek a tervek, és már a kivitelezés részleteiről is információkat kaptunk. Az egri stadion fejlesztésével foglalkozó TEN-T Zrt. képviselőjeként Mikes György a négy darab oszlop beépítésével kapcsolatban elmondta a legcélszerűbb megoldás a helikopteres beállítás. Két darab 42 méteres, és 2 darab (lelátó felőli részen) 38 méteres, több részből álló horganyzott kivitelű oszlop 1400 lux fényerővel világítja meg a pályát. A négyszer 40 fényvető az UEFA előírásoknak megfelelő környezetet biztosít.

    A szerkezeti elemeket a salakos pályára szállítják ahol előszerelést végeznek. Az alapozásoknál cölöpös megoldást alkalmaznak. A helikopteres beállításhoz Mi-8-as teherszállító helikopter érkezik. A salakoson lesz a leszálló pálya. A beállítás egy napot vesz igénybe. Az egész b...
  50. 2012.07.19, 13:48 - Eger, Főiskolai sportpálya
    Két kép a pályáról:
    https://ssl.panoramio.com/photo/15817261
    https://ssl.panoramio.com/photo/22756702
  51. A szurkolói oldal becslése a befogadóképességről:

    http://egrifoci.hu/images/stadion_hely.jpg

    A zölddel jelölt szektorok lesznek megnyitva, ezek befogadóképessége számításaink szerint:

    A - álló, 416 fő

    C - álló, 468 fő

    D - ülő, 1.558 fő

    F - vendég álló, 360 fő

    G - vendég álló, 400 fő

    Ez összesen 3.202 fő (2442 hazai, 760 vendég)

    A B szektor nagyon rossz állapotban van, és eddig még semmit nem csináltak rajta, ezért nem számolunk vele. Ha esetleg mégis megnyitnák, akkor az plusz 1.144 főt jelentene.
    Az F szektor csak részben lesz megnyitva, a felső 5 sor kerítéssel le van választva.

    Viszonylag optimistán, méterenként két fővel számoltunk az állóhelyeken. Könnyen előfordulhat, hogy a hivatalos szervek ennél szigorúbbak lesznek, így még kevesebb néző szurkolhat élőben. Elvileg lenne rá hely, hogy 2 sorban álljanak az emberek, de nem tartjuk valószínűnek, hogy ezt engedélyeznék.

    Forrás: http://egrifoci.hu/news.php?readmo...
  52. A stadionfelújítási munkálatok már két, három hónappal ezelőtt elkezdődtek a kivitelezés engedélyeztetésével. A több tonna előregyártott kerítéselem első szállítmánya hétfőn érkezett meg a stadionba. Elsőként a déli szektor ultráknak, illetve a vendégeknek fenntartott részét alakítják ki. A hétvégén a betonlelátó hibás, töredezett részeit javították ki, később ezt még kiöntik betonnal.
    - Látványos haladást szerdától, csütörtöktől láthatunk. Úgy tervezem, hogy 14-e, maximum 15-e az, amikor már a stadionban kért változtatások biztonságtechnikai szempontból készen lesznek - nyilatkozta kérdésünkre Kocsis Zoltán, az Egri FC tulajdonos-ügyvezetője.
    A középső, ülőszektorokhoz is elkészültek az MLSZ által kért belső korlátok, amiket az első sor helyére fognak felszerelni. Hátul a lépcsőket is folyamatosan javítják. A következő bejárás és ellenőrzés július 20-án lesz.

    Forrás + videó: http://www.tveger.hu/hirekreszlet.php?hir=5440
  53. Az NB I-es mérkőzésekre jó minőségű gyepszőnyeggel szeretné fogadni ellenfeleit az Egri FC csapata. A klub finanszírozásában hétfőn és kedden munkások foglalták el a Szentmarjay Tibor Városi Stadiont. A szakemberek két teherautónyi kvarchomokkal szórták meg gyepet. A másik munkafolyamatbhan a 16-oson belüli, elsősorban a kapu előtti részen gyeptégláztak.

    Forrás: http://www.agriasport.hu/index.php?pid=hirfor&id=10636
  54. - Mit lehet tudni a létesítménnyel kapcsolatban.
    - Ideiglenes megoldásra törekszünk, hogy a rajtra minden szükséges engedélyt megkapjunk. Többszöri tárgyalás után valószínűsíthető, hogy mobil lelátókat helyezünk el a salakos futópálya területére. Még a befogadóképességről nincs végleges döntés. A Pakson is alkalmazott UEFA engedéllyel rendelkező mobil építményre egy éves engedélyt kérünk. A világítás is kötelező előírás. A tervek elkészültek, az engedélyek folyamatban, így szeptember, októberben már villanyfényes meccseket láthatnak szurkolóink.

    Forrás: http://www.agriasport.hu/index.php?pid=hvlink&sorszam=10768
  55. A TAO-nak köszönhetően lehetőség nyílt pálya-felújítási munkálatok megkezdésére a PMFC-MATIAS-nál. Ennek keretében a Stadion utcai füves edzőpálya teljes felújítása, alácsövezése, új gyepszőnyeg leterítése zajlik.
    A Kovácstelepi edzőcentrumban a 2-es számú füves pálya, valamint a műfüves edzőpálya mögötti füves félpálya teljes felújítása zajlik. Néhány héten belül befejeződnek a munkálatok.
    Június 16-án a Pécsi Futball Akadémia Kollégiuma bezár a nyári szünet idejére. Ez alatt a Kollégium épülete felújításra kerül.
    Mindezen munkálatokkal a PMFC-MATIAS legfőbb célja, hogy az utánpótláscsapataink a legjobb körülmények között tudjanak dolgozni, ehhez igyekszik a klub minden lehetséges feltételt biztosítani.

    http://www.pmfc.hu/hir/palyafelujitasok-a-pmfc-matias-nal
  56. 2012.05.22, 11:18 - Eger, Északi sporttelep
    Nem túl gyorsan, de halad a feltöltés.
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/05/1368249172_eger_eszaki_2012k.jpg
  57. A klub megterveztette a világítási rendszert. Ha minden jól alakul szeptemberre kész lehet a világítás. A napokban földtani fúrásokat végeztek a stadionban 2 db 40 és 2 db 36 méteres oszlop felállítása szerepel a tervekben. Mindegy milyen osztályban leszünk ősszel, a közönségünknek szeretnénk kedvezni az esti meccsekkel.

    Forrás: http://www.agriasport.hu/index.php?pid=hvlink&sorszam=10622
  58. Az Egri Futball Club Kft. - 2012/13-ra vonatkozó - 300 millió Ft-os létesítmény- felújítási projektjét jóváhagyásra benyújtotta a szövetségnek. A beadvány a következő fejlesztéseket tartalmazza:
    A Szentmarjay Tibor Városi Stadion teljes felújítása a nézőtér, a futópálya, a szükséges vizesblokkok és a beléptető rendszer, a játékos kijáró, az öltözők és kiegészítő helyiségek megújításával.
    A Szentmarjay Stadion főépületben komoly felújítás: fűtés-korszerűsítés, öltözők teljes körű felújítása, VIP-helyiség kialakítása „vezetési ponttal”.
    A Felsővárosi Sporttelepen egy kis műfüves pályával bővül a „sportfelület”, valamint szabadtéri kondiparkot telepítünk. Utóbbi a Szentmarjay Stadionban is lesz.

    http://www.heol.hu/heves/sport/egri-tao-program-megujulnak-a-sportletesitmenyeink-435832
  59. 2012.03.09, 23:14 - Miskolc, DVTK Stadion
    Az elmúlt hetek felújítási munkálatainak köszönhetően ismét nézők foglalhatják el a K, L, M szektorokat, azaz a gyár felőli kanyar naposoldalhoz legközelebb eső lelátórészét. Ezzel két, biztonsági okokból üresen maradó szektor kivételével mindenhonnan lehet buzdítani a csapatokat.
    A szektorokban egyenként 375 néző fér el, így összesen 1125-tel többen láthatják a DVTK idei első hazai bajnoki mérkőzését. A stadion befogadóképessége a jövő héten tovább nőhet, mert a lelátókat statikailag rendben találták. Amennyiben az új kiürítése terv lehetővé teszi, több nézőt is be lehet engedni egy állóhelyi szektorba.

    http://dvtk.eu/szurkoloink/megnyilik-a-gyar-feloli-kanyar/4359/
  60. Megkezdődött az automata öntözőrendszer kiépítése
    http://www.heol.hu/lapokkepek/cikkek/165000/165068_csovezes.jpg

    Ahogy azt a kivitelezők ígérték, vasárnap elkezdődött, illetve folytatódott az egri Szentmarjay Tibor Városi Stadion pályájának alácsövezése.
    A szombaton lejátszott Egri FC - Vecsési FC NB II-es mérkőzést (3-1) követően vasárnap munkagépek jelentek meg a stadion játékterén. A pálya automata öntözőberendezésének kialakítását már nyáron elkezdték a kivitelezéssel megbízott cég munkatársai, akik most a gyep alatti csövek lefektetésével folytatják.
    A beruházás miatt a Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzés (november 26., 13.00) a pályaválasztói jog felcserélésével a matyó városban szeretné lejátszani az egri egylet, ám erre még nem adta áldását a szövetség. Az viszont bizonyos, hogy ősszel már nem rendeznek több mérkőzést a Szentmarjay Stadionban.

    Forrás: http://www.heol.hu/heves/sport/elkezdtek-a-csovezest-a-szentmarjay-stadionban-410435
  61. 2011.10.31, 12:19 - Eger, Északi sporttelep
    Elkezdődött a terület feltöltése

    Júniusban már beszámoltunk róla, hogy Egerben épülhet Magyarországon az első, kifejezetten az amerikai futball céljára létesült pálya. A Felsővárosi Sporttelep déli, az Eger-patak felé eső részét kapta meg az Eger Heroes Amerikai Futball Csapat, ahol támogatók, szponzorok és a város jóvoltából egy év alatt elkészülhet az új pálya.
    Azóta nem csak az építkezéshez szükséges engedélyeket szerezte meg a Heroes, hanem az érdemi munka is megindult. A műfüves focipályák mögötti terület, azt amit előbb fel kell tölteni földdel, közel 7000 m2-t tesz ki. Az egri és Eger környéki építkezésekről most mind ide szállítják a kitermelt fölösleges földet. A számítások szerint több mint 3000 m3 földre van szükség a terület feltöltéséhez. Később - lehetőleg még az idén - ezeket a földkupacokat már csak el kell dolgozni. Erre még egy termőföldréteg kerül. A füvesítést tavasszal, a Városgondozással közösen tervezik.
    A hivatalos pályaavatót jövő augusztusban, va...
  62. 2011.09.05, 19:04 - Magyarország - Svédország 2011
    A legelső videó (Himnusz, Ria ria hunagária) a két évvel ezelőtt meccsen készült.
  63. A tegnapi első hazai meccsen debutált az új mobil eredményjelző.
  64. 2011.08.22, 22:26 - Eger, Egri Városi stadion
    A névadó ünnepség majd csak szombaton lesz:
    http://www.heol.hu/heves/sport/szombattol-szentmarjay-stadion-egerben-395919
  65. 2011.08.22, 09:12 - Eger, Egri Városi stadion
    Megtörtént a kapuk áthelyezése, így a pálya 5 méterel rövidebb lett.

    http://kepmegosztas.com/img/7414f2351afefe30db1539082ae15d05/zat01.jpg
  66. 2011.07.10, 17:10 - Eger, Északi sporttelep
    Egyelőre még csak a szándék van meg, szerintem majd csak összel fognak hozzá. Ha történik valami, majd megpróbálom dokumentálni.
  67. 2011.07.07, 16:36 - Eger, Északi sporttelep
    A műfüves alatti részről van szó?

    Igen, ott épül majd.
  68. 2011.03.15, 12:16 - Tura, Tura Városi SK-BioTech USA
    A 2009/10-es szezontól névadó a Biotech-USA
  69. 2010.11.20, 00:12 - Eger, Városi stadion
    Nekem a 80-as évek második feléből vannak az első emlékeim, és akkor már az általam linkelt kijelző volt szolgálatban, az a vasútállomással átellenes oldalon áll.
    Erről a régiről még nem is hallottam.
  70. 2010.11.14, 12:53 - Eger, Városi stadion
    A régi eredményjelző.
    http://img259.imageshack.us/img259/8930/tronik.jpg