magyarfutball.hu

  1. 2009.12.20, 19:39 - Szakcs, Sport utca
    2005-08-13
    Felújították, kibővítették a sportegyesület öltözőjét
    Elkészült a nézők számára is a vizesblokk. Az ötmillió 370 ezer forintos beruházásból 4 millió 350 ezer forintot nyertek el a sporthivataltól. Az idén takarékossági okokból elmarad a falunap. Az öltöző ünnepélyes átadása helyettesíti az eseményt. Az iskolások és óvodások adnak műsort a szeptemberi rendezvényen.

    2005-07-28
    Folyamatosan bővítik és felújítják a szakcsi sportöltözőt. A rekonstrukció során a falakon kívül mindent kicserélnek az épületen. Javítják a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a vizesblokkot, a víz- és villanyhálózatot. Augusztus közepén lesz a sportöltöző műszaki átadása, akkor egy vadonatúj épület várja a látogatókat - mondta Récsei Gábor polgármester.

    2005-07-26
    A Nemzeti Sporthivataltól elnyert 4,35 millió forintból megkezdődött a helyi sporttelep öltözőjének felújítása. A munkák során átalakítják az öltöző épületének egy részét és új zuhanyzók is ...
  2. 2009.12.14, 09:32 - Dombóvár, Vasutas Sporttelep
    December 12-én Dombóvárra látogatott a helyi és pécsi élvonalbeli férfi kosárlabda csapat „vasutas-rangadójára” a MÁV Zrt. vezérkarának több tagja.

    Ezt az alkalmat használta ki a város polgármestere arra, hogy találkozzon az állami tulajdonban lévő cég elnök-vezérigazgatójával és tárgyaljon vele a DVMSE-sporttelep további sorsáról. Patay Vilmos elmondta, hogy az önkormányzat meg kívánja vásárolni a létesítményt.
    Andrási Miklós kifejtette, hogy az állami tulajdonban lévő cég menedzsmentje hajlandóságot mutat arra, hogy a vagyongazdálkodási koncepciójának megfelelően értékesítse az ingatlant. Ahhoz azonban, hogy az tulajdonost cserélhessen, még a MÁV Zrt. érdekképviseleti szerveinek belegyezésére és az árban való megegyezésre is szükség van.
    Az említett témákban hamarosan újabb egyeztetéseket fognak tartani a tervezett adás-vételben érdekeltek.
    http://www.dombovar.hu/hircentrum/index.php?azon=2640&menu=22
  3. jegy: http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/12/1260539257_ajax_-_budapesti_honved_uefa_7879.jpg
    forrás:
    http://www.voetbalstats.nl/ec/434.html
  4. 2009.12.02, 17:30 - Lengyel, Kossuth utca
    Ha jól tudom, akkor ezen a pályán kerül megrendezésre a Pollen Rockfesztivál:

    http://pollenrockfesztival.hu/
  5. 2009.11.29, 22:38 - Alsóbogát, Sportpálya
    Öltöző épülete: http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1517086350_alsobogat_sportpalya_oltozo.jpg
  6. 2009.11.29, 22:02 - Vértestolna, Sportpálya
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2018/01/1517083488_vertestolnai_sportpalya.jpg
  7. 2009.11.27, 15:51 - Vác, Dunakanyar-Vác FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1259333452_vac.jpg
  8. 2009.11.27, 15:42 - Tata, Tatai HAC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1259332966_tatai_honved_ac.gif
  9. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1259332274_szazhalombatta.jpg
  10. 2009.11.27, 15:26 - Söjtör, Söjtöri DFSE
    címer: http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1259331965_sojtori dfse.jpg
  11. címer:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1259331759_dvari_szpari.jpg
  12. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1259330927_nagykanizsa.jpg
  13. 2009.11.27, 14:56 - Kazincbarcika, Kazincbarcikai SC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1259330180_kazincbarcikai bsc.jpg
  14. 2009.11.27, 14:44 - Fót, Fóti SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1259329469_foti se.gif
  15. 2009.11.27, 14:42 - Dabas, Dabas FC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1259329348_fc dabas.jpg
  16. 2009.11.27, 14:40 - Budapest, Erzsébeti SMTK LE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1259329210_esmtk 3.jpg
  17. 2009.11.27, 14:36 - Demecser, Demecseri Kinizsi SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1259329011_demecser.gif
  18. http://www.teol.hu/tolna/sport/kizartak-a-dunakomlodot-a-megyebajnoksagbol-271015
  19. 2009.11.18, 12:04 - Budapest, Törekvés SE
    Akkor most már teljes a Törekvés címerek gyűjteménye! :-)
  20. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258495159_kajrat almaty - fehervar uefa 0607.jpg
  21. jegy: http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258494790_sampdoria-kispest bek 9192.jpg
  22. 2009.11.17, 22:50 - OFI Crete - Ferencvárosi TC 1997
    jegy: http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258494627_ofikreta-ferencvaros uefa 9798.jpg
  23. 2009.11.17, 22:40 - Borsodnádasd, Borsodnádasd LC
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258494017_borsodnadasd.jpg
  24. 2009.11.17, 22:31 - Tápiószecső, Tápiószecső FC
    címer:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258493492_tapioszecso fc 2.jpg
  25. http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258493431_tapiogyorgyei ksk.jpg
  26. 2009.11.17, 22:24 - Ibrány, Ibrány VSE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258493010_ibrany se.gif
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258493033_ibrany varosi se 1.jpg
  27. 2009.11.17, 22:21 - Görcsöny, Görcsöny KMSK
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258492858_gorcsony tsz se.jpg
  28. 2009.11.17, 22:05 - Zákányszék, Zákányszék KSK
    címer:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258491929_zakanyszek ksk.jpg
  29. 2009.11.17, 21:57 - Budapest, Törekvés SE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258491430_torekves.jpg
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2013/01/1358269553_torekv.jpg
    forrás:
    http://gyujtemeny.vatera.hu/jelveny_kituntetes_jelkep/egyeb/15_torekves_regi_gomblyukjelveny_1700526392.html
  30. címer:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258491287_taszari honved se.jpg
  31. 2009.11.17, 21:49 - Sárisáp, Sárisáp-SIKÉR SE
    Sárisápi Bányász címere:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258490954_sarisapi banyasz.jpg
  32. 2009.11.17, 21:47 - Sántos, FC Sántos KSE
    címer:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258490849_santos fc.jpg
  33. 2009.11.17, 21:38 - Budapest, Mátyásföldi LTC
    Ez lenne a címerük?

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258490299_matyasfoldi ltc.jpg
  34. 2009.11.17, 21:31 - Budapest, III. Kerületi TUE
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258489871_iii. keruleti tve.jpg
  35. 2009.11.17, 21:28 - Halásztelek, Halásztelek FC
    címer:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258489678_halasztelek fc.gif
  36. 2009.11.17, 21:07 - Simontornya, Simontornya TC' 22
    címer:
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258488434_simontornyaibtc.jpg
  37. 2009.11.06, 18:03 - Dombóvár, Dombóvári FC
    Dombóvár sportkoncepció:

    http://www.dombovar.hu/downloads/Sportkoncepcio.doc
  38. 2009.11.02, 15:58 - Attala, Széchenyi utca
    2006-02-20

    Attala - A sportöltöző vizesblokkjának felújítására készül a település.
    A faluban több rendezvényt is tartanak a sportpályán, köztük a falunapot, a nyugdíjas-találkozót és a lovasnapot, ezért szükség lenne a felújításra - tudtuk meg Kalocsa Jenő polgármestertől. A több mint hétmilliós beruházáshoz az ifjúsági minisztériumtól remélnek támogatást. (tgy)
    www.tolnainepujsag.hu
  39. 2009.10.31, 12:39 - Heréd, Heréd LC
    A focicsapat már 1930-tól folyamatosan mûködik, hasznosságáról már több generáció meggyõzõdhetett.

    Élénk fociélet van falunkban az 1950-es évektõl kezdõdõen. Errõl Knoska András, akkori vezetõ gondoskodott, aki nagy szerelmese volt a sportnak, de ezen túl minden falusi rendezvény szervezõje volt.

    Régi vezetõk között kell még megemlíteni Binder Béla, Kovács József, Bratkovics István nevét, hiszen odaadó munkájukkal segítették fiataljainkat az egészséges élet, a mozgás megszerettetésében.

    1993 augusztusában létrejött Heréd LC. csapata, teljesen tiszta lappal indult olyan értelemben, hogy semmilyen kapcsolata nem volt, és nem is volt jogutódja a korábban megszûnt helybéli csapatnak. Mûködésükhöz szponzorokat, támogatókat kerestek, és találtak is. Úgy gondolták, hogy lelkes játékukkal fogják honorálni. Biztatóak voltak eredményeik.

    Néhányan az 1980-as évek csapatából: Krizsán "Rézi" József, Petrik Gábor, Oravecz Mihály, Besszer András, Fekete Mihály, Egyed "Jancsó" János...
  40. 2009.10.24, 20:48 - Sióagárd, Sportpálya
    Így van, az már nem a pálya része. Ha jól láttam, talán egy lovaspálya van ott.
  41. 2009.10.08, 11:46 - stadion #2431
    Vagy Galyatető?
    http://maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=Galyatet%C5%91&sll=47.914544,19.919457&sspn=0.010125,0.019248&ie=UTF8&t=h&hq=&hnear=Galyatet%C3%B5,+Magyarorsz%C3%A1g&ll=47.915867,19.917827&spn=0.010124,0.019248&z=16
    Mező Imre utca vége
  42. 2009.10.08, 10:15 - stadion #2431
    Lehet ez az ország legmagasabban fekvő focipályája?
  43. 2009.08.09, 15:31 - csapat #17
    Hajrá, Diósgyőr!
    Juhász-Léhi István "Tóni" és Kende Tamás készítette riportfilm 1997-ből, négy részre tagolva (tv-rip)
    1. rész: http://www.youtube.com/watch?v=y5viIYpty5s
    2. rész: http://www.youtube.com/watch?v=qdHVYzmQKe4&eurl
    3. rész: http://www.youtube.com/watch?v=LUWdzDVIeJY&eurl
    4. rész: http://www.youtube.com/watch?v=l48mbz1dOUU&eurl
  44. 2009.08.07, 10:28 - csapat #1294
    Maguk gondozzák a jövőben a futballpályát

    Adományokból, társadalmi munkából vett fűnyíró traktort a pálfai sportegyesület. Hüse Zoltán, az elnökség egyik tagja számolt be lapunknak arról, hogy sokak összefogása eredményeként 270 ezer forintért vásárolták a gépet, így a jövőben már nem az önkormányzat tartja rendben a futballpályát, hanem az egyesület. Hozzátette, köszönettel tartoznak mindenkinek, aki akár ezer forinttal is, de hozzájárult ehhez. Négy focista és a vezetőség négy tagja pedig az erdőn végzett famunkát, hogy hozzásegítse a csapatot a fűnyíróhoz. Hűse Zoltán elmondta, hogy eggyel magasabb osztályban, megye II-ben szerepelnek idén. Ez annak köszönhető, hogy van ifi csapatuk, illetve annak, hogy több jó képességű labdarúgó visszatért a pálfai klubhoz. Így Tóth Zoltán és Salamon József, akik az előző szezonban Solton fociztak, valamint Orsós György, aki Pécsen játszott. A csapat az első tétmérkőzését vasárnap játsza Tengelicen.
    T. V.
    http://www.tolnainepuj...
  45. 2009.06.19, 15:03 - csapat #1277
    A csapat 1995-ben alakult meg. 2002-ben 4 évig "visszavonultunk", és most 2006-ban a lelkes fiataloknak, és támogatóinknak köszönhetően újra megalakult a felnőtt és az ifjúsági csapat is. Reméljük, hogy többé nem kell újra megalakulnunk, és sikeres bajnokságokat játszhatunk végig!
    Forrás: www.varalja-se.atw.hu
  46. 2009.06.19, 14:56 - stadion #685
    A jelenlegi pálya az Arany János utcában van, de mintha lenne egy régi, nem használt, talán már megse lévő pálya a Damjanich utcában.
    A Térképcentrum térképe érdekes módon csak a régit mutatja (a "Pálfa" felirat alatt kicsit jobbra):
    http://www.terkepcentrum.hu/index.asp?go=map&mid=17&tid=9371

    Tud erről valaki bővebb infot?
  47. 2009.06.09, 17:48 - stadion #2178
    Háttérben a pálya:

    http://www.mekenyes.hu/kepek/15.jpg
  48. 2009.06.07, 20:17 - csapat #183
    Dárdai Pál volt a DFC vendége május végén

    http://imagerz.com/QERBUEtvAwIHAg1NGAVR
  49. 2009.06.02, 22:27 - stadion #2162
    Volt külön fornádi csapat a Tamási Állami Gazdaság idejében,és volt jó kis pálya is,anno még játszott rajta a Fradi ificsapata is a Lisztesék idejéből,de mára beszántották,és valami ültetvény van rajta!
    Forrás: GyenceSUT, Index - Drukkerkocsma
  50. 2009.05.29, 17:27 - stadion #2141
    2000. július 15-én ünnepélyes keretek között avatták fel az új öltöző épületét és a feljavított pályát.
    http://www.sarkeresztes.hu/htm/sport.htm
  51. 2009.05.29, 17:26 - csapat #2179
    Keresztesi Sportkör

    Megalakulásának időpontja:
    1990. november 23.

    Elnök: Szilasi József
    Elnökségi tagok:
    Havlik István
    Vadász Ferenc
    Bákor Róbert
    Balogh Józsefné

    Ellenőrző bizottság elnöke: Nádler Gábor
    Tagjai:
    Osvald János
    Szabó Károly

    1991-1995. február 21.
    Elnök: Dr. Csiák Gyula

    1995. február 21. 1995. május 31.
    Elnök: Havlik István
    Vezetőségi tagok:
    Vadász Ferenc
    Balogh Józsefné
    Bákor Róbert
    Osvald János
    Szücs József
    Szabó Károly

    1996. június 21-én új elnököt választ a Keresztesi Sportkör Osvald János személyében. Az elnökségi tisztségről lemondott Havlik István, valamint a vezetőségi tagok közül Szücs József és Szabó Károly.

    1999. március 19. A tagság ismét Osvald Jánost válassza meg egyhangú szavazással a Sportkör elnökének. Az elnökség összetétele ismét változik:

    Elnökségi tagok:
    Kalamár István
    Vadász Ferenc
    Molnár Károly
    Szabó Károly
    Szegvári Lajos
    ...
  52. 2009.05.28, 22:16 - stadion #2143
    Pályáznak a sportöltöző korszerűbbé tételére
    2006-03-06
    Közel 5 millió forint támogatásra nyújt be pályázatot a bogyiszlói önkormányzat a helyi sportpálya öltözőjének felújítására, korszerűsítésére. A község a beruházáshoz nem egészen másfél milliós önerőt ad. Ide kapcsolódó hír: a bogyiszlói focipálya a belvíz miatt nem használható. Amíg fel nem szárad, addig a tartalékpályán, az ún. Dankó pályán rendezik a meccseket.
    www.tolnainepujsag.hu
  53. 2009.05.28, 21:35 - csapat #780
    Az 1990-es rendszerváltás után községünk életében hiányzó űr keletkezett amelyet a sportélet megteremtésével lehetett kitölteni 1993 nyarán a sportot szerető Bátaapáti emberek fejében megszületett egy gondolat ─ létre kell hozni a Bátaapáti Sportegyesületet melynek természetesen elsőszámú feladata a Bátaapáti foci újbóli felélesztése és a versenyszerű játék megteremtése volt.

    A gondolat jó volt csak a feltételek biztosítása nem látszott megoldottnak . A mőcsényi Mezőgazdasági Szövetkezet Bátaapáti dolgozói és a helyi sportszerető emberek közös munkájának eredményeként elkészült a futball pálya A pálya ugyan még alkalmatlan volt a játékra de tudtuk hogy egy fél éven belül már megfelelően megtömörödik a talaj, kinő a fű rajta és akkor alkalmas lesz a játékra Ez az időszak 1994 tavasza. Összeülnek a sportot kedvelő emberek és megalakítják a Bátaapáti Sportegyesületet. A megalakítás pontos dátuma: 1994 június 16. A Sportegyesület 60 Fő alapító taggal alakul meg. A tagság 4 főből...
  54. 2009.05.28, 21:29 - csapat #774
    Az egyesület 1995-ben alakult. Jogelődje nem volt. A 90-es évek elején ugyan szervezetlen formában folyt sporttevékenység, de az egyesületi forma csak 95-től működik.

    Az egyesület színe: kék-sárga
    Jogi képviselője, elnöke: Glöckner Henrik
    Az egyesület címe: 7165 Mórágy, Kossuth u. 30.

    Az SE azzal a céllal alakult, hogy a településen élő fiatalok versenyszerű sportlehetőséget, valamint a településen élő, sportot kedvelőknek szórakozási lehetőséget biztosítson.A sportegyesületen belül jelenleg egy szakosztály működik, felnőtt férfi és ifjú labdarúgó csapat.

    A versenyzés a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség által irányított megyei III: osztályban történik. A csapat eredményességét igazolja, hogy az elmúlt 3 évben Illés Béla edző irányításával mindig dobogós helyen végzett.Jeles tornát rendez az SE minden évben augusztus 20-án meghívásos nagypályás "Herbert Kupa" elnevezésű tornát, amelyet az SE-hez kötődő Németországban élő szponzor támogat.Az ötfős elnökség hozzáállá...
  55. 2009.05.28, 21:15 - csapat #770
    Simontornya város sport életét az 1922-ben alakult, - ma STC'22 néven országosan is ismert sportklub koordinálja. A klub labdarúgó szakosztályában megyei II.o. szinten mintegy 70 fő ( serdülő, ifjúsági, felnőtt) sportol rendszeresen - a férfi kézilabda NB II osztályában pedig mind az ifjúsági (20 fő) - mind a felnőtt (15 fő) együttes évek óta az élvonalban helyezkedik el. A női kézilabda csapat négy évig NB I/B-ben, két évig az NB II-ben szerepeltek, s noha soha nem estek ki, de mindig a pénz volt az úr. Az NB I/B-től a 6. helyen voltak kénytelenek búcsúzni, míg az NB II-ben az idén a 9., bennmaradó helyen végeztek. Jelenleg a megyei bajnokságban játszanak. A klub szakosztályaiban elsősorban a nevelőmunka a meghatározó. Fő szponzor a Városi Önkormányzat, de több vállalkozó anyagilag is támogatja a klub tevékenységét.A sportolási igényeket biztosítja az országos igényeket is kielégítő sportcsarnok, valamint a füvesített labdarúgó pályák.A Városi Önkormányzaton keresztül külföldi ...
  56. 2009.05.28, 21:09 - csapat #775
    A hétvégén kezdődött, szeptember végére kész lesz a magyarkeszi sportöltöző vizesblokkjának felújítása, bővítése – tudtuk meg Kovács Erzsébet polgármestertől. A mintegy másfél millió forintos beruházást a többcélú kistérségi társulás által elnyert pályázati támogatásból, illetve önerőből finanszírozzák. A munkába sportszerető helybéliek is besegítenek.
    2006-09-05
    www.tolnainepujsag.hu
  57. 2009.05.28, 21:05 - csapat #768
    Fiatal és felnőtt focista egyaránt jól szerepelt
    2007-08-28

    A huszadik század derekán, 1949-ben alakult a Cikói Sport Egyesület, akkor még a járási bajnokságban játszott a cikói futballcsapat - mondta Törő István, az egyesület elnöke.

    Hozzátette, a megyei II. osztályban 1988 óta játszunk, az egyesület taglétszáma idén helyi szinten rekordnak számít, hiszen elérte egy híján a százat. Az aktív sportolók száma ebből mintegy negyven fő, köztük az ifjúsági és felnőtt csapat tagjai. Nálunk is az a probléma, mint több településen is, hogy egyre kevesebb a falukban a gyerek, így egyre nehezebb kiállítani az utánpótlás csapatokat is. A falunak nincs serdülőcsapata, így nem tudtuk vállalni a játékot a megyei I. osztályban idén. Pedig az utóbbi két évben mind az ifi, mind a felnőtt csapat szépen menetelt, a múlt szezonban a fiatalok bajnokságot nyertek, a felnőttek a második helyen végeztek. Az ifiben Szautner József kilencven gólt rúgott egy szezonban így ő lett a bajnokság gólkir...
  58. 2009.05.26, 23:03 - stadion #2135
    Pályajavítás 2009. márciusában:
    http://www.bata.hu/sport_elemei/2009_2008_ideny/palyajavitas_2009_marcius.pdf

    Pálya rendbetétele társadalmi munkában 2008-ban:
    http://www.bata.hu/sport_elemei/2009_2008_ideny/tarsadalmi_munka.pdf
  59. 2009.05.23, 09:38 - stadion #697
    Csodálatos fociünnepet varázsoltak a kocsolaiak 2005. augusztus 12-én, ugyanis a legutóbbi Tolna megyei IV. osztályú bajnokság aranyérmes csapata a magyar élvonalban szereplő Budapesti Vasast látta vendégül a 15,4 millió forintért modernizált sporttelepet felavató mérkőzésen.

    A Himnusz elhangzását követően Horváth Zoltán, a község polgármestere lépett a mikrofonhoz, aki köszöntőjében elmondta, hogy a focipálya nagyobbításához és újrafüvesítéséhez, valamint az öltözőépületek korszerűsítéséhez a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztériumtól 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak, a település önkormányzata 1,1 millió forintot adott, a falu lokálpatrióta lakói pedig 4,3 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek.

    A piros-fehér-zöld színű szalagot Tóth Gyula, a dombóvári térség országgyűlési képviselője és Szinger Ferenc, a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke vágta át, majd a legutóbbi IV. osztályú bajnokság tabellájának élén végző csapat tagjaina...
  60. 2009.05.23, 09:11 - stadion #692
    2005. augusztus 27-én harmadszor rendezte meg a csikóstõttõsi Német Kisebbségi Önkormányzat a községbõl elszármazottak összejövetelét, amit ezúttal kiegészítettek a sporttelep új öltözõépületének az átadásával is.
    Az 1947-ben alakult sportegyesület - ami késõbb fuzionált a szomszédos kaposszekcsõivel - több mint harminc éven át használta a régi épületet, melynek a mûszaki állapota az utóbbi idõben nagyon leromlott. A községet vezetõ képviselõtestület pályázati pénzeket szerzett a beruházáshoz. A Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium 5 millió forinttal, a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács ugyanekkora összeggel járult hozzá a kivitelezéshez, míg 4 millió forintot az önkormányzat saját forrásból biztosított.
    A játékos- és a bírói öltözõkkel, valamint a sportolók és a szurkolók számára kialakított akadálymentes illemhellyel ellátott létesítmény avatásán Gelencsér Ivett versmondása után Pintér Szilárd polgármester mondott beszédet, majd átadta a dombóvári Imobau Kft...
  61. 2009.05.23, 09:01 - stadion #136
    2005-ben készült el az új eredményjelzõ tábla és óra.

    Az NB III Dráva-csoportjának augusztus 27-i harmadik fordulójában az otthonában pályára lépő Dombóvári FC-Rutin a mérkőzés hajrájában szerzett góllal 1:0-ra nyert korábbi "mumusa" - a Balatonboglár - ellen.
    Az új óra és eredményjelző

    A mérkőzés előtt felavatták az új eredményjelző táblát és órát, amiknek az elkészítéséhez Szabó Loránd polgármester az önkormányzat számára biztosított keretéből, valamint az Öko-Dombó Kht. járult hozzá. A Himnusz elhangzása közben magasba kúszott a város és a klub zászlaja, majd a képviselőtestület vezetője adta át az egyesület vezetőinek, a csapatnak és a szurkolóknak a berendezéseket. Szabó Loránd reményét fejezte ki, hogy a hazai találatokat jelző táblákat majd gyakrabban kell cserélni, mint a vetélytársak góljait regisztrálókat.

    http://www.dombovarportal.hu/hirek/?hr_id=5300
  62. 2009.05.01, 17:52 - stadion #46
    1500-an voltak 2003-ban az Újpest ellen Magyar Kupa-mérkőzésen.
  63. 2009.04.22, 23:55 - csapat #775
    A községben 1994-ben alakult labdarúgó csapat, mely a megyei bajnokságban szerepel.

    Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarkeszi
  64. 2009.04.17, 13:49 - stadion #136
    A Katona József utcai sporttelepre öltözőkonténerek beszerzésének támogatása

    Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete már több ízben foglalkozott a Katona József utcai sporttelepen található (1414/11 hrsz.) és a területre tervezett öltözőépületek kérdéskörével. A legutóbbi testületi döntés után elkészült egy építési engedélyezési-, valamint egy kiviteli tervdokumentáció. Jelenleg építési engedéllyel rendelkezünk egy 2 ütemben megépíthető sportlétesítményre: I. ütemben elkészülne a földszinti rész, II. ütemben pedig a tetőtér kerülhetne beépítésre.

    A tervezett létesítmény optimálisan kiszolgálná a pályát használó labdarúgókat, azonban kivitelezési költsége várhatóan százmilliós nagyságrendű összeget emésztene fel (majdnem 500 m2 alapterületű, földszint + tetőtér-beépítéses épület).

    Az Önkormányzat jelen anyagi lehetőségeit tekintve ez a beruházás egyelőre nem tud megvalósulni, azonban az öltözők, valamint a vizesblokkok állapota/hiánya annyira megnehezíti a ku...
  65. 2009.04.14, 22:12 - csapat #124
    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258491996_csesztreg kse.jpg
  66. 2009.04.07, 10:14 - stadion #572
    Nem tudja valaki milyen építkezés zajlik a pálya közvetlen szomszédságában?
  67. 2009.03.22, 10:41 - csapat #228
    A Csanádpalotai Futball Club alapítása 1932-re tehető. Neve azóta többször változott: Csanádpalotai Munkás, Csanádpalotai Kinizsi, Csanádpalota Szövetkezetek Egységes Sportköre. A jelenleg használt Csanádpalota FC nevet 2005-től viseli. Az idők folyamán kétszer egyesült Nagylak település klubjával; először a hatvanas években, amikor is a Nemzeti Bajnokság III. osztályban szerepelt. A második egyesüléskor MB. I. osztályban került. Jelenleg a Csanádpalota FC megyei bajnokság II. besorolású.
    A klubnak jelenleg 70 tagja van. A heti kétszeri edzésen három korcsoportban 20-20 fő felnőtt, ifjúsági férfi és serdülő külön szakmai felügyelet mellett űzi a sportot. Szoros a kapcsolat a helyi általános iskolával, ahonnan az utánpótlást készítik elő. Továbbá a szomszéd községekből is próbálnak ide csábítani fiatalokat, sportolókat.

    Forrás: Csanádpalota nagyközség várossá nyilvánítási kezdeményezése, 2009
  68. 2009.03.22, 10:37 - stadion #1349
    Sportélet

    A lakosok sportolási igényét egy 3117 m2 alapterületű futballpálya elégítik ki, amelyhez egy 109 m2-es öltözőhelyiség is csatlakozik. Ugyanitt a kisebb gyerekek szabadidejének eltöltésére egy nemrégiben felújított játszótér is szolgál röplabda- és kosárlabda-pályával. A sportpálya közvetlen szomszédságába elhelyezkedő lovaspálya, valamint horgásztó sportolási és pihenési funkcióval egyaránt rendelkezik.
    Mivel a fent említett sportlétesítmények egymás mellett helyezkednek el, a helyiek sportcentrumként is emlegetik a komplexumot. A civil szervezetek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a településen élő emberek szabadidejüket egészségesen, sporttal töltsék el.

    Forrás: Csanádpalota nagyközség várossá nyilvánítási kezdeményezése, 2009
  69. 2009.01.02, 16:47 - merkozes #808
    jegy:
    http://kep01.fotoalbum.hu/pictures/picturezoom/2008/01-27/cokekris1/19970930_185419.jpg

    forrás:
    http://belepoftcnemzetkozi.cokekris1.fotoalbum.hu
  70. 2009.01.02, 16:12 - csapat #637
    címer:

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258488605_bekescsabai mÁv se.jpg
  71. 2009.01.02, 16:05 - csapat #343
    cimer:

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258493226_Őrbottyani kse.jpg
  72. 2009.01.02, 16:03 - csapat #1242
    címer:

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258492936_gorgeteg sc.jpg
  73. 2009.01.02, 16:01 - csapat #931
    címer:

    http://www.magyarfutball.hu/data/upl/2009/11/1258492568_aszod fc.gif
  74. 2009.01.02, 13:47 - csapat #1548
    A községi sport történetébol 1900 - 1970-es évekig:

    Falunk sportélete az 1900-as évek elején indult be, mindössze pár évvel a fovárosi sportklubok megalakulása után. Egész pontosan csak a labdarúgásról, labdarúgókról beszélhetünk, akik maguk szervezték a mérkozéseket. Foleg baráti alapon játszottak, így ezekrol kevés írásos emlék maradt fenn.

    Az 1920-30-as évek között a községnek már atlétái voltak Rácz Mihály, Rácz István személyében, akik magasugrással, távolugrással, futással, súlyemeléssel is foglalkoztak, részt vettek országos rendezvényeken. A Levente Egyesület sportéletét Strasszer Ferenc szervezte, aki egy személyben a csapat edzoje és intézoje volt. A parancsnoki és fooktatói feladatokat Molnár István látta el. A felszabadulás után komolyabb lehetoségek adódtak a sportkörök muködtetésére. A megbeszéléseket a Falusi vendégloben tartották Strasszer Ferenc vezetésével. Az egyesületet 1948-1951-ig Kiss János, majd az 1950-es években Kókán Gyula vezette. A labdarúgóc...
  75. 2008.12.30, 15:08 - stadion #2393
    Az esetleges új debreceni stadionnal kapcsolatban a legutóbbi hír, ami nyílvánosságra került az volt, hogy német befektetővel tárgyalnak a város vezetői.
    – Több tárgyalást is folytattunk német és más befektetőcsoportokkal, de a mai világgazdasági válság közepette a finanszírozást megoldani szinte lehetetlen. Ez azt jelenti, hogy a stadion ügye legalább 2 évre holtpontra jutott.
    Tulajdonostársunkkal, Szima úrral egyeztetve úgy ítéljük meg, hogy az utánpótlásközpont építése sürgetőbb.
    A jelenlegi helyzet kifejezetten rossz, kevés a pálya, szűkösek a felkészülési lehetőségek, ezen jövőre mindenképpen változtatni szeretnénk – fogalmazott Kósa Lajos.

    forrás:
    http://www.haon.hu/hirek/Sport/cikk/stadion-ket-evig-holtponton/cn/haon-news-FCUWeb-20081230-1131599537/origin/newsletter30-12-2008/
  76. 2008.12.22, 14:38 - stadion #1011
    http://varsad.localinfo.hu/pics/varsad/hu/22467.jpg
  77. 2008.11.29, 18:01 - stadion #184
    Jelenleg MÁV-tulajdonban van a létesítmény, de az önkormányzat most szeretné megvásárolni:

    http://www.dombovar.hu/downloads/17._DVMSE_sportletesitmenyek_08.11.25..pdf
  78. 2008.11.27, 17:04 - stadion #501
    A böhönyei sportöltöző 2006. májusa és 2006. októbere között újult meg 1.823.938 forintból, amelyből 1.000.000 forint volt vissza nem térítendő támogatás, melyet az önkormányzat a Nemzeti Sporthivatal „3 Lépés Programjának” keretében nyert 2006-ban. A beruházás keretében elkészült a mozgáskorlátozott feljáró, az épület külső és belső festése, belső burkolati munkák, az épület héjazatának szigetelő fóliázása és az elhasználódott cserepek cseréje.
  79. 2008.11.11, 22:42 - stadion #759
    Fekete István szülőfalujának pályája a róla elnevezett iskola udvarán:

    http://kepfeltolto.hu/i/?284281&t=img
  80. 2008.11.03, 22:20 - csapat #1003
    1993-ig Pécsi Gázmű néven szerepeltek piros-fehér szinekben, akkor vették fel a szponzor (DD Gázszolgáltató Rt.) nevét és kék-sárga színt.
  81. 2008.10.30, 23:11 - stadion #694
    Az egy 1891-ben épült ipartörténeti emlékű víztorony, mely 2005-ben hazai forrásból (TRFC) került felújításra.

    Ezt a kb. 30 éve épült - az iskola területén található - pályát használta a nagydorogi klub, amíg a rendes pályájuk ( http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/693 ) felújítás alatt volt.
  82. 2008.10.06, 22:49 - stadion #678
    Így van, egy takarékszövetkezet reklámtáblája.
  83. 2008.10.03, 15:09 - stadion #184
    A 2003/2004-es bajnokságban a Dombóvártól 15 km-re található Kocsola csapata pálya- és öltözőfelújítás miatt 2004. tavaszán itt játszotta bajnoki mérkőzéseit és nyerte meg a Tolna megyei III. osztály dombóvári csoportját.
  84. 2008.10.02, 15:59 - stadion #389
    Úgy tudom, hogy az engedélyek beszerzésének elhúzodása miatt majd talán csak jövőre indul valami komolyabb bontási/építési tevékenység a PEAC-pálya helyén.
  85. 2008.09.30, 20:38 - csapat #715
    A klub alakulóülése 1927. június 19-én volt.
    Első neve: Dombóvári Vasutas Sport Egylet (DVSE).
  86. 2008.08.16, 11:17 - stadion #350
    A területet birtokló kft. az elmúlt hetekben megkezdte a beruházását, kerítést épít, stb.
  87. 2008.08.10, 19:56 - stadion #258
    Nem tartozik Komlóhoz közigazgatásilag, mit ahogy Vékény, Kárász és Magyaregregy se.
  88. 2008.06.24, 13:49 - stadion #350
    A TSZ SK-pálya pontosan Dombóvár 4650 hrsz-ú ingatlanon található. Az ingatlan összterülete 7649 m2. Hasznosítási forma még mindig sporttelep, pedig már nagyon régóta nem rendeznek itt meccset. 2000-ben a dombóvári Alkotmány Mezőgazdasági Szövetkezettől részarány kiadás formájában 3 magánszemély osztatlan közös tulajdonába került, majd tőlük vette meg egy helyi kft., aki üzemet tervez építeni. A terület egy részéből vagy nagyon közel hozzá egy MOL-kút lett még régebben. Csak egy nagy zöld füves terület maradt meg a régi pályából.
  89. 2008.06.11, 22:42 - merkozes #723
    A vendégszurkolók:

    http://img3.tar.hu/bajno1979/img/34759256.jpg
  90. 2008.05.26, 22:25 - merkozes #756
    Nem úgy van, hogy "Meglátja Mester menni fog, a hálóban majd ott ragyog..."?
  91. 2008.05.25, 21:05 - merkozes #762
    http://ue93.gportal.hu
  92. 2008.04.11, 22:39 - stadion #136
    Egyetértek Pittel, kb. ennyi lehet.
    Be lehetne adni.
  93. 2008.01.24, 21:00 - stadion #136
    Így van, ez van a legjobb állapotban!
    Egyébként önkormányzati tulajdonú terület ez is, most akarják a DFC-t megbízni az üzemeltetési feladatok ellátásával 5 évre.
    Mintha valami öltözőfelújítás is képben lenne, csak egyenlőre nincs rá pályázati forrás.
  94. 2008.01.24, 19:37 - stadion #136
    Van még több is. A legjobb tudomásom szerint összesen 4 pálya van:
    - van ez a sporttelep a Katona József utcában, itt játszik a jelenlegi csapat, a DFC (itt van egyébként egy edzőpálya is)

    - van egy sporttelep a Gyenis Antal utcában: ez volt a vasutascsapat, a DVMSE sporttelepe. Itt van egyébként a kosárcsarnok is. Itt is van egy edzőpálya, ami salakos (elég rossz állapotban). A füves pálya türhető, de tudomásom szerint itt nemigen van meccs. A DVMSE csapata olyan 1993-94 körül kiesve a megyéből megszűnt (jobban mondva belőle és az akkor a körzetiből a megyébe feljutó Dombóvári SI csapatából egyesüléssel lett a DFC ha jól tudom).
    http://www.magyarfutball.hu/hu/stadion/184

    - van/volt egy pálya a város szélén (Újdombóvár), a Munkás téren a volt Láng Gépgyár mellett. A neve emiatt Láng Sporttelep volt, itt játszotta a meccseit a gyár csapata, a Dombóvári Vasas SC kb. 1990-ig. A klub megszűnt, a pálya a 90-es évek elején/közepén önkormányzati tulajdonba került, jelenleg a Dombóvári...
  95. 2008.01.24, 11:26 - csapat #183
    Jól tudod Pit! Nagy bánatomra sajnos. Egy rendes klubnak véleménem szerint van címere.
  96. 2008.01.24, 11:20 - stadion #136
    Még nyomozóm az átadás évét. 1950 és 1957 között volt valamikor. A Dombóvári Spartacus SK, mely korábban használta a pályát (ezért is hívják a köznyelvben Szpari-pályának) és akinek valszeg építhették a pályát, 1952-ben alapították.