magyarfutball.hu

Újpest FC - e.on-Zalaegerszegi TE FC 3 : 1 20:30

   
   
Upload your own photos! »
mérkőzés értékelése

Ott voltál a mérkőzésen? Oszd meg benyomásaid, élményeid a meccsről!

 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

comments

  1. avatar: magyarfutball.hu
    2009.06.19, 17:49
    Ha nincs ünnepelnivalónk, majd mi csinálunk magunknak. Megérdemeljük. Egy magára valamit is adó futballnemzet igenis adja meg a módját. Hadd örüljön a nép. Van és gyaníthatóan lesz minek. Mert ha hiszik, ha nem, csuda dolgok történnek mifelénk, már ami a labdarúgást illeti. Csütörtökön például valami hihetetlen remek szervezésnek köszönhetõen elkészült az elsõ osztályú bajnokság sorsolása. Nem volt ez egyszerû menet, jól meg kellett rágni, mint a gittet, hogy akkor ki kivel és mikor, de az a lényeg, hogy sikerült. Egy héttel a rajt elõtt már lehet tervezni, buszkirándulást szervezni, labdát pumpálni, szerelést igazítani. Jó, jó, voltak azok a zavaró tényezõk, ilyen-olyan ügyek, panaszok, kifakadások, fenyegetõzések, aztán ezen röhögött a fél ország, de mindennek vége, rend és csend borult a kis hazára. Persze, akadtak olyan napok, amikor mondták a népek egymásnak, hogy "meglássa szomszéd, kizárják majd a Fradit meg az MTK-t, aztán jöhet a Celldömölk meg a Budakalász…”
    Nem zártak ki senkit, és így van ez jól.
    Spongyát rá, 2002 a megújulás éve lehet. Túl vagyunk a világbajnokságon, nézegetjük Ronaldót meg a furcsán fütyülõ bírókat, hogy aztán egyszer csak újra itthon találjuk magunkat, történetesen Siófokon, az Arany Ászok Szuperkupa döntõjén.
    Szuperkupa. Ez ám a jól csengõ név. A magyar bajnok ütközete a Magyar Kupa-gyõztessel. Csemege a javából, hatmillió forintért igazi ráhangolás a várakozásokkal teli idény elõtt. Szóval egyelõre még nincs ünnepelnivalónk, de meglátják, elõbb-utóbb majd lesz. Ha más nem, hát hogy még valamennyi magyar futballdrukker él. Ez így önmagában talán kissé morbid kijelentés. Hiszen bárkire bármikor rápottyanhat egy tégla vagy egy korhadó fagerenda, de van ám itt más veszély is. Példa erre ez a szombati nap. Ahogy már beszámoltunk róla, újpesti szurkolók "rohamcsapata” rohamozta meg a kispesti Bozsik-stadiont, világgá kergetve a meghökkent Honvéd-drukkereket, hogy aztán ugyanez az akció megismétlõdjék a siófoki arénában (az aréna szót a meccs szpíkere hangsúlyozta másfél percenként…), és ezt nem sokkal a kezdés elõtt. Futott ki merre látott, jöttek a rohamrendõrök, megakadályozván, hogy a kékbe és lilába öltözött drukkerek agyba-fõbe ütlegeljék egymást (errõl az 5. oldalon olvashatnak). Akkor még csak készülõdött a mi ünnepünk, de felvezetésnek ez sem volt rossz.
    Hát még amikor Ring János sporttárs spurizni kezdett. Nem túlzás, a lelátó egyik oldala tapsviharban tört ki, elhangzott sok-sok "hûha, a mindenit”, amikor Ring, aki történetesen a Szuperkupa-döntõ egyik partjelzõje, lelkes sportember, ismert egyéniség, ilyesmi, egyszercsak Real Madrid-dresszben kezdett el futkározni bemelegítés gyanánt. Néhány pillanatig azt hitte a nagyérdemû, hogy Luís Figo barna üstöke tûnt fel a magyar tenger partján, de nem, nem a portugál világklasszis volt az, hanem Ring sporttárs, aki minimum tizenöt sprintet vágott le, lazítván az izmait.
    Ekkor már a pályán melegített a két csapat, a vadonatúj, impozáns Puma-szerelésben virító Újpest és a szokásos elegáns adidasba öltöztetett Zalaegerszeg, ám mielõtt megkezdték volna a ráhangolást a szuperfináléra, sikerült belopózni az öltözõfolyosóra, kicselezve az egyébként készséges és udvarias In-Kal-biztonsági embert, a siófoki pálya kicsit álmos jegyszedõjét, no meg az MLSZ-jelvénynyel díszített, tûzrõl pattant aszszonyságok éberségét. Tudniillik semmit sem engedtek be, mondván, itt aztán rend lesz.

    Szóval sikerült a csel, a trójai faló nélkül is a bejutás, ott aztán csak nézett az ember a sok-sok ismerõs arc láttán. Egyik oldalon a lilák szerelésébe öltözött volt Vasas-csapatkapitánnyal, Juhár Tamással, no meg azzal a Kovács Zoltánnal, aki mindennél jobbal szereti a lila színû mezt. A korábbi Megyeri úti kedvenc, akinek a tiszteletére már a találkozó legelsõ percében azt énekelte a hangos és lelkes Viola-tábor, hogy "Lõjj egy gólt Kovács Zoli, lõjj egy gólt!” (régi szép idõk…), a meccs elõtt enyhén meghatódottnak tûnt. Borotvált fejjel, szigorú tekintettel, de gyermeki mosollyal az arcán azt mondta, neki az Újpest mindennél és mindenkinél fontosabb. Jól érezte magát Franciaországban, még maradhatott is volna, de ha õt a Megyeri útra hívják, akkor igenis jönnie kell.
    És jött Vincze Ottó is. Ô persze a folyosó túlsó végén gyúratta magát, látszólag jókedvûen, bár ki tudja, hogy valójában mi játszódott le az egykori Üllõi úti kedvencben. Alighanem szívesen visszatért volna a Fradihoz, de ha egyszer nem hívták, akkor nem volt mit tenni. Szóval Vincze Ottó kék-fehérbe öltözve azt mondta: "Túl sok feszültség volt már körülöttem Cottbusban, úgy éreztem, jobb lenne eljönni. Meg aztán kicsit elegem is lett már ebbõl az otthontalanságból. Hazavágytam, és aláírtam három évet Zalaegerszegen. Most keresik a lakásomat. Jön a gyerekem, a kedvesem, szeretnék megint bajnokcsapat tagjaként ünnepelni, ha nem is zöldben, de legalább akkor kékben…”
    Nem volt itt viszont egy zalaegerszegi csatár, Waltner Róbert, aki mesebeli történet fõszereplõje lett egyik pillanatról a másikra. Ha úgy május táján azt mondja valaki, mondjuk a ZTE-stadionjában ücsörögve, elnézve a kedvencek játékát, hogy "azt mondom én neked, Sanyi, ez a Waltner gyerek az õsszel majd a Boca Juniorshoz igazol…”, hát az a bizonyos Sanyi tán mentõt hív, vagy legalábbis ügyeletes orvost, és beutaltatja a barátját az elmegyógyintézetbe. Pedig Waltner Róbert még mindig Argentínában van, sõt a hírek szerint hétfõn pályára lép a Boca színeiben, abban a szerelésben, amelyben korábban sok más világsztár mellett Diego Maradona is pályára lépett.
    Waltner Robi lehet a mi Maradonánk. Hanem itt volt helyette Koplárovics Béla, akinek ismerõs lehet a siófoki pálya, hiszen tulajdonképpen elkötelezte magát Csank János csapatához, hogy aztán, mint a szöktetés a szerájból, úgy menekítsék ki õt a Balaton fõvárosából, s meg se álljon Zalaegerszegig. A bajnokcsapatig, amelynél jóval fontosabb az NK Zagreb elleni BL-selejtezõ, mint a Szuperkupa-döntõ. Az egyértelmûnek tûnt Bozsik Péter szavaiból, aki mosolygott a meccs elõtt, s azt mondta, játsszunk egy jót, de itt és most nem az eredmény a fontos.
    A meccs közben aztán kiderült, hogy sok-sok szurkolónak nem az eredmény a fontos, hanem hogy jól odapörköljön a rivális drukkernek. Úgy a 20. perc táján, amikor Kovács Zoli saját szurkolói kérésére szokás szerint lõtt egy gólt, egyszer csak megindult egymás felé a zalaegerszegi és újpesti tábor, rögtön lett nagy csinnadratta, talpra pattanó rendõrökkel, rémülten kerítéshez ugró biztonsági õrökkel. Ez volt a mi idényfelvezetõ futballünnepünk, kisebb-nagyobb pofonokkal, apróbb feszültségekkel. Mondta is kétségbeesve a balhé láttán a mûsorközlõ, hogy az Isten szerelmére, hagyják már abba a verekedést, mert szerencsétlen Siófokot fogják megbüntetni, nem az Újpestet és nem a Zalaegerszeget, és ez így mégsincs rendjén. A bunyó akkor állt le, a kerítésszaggatással együtt, amikor Móri Tamás a második lila gólt lõtte a hálóba. Ekkor tényleg ünnepelt a publikum, legalábbis annak fõvárosi része. Úgyhogy az ember arra gondolt, hogy mi lesz itt, mi lesz ezzel a sok-sok indulattal, amikor valódi tétre, helyre, befutóra megy majd a verseny.
    Sinkovics Gábor


    forrás:
    Nemzeti Sport| megjelent: 2002.07.20