comments

1. 
   admin heimo

   # 1

   2017.07.28, 20:10 (szerk.: 2017.07.28, 20:11)

   A szezon legérdekesebb mérkőzése a Ferencváros- Ujpest derby izgalmas záróakkordja volt a professzionista bajnokságnak
   
   Hatalmas küzdelem, elégedett nézők, boldog bajnokcsapat
   
   A Ferencváros— Újpest mérkőzés lezajlott és a professzionista bajnokság véget ért. Nem csak az idei bajnokság, hanem a professzionista bajnoki rendszer általában is. Ősztől kezdve a Nemzeti Bajnokságért fognak küzdeni a csapatok. Hogy jobb lesz-e az új rendszer — majd meglátjuk, egyelőre úgy fest a helyzet, hogy a futballban minden marad a régiben, legfeljebb ezentúl amatőr csapatok is játszanak majd közös osztályban a profikkal.
   
   A tegnapi mérkőzés előtt is általános volt a meggyőződés, hogy a legjobb játékosanyag a professzionisták rendelkezésére áll és ezek után valóban érdeklődéssel lehet várni, milyen új vérkeringést, életet, lendületet tud hozni egy-két amatőr-csapat a Nemzeti Bajnokságba?
   
   A tegnapi derby-mérkőzés impozáns záróakkordja volt az eddigi bajnoki rendszernek és az idei futball szezonnak. Ha keressük a lényegesebb vonást, amellyel a nagy mérkőzést jellemezhetjük, akkor azt ebben a megállapításban találjuk meg:
   
   Ez a mérkőzés egyik csapat szempontjából sem volt életkérdés és mégis mindkét csapat minden egyes játékosa úgy küzdött, mintha a mérkőzés megnyerése létérdeke lett volna. Ez a hatalmas küzdelem, az energiáknak ez az utolsó atomig való fenntartás nélküli latba vetése, ez a határt nem ismerő küzdeni akarás tette, hogy a mérkőzés 90 percen keresztül érdekfeszítő volt és hogy a tegnapi találkozó a szezon legnagyobb mérkőzésének mondható, annak ellenére, hogy az első félidőben a rossz passzok valóságos tömege riasztgatta a nézőket. A labda az első félidőben szinte sosem jutott el a címzetthez, a lila-passz zöld-játékoshoz, a zöld passz lila-játékoshoz került. A szezon végére elfáradt játékosok gyorsaság tekintetében bizony nem tették le jelesre a vizsgát, de éppen az volt imponáló, hogy a szezon legutolsó bajnoki vasárnapján minden fáradtságuk ellenére is ennyi szív volt bennük, ennyire tudtak — akarni!
   
   A gól nélküli eldöntetlennel végződött mérkőzés második félidejének azután voltak egészen nagy periódusai. Mindkét csapat erősített, egyik sem hagyott magára licitálni a gyilkos tempóban. A passzok is javultak valamit, a gyorsaság pedig hatalmas arányokban fokozódott. Váltakozó akciók, gólveszély hol itt, hol ott! A tribünön verejtékező homlokkal, sápadtan ülnek a kipróbált klub-drukkolók, női sikolyok vágnak a levegőbe, de akár lila, akár zöld színben látja a játékot a néző, arcáról lerí, hogy élvezi a játékot, a játék bizonytalanságát és izgalmait. Komoly gólveszély mindkét kapu előtt egyformán akad, de az Újpest helyzetei komolyabbak, a védelem itt inkább át van játszva, az ember úgy érzi, hogy a lila csatárok a kapu torkában állnak, de a labdát mégis visszahúzza valamilyen láthatatlan, magnetikus erő, amely — alighanem Háda hatalmas formájából sugárzik ki. A könnyelműnek tartott kapus volt a mérkőzés hőse! Háda bravúros gyorsaságának, lélekjelenlétének, nagyszerű védésének köszönheti elsősorban a Ferencváros az eldöntetlent.
   
   Szűcs orrából dőlt a vér, a tribünön riadalom futott végig, de Szűcs azért úgy harcolt tovább, mintha a mérkőzéstől függött volna az élete. Ez a határtalan önfeloldozás fogta meg a közönséget, amely maga sem várta, hogy ezen a meccsen, amelytől voltaképpen nem függött semmi, úgy fognak küzdeni az emberek, mintha minden ezen a mérkőzésen dőlne el.
   
   Kié a dicsőség? - ezt a kérdést vetették fel maguk előtt a professzionista játékosok, akiket a professzionista bajnokság ellenségei előszeretettel szoktak lélektelen favágóknak nevezni.
   
   Lázár zsonglőrszerű ügyessége egyik eseménye volt a nagy mérkőzésnek. Lázár, akár csak Háda, ismét megmentette a bohém futballisták becsületét, amikor lehetetlennek látszó helyzeteket egyetlen ügyes húzástól a legegyszerűbb módon oldott meg és bebizonyította, hogy őt már nem kell megtanítani a futballra. . . Az a hidegvér, amellyel akkor is feltalálja magát, ha egyszerre az ellenfél három játékosa zavarja, arra mutat, hogy Lázárnak kisujjában van a futballművészet, s hogy ő ebben a rövid életben már nem fog új stílust tanulni.
   
   Toldi valahogyan fenegyerek hírébe keveredett és az ellenfél játékosai most már akkor is nagyon „vigyáznak rá“, ha a jó Toldi történetesen — ártatlan. Ha a Toldi körül lezajló különmérkőzéseket pontoznák, a „mérleg" alighanem azt mutatná, hogy Toldi kiadása nem több, mint amennyi a bevétele. Okmányerejű bizonyíték gyanánt minden mérkőzésen Toldi lábszára szerepelhetne, amely a futball-stoplik nyomainak egész kollekcióját mutatja. Azt már aztán régi kemény stílusának, a régi virtusnak köszönje meg Toldi, hogy a futballbírák a rajta esett sérelmeket kisebb mértékben torolják meg, mint amennyire az ő néha-néha még mindig kicsúszó belépéseit bírálják el. Ezeket a „belépőket" most már teljesen el kellene hagyni és nyilatkozatot kellene leadni, amely szerint a mai Toldi már nem azonos a régi Toldival — az ellenfél játékosainak pedig szintén tudomásul kellene venni az idők és Toldi megváltozását. (Másrészről viszont úgy gondoljuk, kedves volna az is, ha Kocsis végre rászánná magát és ő is változtatna „stílusán"!)
   
   Az Újpest, talán három-négy posztot kivéve (Háda, Lázár, Tánczos, Kemény) minden ponton jobbnak mutatkozott a Ferencvárosnál és Háda tüneményes formája nélkül bizonyára meg is nyerte volna a mérkőzést A Polgár—Korányi hátvédpár javuló tendenciát mutat ugyan, egy-egy ijesztő kisiklás azonban még mindig kicsúszik náluk. Sárosi néha brilliáns stílusban mozog, néha pedig nagyon is fáradtnak látszik. Legjobban talán a csatársor esett vissza, amelynek a két szélső kimagasló futballtehetsége adná meg a lendítőerőt, — tegnap azonban rossz taktikával dolgoztak a ferencvárosi belsők, mert szélsőjüket, különösen Keményt teljesen elhanyagolták.
   
   Borsányi, az öreg harcos feltámadt és miután a Szalay sérülésével előállott kényszerhelyzet kiásta őt a tartalékgarnitúrából, ismét az első vonalba került, ahol talán saját maga is csodálkozott azon, milyen jól szereli a ferencvárosi csatárokat, s milyen használható labdákat küld előre!
   
   0:0 a végeredmény! A meccs végén érzelmes jelenetek. A tömeg betódul a pályára és körülveszi a poros aréna fáradt, a meccs fáradalmaitól és izgalmaitól, jobbra-balra dülöngő, csapzott hajú, verejtékező futballistáit. Klubzászlók himbálódznak a levegőben, Pluhár Istvánt csaknem elsodorják mikrofonjával együtt, a speaker alig tudja magától távol tartani azokat az önkéntes kísérőket, akik a mikrofonhoz hívott játékosokkal együtt spontán lelkesedésből a készülék felé tolonganak. Nézők kalapot lengetnek, énekelnek, ölelgetik a játékosokat. Az Újpest elnöke is kalapját lengeti. A játékosok végre kiszabadítják magukat az őket ünneplő embergyűrűből és fáradtan ballagnak az öltöző, a jól megérdemelt pihenés felé.
   
   Sok mindent felejtet ez a mérkőzés, mert igazi sportot hozott. Elfelejtet ez minden kellemetlenséget. Még a döcögő közlekedést is.

   
   Esti Kurir, 1935. június 04.