magyarfutball.hu

MTK - UTE 2 : 1 16:00

   
   
Upload your own photos! »
mérkőzés értékelése

Ott voltál a mérkőzésen? Oszd meg benyomásaid, élményeid a meccsről!

 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

comments

  1. avatar: heimo
    2016.12.03, 05:42
    A múlt év bajnok csapatai nagy érdeklődés mellett találkoztak a millenáris pályán. Bár a mérkőzés eredménye, előre látható volt, az a goalarány, melylyel végződött, mégis meglepetés számba ment. Mit sem akarunk levonni az újpesti csapat érdemeiből, mégis el kell Ítélnünk azt az eljárást, mely legtöbbek szerint okozója volt e hajszálnyi eredménynek. A Slavia verő M. T. K. ellenfelét lebecsülve elbizakodottan ment a küzdelembe. Goalrekordról álmodtak, sőt kapitányuk —- mint centerhalf összebolygatta a csapatot, és előre ment — goalt lőni. Igazán érthetetlen, az a ellenfelére és közönségre egyaránt sértő indolentia, melylyel a Testgyakorlók csapata vasárnap viseltetett. Pedig arra legalább gondolhattak volna, hogy Fehér ellenük és nem velük játszik. De e kemény leczke után, melylyel az újpestiek ez indolentiára feleltek, remélhetőleg, sportszerűbben fognak gondolkodni, hisz kétszer csak a nagy szerencse mentette a kék fehérek kapuját a kiegyenlítő, illetve a döntő goaltól.

    Az újpesti csapat nem a legjobban játszott. A védelemben csak Bej kiváló játéka érdemel említést. A Szabó helyett beállított Barcsay játszatása nagyon szerencsétlen gondolat volt; az osztályozó matchek óta nem látott labdát (vidéken lakik) és úgyszólván csak tiz perczig játszott, mert csakhamar izomlázat és görcsöt kapott s statisztált.

    M. T. K.—U. T. E 2 : 1.

    A Testgyakorlóké a kezdés joga, de az első támadást Prácser vezeti és szép beadásából Molnár II éles fejese a goal mellett süvít el. M. T. K ellentámadást vezet és csakhamar nagy fölénybe kerül. Néhány szép lövést Bej mesteri módon véd, mig a 8 , 13. és 17. perczben 3 eredménytelen kornert rug M. T. K. Majd Prácser rohan le, de szép beadása meddő marad. A 25. perczben Károly védhetetlennek látszó lövését menti Bej, mig Prácser hosszú labdáját Domonkos fogja el. Sebestyén lerohanását önző módon rontja el. A 43. perczben handsból eredő szabadrúgásból az újpesti kapu előtt kavarodás keletkezik és a labda a goalba csúszik. Újabb kezdésre Újpest erélyes támadása kornert eredményez.

    A második félidőben M. T. K már az első perczben cornerhez jut. Színtelen játék után az off-siden álló Hoffer egy lila-fehér backről lepattanó labdát goallá értékesít. Majd Újpest támad és Fehér hatalmas lövését Domonkos nagy szerencsével védi A 22. és 28. perczben M. T. K , a 35. perczben U. T. E. javára korner esik. Ezután az újpestiek kerülnek fölénybe. Herczeg kiszökik, egyedül fut a goal felé, de a kirohanó Domonkos lábairól szedi le a labdát. A 42. perczben Fehérhez jut a labda, Kürschnert kicselezve és Nagyot lefutva, hátra adja Molnár II -hoz a labdát, ez magára irányítva a védelem figyelmét, jobbra passzol, hol a nagy irammal előretörő Prácser goalt lő. A hátralevő 3 perczben az újpesti csatárok egy már biztos goalnak látszó labdát vétettek közvetlen a goal előtt. — Szász (»33«) kitűnő biró volt.


    Sport-Világ, 1905. április 09.
     
  2. avatar: heimo
    2016.12.02, 19:33
    M.T.K. I. — U.T.E. I. 2:1.

    M.T.K. kezdi a játékot nap ellen, de az U.T.E. magához kerítvén a labdát, támadást intéz a kék-fehérek ellen, de támadásuk nem jár veszélylyel. Majd a M.T.K. nyomul előre és veszélyesen fenyegeti ellenfelét, kik csak korner árán menekülnek a biztos goalból. Továbbra is M.T.K. van fölényben, de az újpesti kapus ritka szerencsével véd ki minden veszélyes labdát. Újpest csak lefutással tudja megközelíteni ellenfele kapuját, de a jól működő hátvédek még idejében lépnek közbe. A 42. percben Újpest faultol, az ezért megítélt szabadrúgást Pozsonyi és Zulu goallá érvényesíti. M.T.K. ebben a félidőben 4 kornert rúg.

    A második félidőben nem változik a kép. M.T.K. állandó fölényben van, de csatáraik elbizakodva játszanak és igy a legjobb és legszebb helyteleket elszalasztják. A 10. percben azonban Hoffer áttöri az Újpesti védelmet és goalt lő. A hátralevő időben
    a helyzet ugyanez. Újpest csak a 43. percben rohan le, Fehér középre adja a labdát, amit Prácser a kapuba lő. Biró Szász (33. F. K.) volt.

    A II. csapatoknál a M.T.K. II. győzött 2:0 eredménynyel.


    Pesti Napló, 1905. április 03.
     
  3. avatar: heimo
    2016.11.29, 20:54 (szerk.: 2016.11.29, 20:55)
    M T K .-U T E. 2:1

    Kevesen várták azt a rendkívül kemény küzdelmet, melyet a múlt évi első és másodosztályú bajnokcsapatok mérkőzése nyújtott a millennáris pályán. Az UTE. ezúttal igen lelkesen játszott, mig a MTK. a szokottnál rendszertelenebbül és talán elbizakodottabban. A mindenáron gól elérésére való törekvés megbosszulta magát: csak a szerencse segélyével tudott a csapat gólt lőni, sőt kicsibe múlt, hogy a mérkőzést el nem veszítette, ámbár kétségtelen az is, hogy győzelmét a csapat jól megérdemelte. A mérkőzés folyamán egyébként főleg a két csatársor néha-néha ügyes labdavitele tűnt ki. Ügyesen játszott a MTK.-nél Deutsch és Udvari, az UTE.-nél Prácser és Fejér. Különösnek találjuk, hogy Fejér, kiről tudott dolog, hogy az UTE.-ből ki- és a MTK.-be belépett, most régi egyletében uj klubja ellen játszott.

    A két csapat a következő volt:

    MTK. (kék-fehér): Domonkos—Révész, Nagy F.—Sár, Pozsonyi, Szűcs—Káldor, Deutsch, Udvari, Károly, Sebestyén.
    UTE. (lila-fehér): Bey—Molnár I., Rozmann—Aschner, Szabó, Fandl—Fejér, Molnár II., Petz, Novák, Prácser.

    MTK. minden nagyobb erőfeszítés nélkül biztosan köti le a játékot UTE. térfelébe s a 9, 17 és 18-ik percekben egy-egy eredménytelen kornert rúg. Az egyoldalú támadást a lila-fehér csatársor egy-egy lerohanása élénkíti. Az utolsó percekben Bey oly szerencsétlenül véd egy labdát, hogy az Deutsch hátáról a kapuba visszapattan s igy a félidő 1 : 0-al végződik MTK. javára.

    A második félidő elején MTK. kornert, majd Udvari révén a 9-ik percben gólt lő. Ezután felbomlik a rend a támadó csapatban, mig az UTE. összeszedi minden erejét s a félidő második felében erős védelemre szorítja a MTK.-ét. Egy korner után 41-ik percben Fehér és Prácser révén esik UTE. gólja, amelyet majdnem még egy követ. Biró Szüsz Hugó (33 FC.) volt.


    Nemzeti Sport, 1905. április 09.
     
  4. avatar: heimo
    2015.05.15, 18:07 (szerk.: 2015.05.15, 18:26)
    Első alkalommal közel 107 éve, 1905. április 2-án találkoztunk a kék-fehérekkel. A Millenárison megrendezett bajnoki találkozón nagy csatában az MTK szerezte meg a bajnoki pontokat (MTK–Újpest 2-1). Első gólunkat Prácser szerezte az MTK ellen.

    http://ujpestfc.hu/hirek/hir/a_204_mtk_ujpest_bajnoki_merkozes_koevetkezik
     
  5. avatar: magyarfutball.hu
    2015.05.15, 17:42 (szerk.: 2015.05.15, 18:26)
    A legfelső osztályban először a Millenárison találkoztak a csapatok 1905 április 5-én. Az előző évi első és másodosztályú bajnok küzdelme a hazai kék-fehérek sikerét hozta bár a korabeli tudósítások szerint az UTE ezúttal igen lelkesen míg az MTK a szokottnál rendszertelenebbül játszott.

    Szüsz Hugó sípjelére a Domokos - Révész, Nagy Ferenc - Saár, Pozsonyi, Szűcs - Káldor, Deutsch, Udvari, Károly, Sebestyén tizenegy nézett farkasszemet a Bey - Molnár I., Rozmann - Aschner, Szabó, Fandl - Fejér, Molnár II., Petz, Novák, Prácser lila-fehér csapattal.

    MTK rohamokkal indult a mérkőzés, a 41. percben Bey oly szerencsétlenül ért a labdába hogy az Deutsch hátáról a kapuba pattant. A második félidőben Udvari tovább növelte a hazaiak előnyét, az UTE erejéből csak a szépítésre futotta Prácser révén a lefujás elött négy perccel. Az MTK győzelme egyben az azon a héten elnökké választott Brüll Alfréd első győzelme is volt.

    http://valogatott.blog.hu/2013/10/24/ket_osi_rivalis_harca_mtk_ujpest_fc