magyarfutball.hu

Hungary - England 2 : 1 20:00

   
   
Upload your own photos! »
  1. Magyarország - Anglia 1962
videók
mérkőzés értékelése
Világbajnokság 1962, Chile, csoportmérkőzés
388. official national team match
ground : Rancagua, Estadio Braden Copper
referee : Horn Leo (Hollandia)
attendance:
  1. fifa.com: 7.938
  2. thefa.com: 7.938
  3. nso.hu: 9.000

Ott voltál a mérkőzésen? Oszd meg benyomásaid, élményeid a meccsről!

 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

comments

  1. avatar: magyarfutball.hu
    2021.07.19, 17:09
    kép
     
  2. avatar: magyarfutball.hu
     
  3. avatar: Mane
    2018.11.09, 19:17
    A cég neve helyesen Braden Copper és nem Braden Cooper volt. Rézércet bányásztak 1967-ig, innen a név.
     
  4. avatar: Zsorzsinju
    2017.12.11, 13:15 (szerk.: 2021.07.17, 19:14)
    Hungary 2 England 1
    Estadio El Teniente, Rancagua (7,938)
    31 May 1962

    After going behind to a goal by Tichy England fought hard to get back into the game and got their reward after an hour of play, Flowers scoring from a penalty. Almost immediately, however, Florian Albert picked up the ball after Flowers slipped and steered it past Springett in the England goal.

    (André Silva)

    http://www.historicalkits.co.uk/international/tournaments/fifa-world-cup/1962/1962-group-4.html
     
  5. avatar: wmisharin
    2016.04.06, 14:06 (szerk.: 2016.04.06, 14:36)
    kép
    Solymosi, Sándor, Albert, Tichy, Rákosi, Fenyvesi
    Sipos, Mátrai, Grosics, Mészöly, Sárosi
     
  6. avatar: heimo
    2015.10.09, 21:39 (szerk.: 2016.04.06, 14:33)
    Hegyi Iván: Fontos emberek, forintos labdák

    Május vége volt, és mindenki fázott Chilében. Napközben tizennyolc-húsz, hajnalonként-esténként viszont alig két fokot mutatott a hőmérő, így Rengóban, a magyarok vb-keretének otthont adó kisvárosban a polgármester felhívással fordult a lakossághoz: aki tud, az kölcsönözzön hősugárzót vagy kályhát a Hotel Citynek, ahol honfitársainkat elszállásolták.

    Noha a helyiek – akiket büszkeséggel töltött el, hogy „náluk” lakik az 1962-es világbajnokság klasszis résztvevőinek egyike – feltűnően segítőkészeknek mutatkoztak, minden gondot a fűtőeszközök szorgalmas szállításával sem tudtak megoldani. A szállodában ugyanis eleinte meleg víz sem volt. Márpedig a futballistáknak semmi jót nem jelent a hideg zuhany...

    Ám a magyarok még mindig jobban jártak az angoloknál. A szigetországi labdarúgó-vezetők kaptak hideget-meleget amiatt, hogy az 1958-as vb-n szórták a pénzt, azaz luxuskörülmények között helyezték el a csapatot. Ezért aztán Chilében úgy takarékoskodtak, mintha skótok lettek volna. Jimmy Greaves utóbb ekképpen emlékezett az angolok telephelyére: „Egy rézbánya mellett laktunk az Andok lábainál. Összecsukható ágyakon aludtunk, az edzésekre kötélből készült függőhídon kellett keresztülmennünk. Lélekölő volt az egész.” Johnny Haynes sem sugárzott az örömtől: „Nagyobb közönség előtt játszottam a Fulham kettőben – mondta –, mint ahány néző van a vb meccsein.”

    Nem akárkik panaszkodtak. Jimmyt akkoriban szerződtette a Tottenham a Milantól, és fizetett is érte 99 ezer fontot. (Így a skót Denis Law lett az első százezer fontos játékos: ennyiért igazolta le őt a Torino a Manchester Citytől.) Johnnyt pedig 80 ezerért vitte volna a Milan, de a Fulham – amely 2008-ban szobrot állított neki a Craven Cottage stadionban – nem adta. A Greaves és Haynes között játszó Gerry Hitchenst viszont az Aston Villa 85 ezer fontért elengedte az Internazionaléhoz...

    A klubok listájából és az annak idején hatalmas summákból is kitetszik, hogy nem olcsójánosok és nem is büfészínészek szerepeltek az angol társulatban. Hogy mást ne említsünk: Walter Winterbottom, a több mint másfél évtizedig hivatalban lévő szövetségi kapitány 1962-ben havi 2600 fontot keresett. Az azért nem állítható, hogy nem voltak nagylelkűek vele szemben, mert 1953-ban és 1954-ben az ő irányításával kapott a Wembley-ben hatot, majd a Népstadionban hetet az angol válogatott, a dupla dupla vés szakvezetőt mégsem menesztették. Sőt még azt is „túlélte”, hogy 1960-ban bekövetkezett a magyaroktól elszenvedett harmadik vereség, igaz, a végeredmény (2-0) igazán tisztes volt a 6-3-hoz meg a 7-1-hez képest.

    A hatvanas évek elején olyan komoly csapatot alakított ki, amely 1961-ben 9-3-ra győzte le Skócia, majd 8-0-ra Mexikó együttesét, és – Hitchens, valamint Greaves góljával az utolsó negyedórában fordítva – Rómában múlta felül Olaszország legjobbjait (3-2).Hogy tisztában legyünk az akkori szigetországi potenciállal, érdemes felidézni a Goal.com brit hírportál 2009-ben közzétett listáját, melyben minden idők ötven legjobb angol labdarúgóját rangsorolták. A lajstrom első helyét Bobby Charlton foglalta el, közvetlenül mögötte Bobby Moore következett, aztán hatodik volt Greaves, harminckettedik Haynes, negyvenhetedik Hitchens.

    Ezek a fiúk néztek szembe 1962. május 31-én Rancaguában a magyar csapattal. Noha hazánk fiai úgy mehettek a pályára, hogy a válogatott több mint negyedszázadon át nem kapott ki Anglia képviselőitől, a mérkőzést megelőző miliő korántsem a Vidám Színpad atmoszféráját idézte. Nem csak a dél-amerikai zimankó keltett fagyos légkört: az előkészületek sem sikerültek. A magyar keret Itáliából indult Chilébe – egy gépen utazott oda a squadra azzurrával –, s előtte egy-egy próbamérkőzést játszott a Juventusszal, illetve az olasz B válogatottal. A klubcsapat ellen 2-0-ra nyert Torinóban, de az azúrkékek második együttesétől 3-1-re kikapott Bariban. Ezt Baróti Lajos szövetségi kapitány és néhány nagy tekintélyű szakíró nehezen emésztette meg, annak ellenére is, hogy az olaszok cselesek voltak azzal a B-vel... Merthogy nyolc olyan játékost (Buffon, David, Janich, Robotti, Tumburus, Bulgarelli, Maschio, Pascutti) szerepeltettek, akit aztán a vb-n is bevetettek. S ha hozzátesszük, hogy tizenkét pályára vezényelt futballistájuk közül további három az egyaránt honosított – eredetileg argentin, valamint brazil – Lojacono és Sormani, valamint Corso volt, akkor lehet némi fogalmunk róla, milyen erőt képviselt az itáliai „kettő”...

    Ám ilyen csekélységgel annak idején nem lehetett „takarózni”, ráadásul a hangulaton tovább rontott, hogy Tichy Lajos visszaszólt az őt kritizáló Barótinak, amiért a szakvezető haza akarta küldeni a kispesti csatárt. Sándor Károly és Sipos Ferenc ment követségbe a mesterhez, hogy hadd maradjon a keretben a feleselő klasszis... A tréner visszakozott, s végül az újpesti ideál Göröcs Jánost hagyta ki a britek elleni csapatból, de nem fegyelmi okokból, hanem azért, hogy az örökmozgó Rákosi Gyulát ráállíthassa az angol játékmester Haynesre, akiről Pelé azt mondta: „A legjobban passzoló játékosok egyike, akit valaha láttam.” Baróti egyébként nem szeretett csereberélni; a szigetországiakkal szemben is olyan csapatot vezényelt a pázsitra, melynek mezszámozása – egyetlen kivétellel –1-től 11-ig terjedt, csupán a 8-as Göröcs helyett szerepelt a 17-es Rákosi.

    A megbocsátás dacára is felzaklatott Tichy pedig mérgében akkora gólt rúgott húsz méterről Ron Springettnek, hogy a Sheffield Wednesday valaha volt legtöbbszörös (33-szoros) angol válogatott labdarúgója szemmel is nehezen tudta követni a léc alá csapódó labdát. Ez a lövés nem csupán a rancaguai El Teniente sporttelep 7938 nézőjét ámította el, hanem a bombázó csapattársait is, mert a magyar futballisták a legkevésbé sem kedvelték a világbajnokság hivatalos labdáját: a Santiago fantázianévvel forgalomba hozott terméket egyöntetűen „kugligolyónak” hívták. Tichy azonban azt is úgy bevarrta, hogy nagyszerű megmozdulásáról beszélt a félteke...

    Leo Horn produkciójáról ugyancsak sok szó esett, de korántsem pozitív kicsengéssel. Noha a magyarok kedvező előjelnek tekintették, hogy a 6-3 bírája dirigálja a chilei meccset, a holland játékvezető a második félidőben fordítva ült a lovon. Pedig kiváló lovas volt: Midasz nevű paripájával 98 díjat nyert. Ám a második félidőben tizenegyest ítélt a britek javára – rajta kívül senki nem sejtette, miért –, és a wolverhamptoni Ron Flowers a büntetőből kiegyenlített. Az angol válogatottat összesen 139 alkalommal vezénylő Winterbottom talán bízni kezdett a magyarok elleni első döntetlenjében, de Albert Flórián – aki az 1960-as 2-0-on duplázott – megint lelombozta a szakvezetőt. Elindult a bal oldalon, mire Sándor „Csikar” rászólt: „Passz!”

    A center azonban nem adta tovább a labdát, hanem cselt mutatott be. Sándor újra kiáltott: „Ide!” Még egy trükk következett. Majd a középcsatár elfektette Springett kapust is, de kisodródott. Befelé nézett – Sándor már ott állt az üres kapuval szemben –, aztán a gólvonalra futó Ray Wilsont megtévesztve, amilyen flegmán, olyan finoman a hálóba gurított (2-1). Évtizedekkel később megkérdeztem az MTK akadémia-névadó, jobbszélsőként nagyon nagy, emberileg még nagyobb legendáját: mi történt volna, ha a „Császár”, mondjuk, a kapufát találja el? Kapásból érkezett a válasz: „Megölöm!”

    Ezzel szemben a britek érezték azt, hogy tőrt döftek a szívükbe. A Daily Herald így kommentálta a találkozót: „A magyar varázs ismét elkábított bennünket, a magyar futballművészet még mindig az angol labdarúgás átka.” A Daily Express hasonló hangnemben írt: „Válogatottunk a szerencsés büntetőrúgással egérutat nyerhetett volna, de Magyarország változatlanul az angol futball ostora.” A Daily Sketch sem kertelt: „A magyarok pozdorjává zúzták Anglia reményeit.”

    Pedig a huszonegyedik születésnapjához közeledő Mészöly Kálmán, akit a nemzetközi sajtó Chilében nevezett el „szőke sziklának”, az úgynevezett kalóriapénzzel együtt havi 1600 forintért futballozott a Vasasban. (Szentmihályi Antal, Sárosi László, Ihász Kálmán, Farkas János szintén ennyiért játszott, és a ferencvárosi, Hungária körúti, kispesti, újpesti csillagok keresete sem különbözött az angyalföldiekétől.) Ám a forintos labdák többet értek, mint a fontos passzok... Igaz, Grosics Gyula az ellenfelet is dicsérte: „Ilyen jól felkészült angol csapattal még nem találkoztam!” Ez a nagyvonalúság egybevágott a chilei La Nacion rezüméjével: „Gentlemanek játszottak egymás ellen, épp csak a szmoking hiányzott róluk.”

    Ami a magyar labdarúgókat illeti, ma már a second-hand öltöny is megtenné, de inkább csak sokat használt zakó van. Rancagua óta – azaz több mint ötven éve – a válogatott egyszer sem győzte le Anglia csapatát. A fél évszázados mérleg: két döntetlen, tizenegy vereség. S annak is már huszonhét esztendeje, hogy volt szerencsénk egy világbajnokságon megdermedni...

    MAGYARORSZÁG–ANGLIA 2-1 (1-0)

    1962. május 31., Rancagua, 7938 néző. Jv.: Horn (holland).

    Magyarország: Grosics – Mátrai, Mészöly, Sárosi –Solymosi, Sipos – Sándor, Rákosi, Albert, Tichy, Fenyvesi.

    Anglia: Springett – Armfield, Norman,Wilson – Moore, Flowers – Douglas, Greaves, Hitchens, Haynes, Bobby Charlton. Gól: Tichy (17.), Flowers (60., 11- esből), Albert (71.).

    hmgy
     
  7. avatar: fgymat
    2014.10.18, 05:33
    Jogos, javítom az időt.
     
  8. avatar: Mane
    2014.10.17, 21:16
    Izé... a mérkőzés helyi idő szerint 15 órakor kezdődött. Ez - figyelembe véve az 5 órás időzónabeli eltolódást - magyar idő szerint 20 órát jelent. A 10 óra biztosan nem stimmel, sem budapesti, sem rancaguai idő szerint. Jelzem, az olasz válogatott statisztikáit vezető kiadványok is úgy írták, hogy olasz idő szerint 20 óra a meccsek kezdési ideje.
     
  9. avatar: ingersheim
     
  10. avatar: wmisharin
    2012.06.06, 12:20 (szerk.: 2014.09.09, 10:29)
    kép
     
  11. avatar: wmisharin
    2012.05.10, 17:49 (szerk.: 2014.09.09, 10:28)
    kép
    Мне кажется, должно быть интересно. Публикация 1960 года.
    Михалыч
     
  12. avatar: EGRESIISTVAN
    2011.08.26, 19:07
    Egyszer azt olvastam valahol, hogy az "Aranycsapat" utáni korszaknak ez, a '62-es vb-n szerepelt csapat volt a legerősebb válogatottja (bár abban a cikkben mintha Rákosi helyén Göröcs lett volna, de ebben már nem vagyok biztos...). (Én egyébként a '66-os, brazil verő alakulatot is topgárdának tartom.)
    E válogatottban négyen szerepeltek a Ferencvárosból (Albert, Fenyvesi dr., Mátrai és Rákosi), ketten az MTK-ból (Sándor és Sipos, ő azonban a '66-os vb idején már a Bp. Honvéd játékosa), szintén ketten a Vasasból (Mészöly és Sárosi), egy-egy játékos pedig a Bp. Honvédból (Tichy), a Tatabányai Bányászból (Grosics, az "Aranycsapat" korszakban még a Bp. Honvéd játékosa...), és az Újpesti Dózsából (Solymosi). (Egyébként Göröcs is az Újpesti Dózsa játékosa volt.)
    EI
     
  13. avatar: magyarfutball.hu
    2011.02.08, 11:16 (szerk.: 2014.09.09, 10:23)
    Az 1962-es VB labdája:
    kép
    kép
    forrás:
    http://www.theworldcupballs.com/baelle.html#
     
  14. avatar: magyarfutball.hu
     
  15. avatar: magyarfutball.hu
     
  16. avatar: fgymat
    2009.05.22, 19:42 (szerk.: 2021.07.24, 13:52)
    Az első csoportmérkőzés és rögtön Anglia ellen. (A találkozón ugyanaz a játékvezető bíráskodott, mint aki a 6-3-ra végződött "Az évszázad mérkőzésé"-t vezette 1953-ban!)
    Most időben elutazott Dél-Amerikába a csapat és volt idő megszokni a klímát, a körülményeket és egymást. Úgy tűnt, hogy ez sikerült, hiszen mindenki jó állapotban volt testileg és lelkileg is.

    Amint megkezdődött a mérkőzés látni lehetett, hogy ez nem ugyanaz a csapat, amelyik az előkészületi mérkőzéseken néha csak szenvedett. Szinte lerohantuk az angolokat és eltelt nyolc perc mire a kapunk közelébe tudtak kerülni. A taktika szerint elől csak három csatár maradt. Fenyvesi gyakran húzódott hátra a védelem munkáját segíteni, míg Rákosi az angolok játékmesterét Greavest őrizte.
    Vezető gólunk egy tizennyolc méteres nagy erejű lövésből született, amely átszállt a kapus felett, hogy csak a hálóban álljon meg.
    Az egyenlítés egy furcsa ítélet következménye volt. Az angolok egy szögletrúgásnál egyszerűen ellökték Grosicst és így jutottak lövéshez. A kapuba tartó labdát Sárosi kétségtelenül kézzel ütötte el. A kapus lökéséért szabadrúgást kellett volna ítélni, ám a játékvezető inkább a kezezés miatt adott 11-est.
    De a játékkedv az angolok egyenlítése után is megmaradt. Továbbra is mi támadtunk többet. Az egyik akciónkat Albert vezette. Kihúzódott a balszélre és elvitte a labdát a középhátvéd mellett. Már csak a kapussal állt szemben, aki rátámadt, de egy csellel őt is becsapta. Ezzel azonban már nagyon rossz szögbe került. A kapufa mellé pedig beállt, az időközben visszaért Wilson. Csakhogy Sándor is kísérte a támadást és most középről kérte a labdát. Mivel Sándor sokkal jobb helyzetben volt, mint Albert, ezért Wilson elmozdult felé, mert nyílván való volt, hogy Ő fogja kapni a labdát. Ebben a pillanatban Albert a jobbkapufa és a védő között a hálóba lőtt.

    Végülis nagyon jól kezdődött ez a világbajnokság. Nem egyszerűen "csak" legyőztük az angol csapatot, de jól is játszottunk. Ez utóbbi pedig a további szereplés szempontjából nagyon fontos volt.

    forrás:
    mafoci