magyarfutball.hu

bajnoki szereplések

szezon bajnokság osztály klub neve hely pontok
2022/2023 Pest vármegye, III. osztály, Keleti csoport 6 Dány KSK 8 25
2021/2022 Pest megye, III. osztály, Keleti csoport 6 Dány KSK 9 29
2020/2021 Pest megye, III. osztály, Keleti csoport 6 Dány KSK 6 50

összes eredmény, részletek »

címer: Dány KSK

1949-ben alakult a Dány KSK. Igaz, bizonytalan források szerint már korábban is működhetett foci a községben. A klub színe zöld-fehér.
A 60-as évek közepén sokáig a hetedosztály középmezőnyéhez tartoztak. 1978-ban már a negyedosztályban szerepeltek, és 1979-ben másodikok lettek, sőt 1981-ben megnyerték azt. Számszerűen 104 gólt termeltek. A szigorú átszervezések miatt azonban nem tudtak előrébb lépni. 1985-től ismét negyedosztályúak, már pedig egy 2000 lelkes település életében nagy dolog, a negyedosztályban, a megyei első osztályban való
puszta létük is. A Dányra azonban a 80-as években nem a bukdácsolás volt jellemző. 1985-ben, és 89-ben is harmadikok lettek. 1990-ben ismét megnyerték a negyedosztályt. Összességében nem teljesítettek túl
acélosan, a Szigetújfalunak sokkal jobb volt a gólaránya, de ők egyel többet botlottak. Érdekesség, hogy az akkoriban szebb napokat látott Szentendre, valamint a Dánynál papíron jobb Pilis, és Pilisvörösvár is
csak a középmezőnyben végzett. Most már beengedték őket a harmadosztályba. Mint tudjuk, ezt nem kellett volna. A fennmaradt írások szerint ugyanis 1991-ben még a harmadosztály 11-edik helyén végeztek, de a következő bajnokságban már csak a hatodosztályban, azaz három osztállyal lejjebb tudták fojtatni. Pedig a Gyöngyös, a Szolnoki Cukor, a Pásztó, a Jászberény, a Salgótarján, és a Balassagyarmat is egy csoportban volt velük. A 2013-ra 2000 fős település, tehát megroggyant a harmadosztály súlya alatt.
A sokáig negyedosztályban focizó csapatnak az ismertek tükrében már a hatodosztály bronzérme is úgy kellett, mint egy falat kenyér, amit 1994-ben szereztek. A 90-es évek második felében, és a 2000-es évek első felében is a hetedosztály középmezőnyében vitézkedtek. 1997-ben, és 1998-ban lehetett volna kiút, azonban 1997-ben a mindvégig vezető Dány az utolsó pillanatban bukta el a bajnoki címet a Pécellel szemben, mert a Pécel nyert, a Dány pedig kikapott az utolsó körben.
Egy évvel később ismét csak másodikok lettek, igaz a Szadát csak a 8 pont levonás miatt előzték meg. 2006-ban, és 2008-ban is megnyerték a hatodosztályt. Az utóbbi bajnokságban mindössze 14 gólt kaptak.
Ennek a csapatnak az alappillérei: Vér Tamás, Gódor Miklós, Kálmán Balázs, Tóth Dániel. Ugyanebben az évben a PMK-ban jól szerepeltek, és följutottak az országos főtáblára. A fontos gólokat általában Szilágyi Péter, Molnár András, és Kovács Attila lőtték. 2-2-vel búcsúztatták a döntő meccsen a Gödöllőt. A főtáblán viszont simán 5-0-ra kikaptak az III. Kerülettől.

Tóth Áron, 2013.07.15

full name
Dány Községi Sportkör
Supporters
alternative names
Dány KSK
associated teams
address
2118 Dány
Zsámboki út 15
Pest megye
 
contact information
phone +36 (30) 446 7488
e-mail toth.dani3@freemail.hu
founded
1949
club colours
zöld - fehér
league (2023/2024)
home ground
name changes
  1. Dányi SE
    ? - ?
  2. Dányi KSK
    ? -
  3. 1991-ben egyesült a Monor SE-vel és átadásra került az NBIII-as indulási jog, de csapat nem szűnt meg
honours list
official website
related websites
supporters' groups
segítség
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

comments

  1. avatar: nyari_janosne
    2013.04.26, 13:50
    2011 07 25 Új vezetőséggel kezdte meg a munkát a Dány KSK Kőműves Kálmán elnök,Nyári Jánosné alelnök vezetésével.Megkezdődött, a mély kútból való felemelkedés.
     
  2. avatar: magyarfutball.hu
     
  3. avatar: magyarfutball.hu
    2011.08.10, 10:35 (szerk.: 2018.02.11, 18:47)
    kép
    forrás:
    roripisti - email
     
  4. avatar: magyarfutball.hu
    2011.06.27, 09:37
    Sajnálatos döntést volt kénytelen meghozni a község képviselő testülete június 23-i ülésén: mivel a futballcsapat fő támogatója, az önkormányzat nem képes a továbbiakban finanszírozni a Dány KSK-t, a helyi egyesületet megszüntetik.

    A határozat után az klub alelnöke, Bugyi Sándor, valamint Buzás József elnök lemondott tisztségéről. A klub első embere és egyben vezetőedzője elmondta, az a legfájóbb a számra, hogy ezzel a döntéssel a dányi utánpótlásba fektetett munka is kárba veszett, és a település gyermekcsapatainak játékosai kilátástalan helyzetbe kerültek. További rossz hír, hogy a korábban pályázati úton, az egyesület sportlétesítményének fejlesztésére elnyert 11 millió forinttól is elestek ezzel Buzás Józsefék. A csapat nélkül maradt edző végtelenül szomorú, ám tudja, hogy az élet megy tovább. Edzői pályafutása során fontos szerepet játszott a dányi labdarúgócsapat, de munkáját szeretné tovább folytatni, amihez várja a klubok esetleges érdeklődését a 06-70/635-85-80-as számon.

    forrás:
    http://www.sport-szelet.hu/?us=news_u&nid=2621
     
  5. avatar: Giovanni
    2010.02.10, 22:48 (szerk.: 2018.02.11, 18:46)