magyarfutball.hu

bajnoki szereplések

szezon bajnokság osztály klub neve hely pontok
2018/2019 Nógrád megyei III. osztály, Keleti csoport 6 Karancs United SE 8 18
2017/2018 Nógrád megyei II. osztály, Keleti csoport 5 Karancs United 8 36
2016/2017 Nógrád megyei II. osztály, Keleti csoport 5 Karancs United 12 15

összes eredmény, részletek »

címer: Karancs United SE

2011. nyarán, azaz pont 100 évre a Zagyvapálfalvai labdarúgás megszületésének évfordulójára, és mintegy mintegy 14 évre az utolsó helyi csapat megszűnése után ismét labdarúgó csapat alakult Salgótarján külvárosában, azaz Zagyvapálfalván, Zagyvapálfalvai Ifjak SE (ZISE) néven.

Mint a név is mutatja, az egyesület a fiatalokat helyezi előtérbe, innen tervezi/tervezte az egész csapat felépítését.
Az egyesület 5 éves kortól képzi a fiatalokat.

2011 őszén, azaz pár héttel az alapítás után már bajnokságba nevez az együttes, de bürokratikus okok miatt még nem saját néven. Egy budapesti csapat segítségével, mégpedig a Csepeli Halászi Focisuli segítségével és nevén, Budapesten. U7, U9, U11, és U13-as korosztállyal..

2012-ben az U7, U9, U11-esek már helyi bajnokságban, azaz a Nógrád megyében indulnak. A kiöregedő U13-asokra építve pedig U16 csapata csapatunk indul a megyei serdülő bajnokságban.
(Mivel az egyesület egyenlőre nem rendelkezik saját pályával, a csapat Vizsláson játssza meccseit. A Vizslási A.C. szerelésekben, utaztatásban, és sok mindenben segíti a csapatot. Amíg az egyesület anyagilag nem kerül olyan helyzetbe, hogy teljesen önállóan tudjon működni, addig Vizslás néven indulunk a bajnokságban.)

2013-ban folytatódik a fejlődés. Beindul az U13-as és az U19-es csapat is. Továbbra is Vizslás A.C. néven.

2014-ben beindul az U14-es csapat is szintén Vizslás A.C. néven.

2015-ben végre eljön a pillanat, hogy saját néven versenyezzen majdnem minden korosztály és minden szakág!
Hazai pálya továbbra sincs, de olyan nagy az igény a saját néven való indulásra, hogy ettől az évtől, egyet kivéve az összes csapatunk Zagyvapálfalvai Ifjak SE néven indul.
Mivel a megye 3-ban nem lehetséges U19-es csapat indítása így ez a korosztály marad Vizslás AC csapatában, de a többi utánpótlás csapatunk, és a beinduló felnőtt gárda már Zagyvapálfalva néven indul.

Lugosi Zoltán, 2015.09.11

alternative names
ZISE
Zagyvapálfalvai ISE
address
3104 Salgótarján
Pf.36.
Nógrád megye
 
contact information
phone +36 (20) 292 3996
e-mail zlugosi@gmail.com
founded
2011
club colours
azúrkék - fehér
? - ?
zöld - fehér - fekete
? -
league
home ground
  1. Karancskeszi Sportpálya

    (2017 - )

previous grounds
  1. Vizslási Sportpálya

    (2015 - 2016)

  2. Etesi Sportpálya

    (2016 - 2017)

name changes
  1. Zagyvapálfalvai Ifjak Sportegyesület
    2011 - 2016 tavasz
  2. Zagyvapálfalvai Ifjak Sportegyesület-Etes
    2016 tavasz - 2016
  3. Karancs United SE
    2016 -
honours list
official website
related websites
supporters' groups
segítség
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

comments

  1. avatar: magyarfutball.hu
     
  2. avatar: fgymat
    2017.08.29, 12:49 (szerk.: 2017.08.29, 13:34)
    Tavasszal már új helyszínen fogadhatja ellenfeleit a szebb folytatásban bízó együttes.
    Hirdetés
    Nem túl fényes teljesítményt mutatott be az ősz során a keleti megye kettő tizenharmadik helyén telelő Karancs United gárdája, az említett küzdelemsorozat már lepergő részében hét pontot jegyző társaság életében ráadásul, egy fontosnak mondható változás következett be az elmúlt időszakban: az ősz folyamán a hazai mérkőzéseit még Etesen megvívó klub ugyanis nemrégiben telephelyet váltott, tavasszal már Karancskesziben fogadhatja aktuális riválisait a szebb folytatásban reménykedő együttes. A változás apropóján a csapat edzőjét, Lugosi Zoltánt kérdeztük.

    - Miért volt szükség a telephelycserére?
    - A felnőtt csapat szakmai és játékosokkal való megerősítése, illetve a társaságot körülvevő feltételrendszer javítása indokolta - kezdte Lugosi Zoltán. Ezzel a váltással lesz biztosítva személyzet a pálya karbantartásra, edzés és mérkőzés előkészítésre, lesz külön ember, aki a mezeket kezeli, lesz, akinek a meccsekkel kapcsolatos papírmunkák elvégzése lesz a dolga. Meg lesz továbbá oldva, nem csak a játékosok mérkőzésekre, hanem edzésekre történő szállítása is. Tehát minden szempontból nagyon nagy előrelépés lesz. Azt se felejtsük, egy villanyvilágítással ellátott pálya állt eddig itt kihasználatlanul. Ráadásul sok környékbeli futballozni szerető fiatal és felnőtt sportolni vágyó tud újra sportolni, illetve a találkozókat itt nagyobb számban látogató közönség jut így újra csapathoz. Természetesen, a leány, illetve a fiatalabb labdarúgóink edzésközpontjaként továbbra is működni fognak az etesi és a karancssági helyszíneink is. Ez a változtatás elsősorban a felnőtt gárda komolyabb szintre juttatásáról szólt.

    - Úgy hírlik, már az őszi idény vége sem volt éppen zökkenőmentes az Etesen történő vendégeskedésükkel kapcsolatban...
    - Az önkormányzat rendelkezésünkre bocsátotta a falubuszt, pályát, illetve öltözőt. Teljesen ingyen. Lenyírták a füvet. Fizették a rezsiket. Ezért nagyon hálásak vagyunk. Az előző szezonnal ellentétben, erre a bajnokságra ezeket leszámítva nem tud már mással támogatni. Viszont sok költséggel jár egy felnőtt csapat. Mivel a TAO-támogatás utánpótlásra van, így a felnőtt együttes működtetésére szponzort vagy önkormányzatot kellett keresni, emiatt kellett váltanunk.

    - Hogyan jött képbe a karancskeszi lehetőség?
    - Azért haldoklik a legtöbb helyen a foci, mert egy, vagy esetleg két ember próbálja erejét, idejét, pénzét beletéve működtetni a helyi sportegyesületet. Ez csak egy szintig működik. Szerintem össze kell fogni a kluboknak, ha szeretnének fejlődni. Régóta kerestem azt a csapatot, akivel összefogva, nekem a fő feladatom az utánpótlásra terjed ki, de figyelembe véve, hogy folyamatosan jönnek ki az utánpótlásunkból kiöregedő fiatalok, és így szükség van felnőtt csapatra, szerettem volna egy olyan egyesülettel együttműködni, amely saját erőforrását egy közös felnőtt együttes színvonalas működtetésére fordítaná. Erre nekünk igazából energiánk és emberállományunk sem volt a kívánt mértékben, nem volt méltó szakmai színvonal, illetve a mérkőzés körülvevő körülmények is elmaradtak az elvárttól. Karancskesziben, egyfelől a helyi sportegyesületben, de a sportot szerető emberekben, illetve az önkormányzatban is nagyon támogató személyekre találtunk. Nagyon lelkesek, hogy lesz újra futball a községben. És ezért készek erőt, energiát, sőt pénzt is befektetni. Ezért úgy gondolom, kölcsönösen jó együttműködés jött létre. Mi megteremtjük az utánpótlásbázist, a Karancskeszi SE segítségével pedig színvonalasabb módon versenyezhetnek tovább egy közös csapatban a fiataljaink.

    http://www.nogradifoci.hu/tartalom/cikk/410658_telephelyet_valtott_a_megye_kettes_csapat
     
  3. avatar: fgymat
    2016.11.01, 12:36
    Egy osztállyal feljebb nevezett a keleti megye három sereghajtója

    http://www.nogradifoci.hu/tartalom/cikk/372136_utolso_helyezettkent_lepett_egy_osztallyal_feljebb
     
  4. avatar: BZS1979
    2016.01.15, 15:01
    "Lehet, hogy csak egy cipőjük van, de az stoplis"

    http://index.hu/belfold/2016/01/12/abcug_salgotarjan_romak_foci/