magyarfutball.hu

bajnoki szereplések

szezon bajnokság osztály klub neve hely pontok
2014/2015 Somogy megyei I. osztály 4 FC Nagyberki 16 1
2013/2014 Somogy megyei I. osztály 4 Nagyberki VSC 6 43
2012/2013 Somogy megyei I. osztály 4 Nagyberki VSC 7 51

összes eredmény, részletek »

címer: FC Nagyberki

A Kaposvölgye VSC rövid története

Nagyberki egy 1551 lakost (2001, forrás: KSH) számláló Somogy-megyei település a Kapos-folyó völgyében, egy jelentős bortermő vidéken.

Labdarúgásának az első hivatalos dokumentuma egy 1936-ban készült labdarúgócsapat fotója. Ettől számítják a klub alakulását, holott már 1925 körül megalakult a Nagyberki Levente Egyesület, amely természetesen játszott futballmérkőzéseket, főleg a környező községekkel, így Batéval, Mosdóssal, Taszárral, vagy Fonóval.

A községben a labdarúgópálya a mai pálya helyén, az úgy nevezett „Vásártéren” volt már a század elején is. 1948 után Nagyberki is bekapcsolódott a már szervezetten működő Kaposvári Labdarúgó Alszövetség által szervezett bajnokságba. A zöld-fehér klub hosszú évekig csak a járási, majd a megyei II.osztályban szerepelt. Az egyesületet főleg a Községi Tanács, majd a termelőszövetkezet patronálta. Ezért is volt az egyesület neve Nagyberki SK, Nagyberki DISZ, Nagyberki-Attala SK, Nagyberki TSZSK, Nagyberki Körzeti SK, Nagyberki Körzeti Vállalkozók SE, majd napjainkban már a Nagyberki Kaposvölgye Vállalkozók SC.

Az áttörést a klub életében az 1992-es év hozta, amikor is Kurják Ferenc kaposvári vállalkozó (aki korábban ebben az egyesületben futballozott) támogatóként megmozgatta az állóvizet a sport terén a községben. A Kaposvári Körzeti bajnokság 14.helyéről évente osztályt ugorva egészen az NB II-ig vitte a csapatot, köszönhetően olyan kiváló edzőknek, mint Vajda József, Németh Tibor, Petrók Viktor, Bőzsöny János, Hanusz János és Horváth Lajos. Az egykori vásártéri falusi pályából csodálatos sportlétesítményt varázsolt, remek pályával, új öltözőkkel, étteremmel és tekepályával.

A csapat 2001-től szerepel megszakítás nélkül az NB II-ben, amely először Magyarország harmadik vonala, majd az átszervezések után ismét második vonala labdarúgásunknak. Míg korábban csak a községből és a környező falvakból tevődött össze a csapat létszáma, addig napjainkban már megfordult a klubnál brazil, japán, szerb, szlovén, horvát, kanadai és ghánai játékos is.

A bajnokság mellett a Magyar Kupában jelentős sikereket ért, illetve ér el az egyesület. Az első sikert az 1997-es kiírás hozta, ekkor jutott ki a csapat először az országos főtáblára [és kapcsolódott be a csoportküzdelmekbe], ahol a Győri ETO és a Nagykanizsai Olajbányász még legyőzte Németh Tibor akkori megyei I. osztályú csapatát, de a Pintér Attila vezette Sárvár FC már vesztesen távozott Nagyberkiből. Kiugró sikerére már az ország is odafigyelt, ugyanis 2003.augusztus 15-én a Hanusz János edzette gárda legyőzte a Magyar Kupa védőjét, az Újpest FC-t 2-1-re és bekerült az országos 32 közé, ahol a Karcag együttese állította meg.

2004-ben ismét NB I-es csapatot fogadhatott Nagyberki a 64 között, ezúttal az LFC Pápa alaposan megizzadva, csak büntetőkkel tudott tovabblépni. 2005-ben szintén a 64 között szerepelt a Kaposvölgye, de Szentlőrincen 1-0-ra kikapott.
2006.szeptember 20-án Kaposváron Magyarország legnépszerűbb csapata, a másodosztályú Ferencváros izzadt meg Horváth Lajos tanítványai előtt és nagy csatában 2-1-re gyözedelmeskedett Nagyberki csapata felett.

Forrás: Bóna Károly

szerkesztette: AMiUtunk, 2008.12.17

Supporters
alternative names
Kaposvölgye VSC
address
7255 Nagyberki
Arany János utca 2.
Somogy megye
 
contact information
phone +36 (82) 512477 & 702221
fax. ?
e-mail fc.nagyberki@gmail.com
founded
1936
club colours
zöld - fehér
league
- (megszűnt csapat)
home ground
name changes
  1. Nagyberki Levente Egyesület
    1925 - ?
  2. Nagyberki SK
    ? - ?
  3. Nagyberki DISZ
    ? - ?
  4. Nagyberki-Attala SK
    ? - ?
  5. Nagyberki TSZSK
    ? - ?
  6. Nagyberki Körzeti SK
    ? - ?
  7. Nagyberki Körzeti Vállalkozók SE
    ? - ?
  8. 1999 a Kaposfüredi csapatot Nagyberkibe költöztették
  9. Kaposvölgye Vállalkozók Sport Club Nagyberki
    1999 - 2011
  10. foci24.com-Kaposvölgye Vállalkozók Sport Club
    2011 - 2011
  11. FC Nagyberki
    2011 -
honours list
  1. NBII 6. helyezett
    2008/2009
matches
official website
related websites
supporters' groups
segítség
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

comments

  1. avatar: magyarfutball.hu
     
  2. avatar: Ailton
    2012.03.21, 22:15
    A birosag.hu adatbázisa szerint az egyesület hivatalos neve FC Nagyberki Sportegyesület:
    Szervezet neve
    FC. NAGYBERKI Sportegyesület
    Szervezet székhelye (irsz)
    7255
    Szervezet székhelye (település)
    Nagyberki
    Szervezet székhelye (utca, hsz)
    Fő utca 13.
    Képviselő(k)
    elnök Zalakovics László
    Típus
    Társadalmi szervezet
    Cél szerinti besorolás
    sporttevékenység
    Cél leírása
    Sporttevékenység, ezen belül labdarúgás szervezése, nem hivatalos sporttevékenység keretében. 7-99 éves korú labdarúgók felkészítése, versenyeztetése, labdarúgó csapat működtetése. A labdarúgás megfelelő utánpótlásának biztosítása. A labdarúgók fizikai erőnlétének és technikai tudásának fejlesztése. Kapcsolatok ápolása a szomszédos települések, megyék hasonló tevékenységet végző szervezeteivel, illetve az országos szakmai szervezetekkel, bizottságokkal. A magyar labdarúgás hírnevének fokozása.
    Állapot
    Bejegyzett
    Megyei nyilvántartási szám
    3941 / 2011
    Országos nyilvántartásbeli azonosító
    1734 / 2011
    Eljárt bíróság neve
    Kaposvári Törvényszék
    Határozat száma
    60071 / 2011 . 2/I
    Jogerőre emelkedés dátuma
    2011. 07. 15.
     
  3. avatar: Ailton
    2011.07.18, 23:55
    Tájékoztatok mindenkit, hogy a Kaposvölgye csapata felmérve anyagi lehetőségeit az NB III helyett a megyei első osztályba nevezett. A csapat neve Nagyberki VSC-re változik. A klubnak 3 élő szerződéssel rendelkező játékosa van, az ő játékjogukat a klub értékesíteni kívánja.

    Forrás:
    http://www.nb2.hu/2011-07-17/17-golt-rugott-a-dunakanyar-vac/
     
  4. avatar: magyarfutball.hu
    2011.03.07, 08:44
    Ezt a szezont lenyomják Nagyberkiben, mert szezon közben nem lehet kibulizni a jogot máshova… Jövőre meg valahova elköltöztetik a csapatot…
    Nagyberki meg jövőre indulhat újból a járási osztályból, ha egyáltalán akarnak csapatot…


    Héger Győrbe viszi a csapatot nem Vácra!
    Azért készülnek Vácon, mert Nagy Tibi kapcsolata révén összeszedett 15 váci fiatalt, akik a játékosai voltak és őket nem akarták leköltöztetni Nagyberkibe fél évre.
    Héger komolyságáról annyit, hogy úgy keresett edzőt, hogy az lesz az, aki játékosokat is hoz magával.
    Úgy tudom már megegyezett Győrben, hogy a DAC néven ott fog szerepelni a csapat.
    Én csak a berki utánpótlást sajnálom Kurják összehozott egy 15 utánpótláscsapatból álló egyesületet (Kaposvölgye LUE), persze nem az 1500 lelkes nagyberki fiatalokból, de a megye fiataljait, akik nem kellettek a Kaposvárnak mehettek oda. Most ez a kártyavár is összedől.
    Horváth Lajos meg senkinek nem hiányzik…

    forrás:
    http://www.nb2.hu/2011-01-10/vacra-koltozik-a-kaposvolgye-vsc/
     
  5. avatar: AMiUtunk
    2011.03.03, 22:49 (szerk.: 2011.03.03, 22:59)
    A kérdés inkább az, hogy miért falusi csapatokat karolnak fel a szponzorok és hoznak fel az NB II-be? Ha már a licenc-kereskedelem miatt nincsenek erkölcsi aggályaik és nem ugranak le önszántukból a Fudzsi (gyengébbek kedvéért: Fudzsijama) csúcsáról, miért nem olyan klubokban látnak "fantáziát" és hosszútávú fejlödési és befektetési lehetöséget, ahol hátország is van?

    A nagy számok törvénye alapján bármelyik 30.000-es városkában elöbb akad szponzor, nézö (tömeg!), tehetséges játékos, klubmenedzser, honlapszerkesztö, grafikus stb. stb., amelyekre NB-s szereplést építeni lehet, mint egy 1.500 lelkes faluban, ahol a nagyon nagy meccsekre a "település apraja-nagyja" helyett is csak a potenciális tömeg töredéke kíváncsi, a profizmus helyett pedig a jószándékú dilettantizmus jellemzö...

    Mi értelme öt év után lehúzni a rolót (Stadler, Gázszer, ... Érd) és egy romhalmazt hátrahagyva továbbállni? És föleg milyen jogon tolnak ki a rövidtávú haszonra utazó befeketetök a játékosokkal???
    Legyen mindenki számára intö ómen, hogy a Diósgyör és a Nyíregyháza 2010-es kiesése a II. csapatuk megszünését eredményezte. Mennyivel jár jobban bármely kiscsapat, amely saját utánpótlás hiányában a legközelebbi nagyváros ificsapatait adoptálja és így csupán "papíron" rendelkezik utánpótlásbázissal és fiókcsapattal, amelyet azonnal szélnek ereszt, amint eltünik az az egyetlen szponzor, aki a légvárat építette...

    Ezért halott a magyar foci és annál "halottabb" lesz, minél több fantomcsapat lepi el az NB I, II, III-at!!!

    Nem a kicsik ellen vagyok, hanem a nagyokért. Becsüljük meg nagyjainkat! Minek egy Szeged, Nagykanizsa, Salgótarján, Sopron, Szekszárd az elsö- vagy másodosztályba, ha megteszi egy Vecsés vagy egy Gyirmót is, melyre egy NB I-böl történö kiesést követö öt év múlva senki nem fog már emlékezni?
     
  6. avatar: NNS
    2011.03.03, 16:42
    Mi nem veszünk magunknak csapatot?
     
  7. avatar: pancso
    2011.03.03, 16:38
    Itt mindenkinek elment az esze? Ennek mi értelme van?
     
  8. avatar: magyarfutball.hu
    2011.03.03, 13:13
    A télen aztán pozitív változás állt be Nagyberkiben, hiszen a dunaújvárosiak korábbi, a győri DAC jelenlegi tulajdonosa, Héger József vezetésével immár új befektetőcsoport irányítja a klubot. A Kaposvölgye időközben új edzővel kezdi meg a felkészülést a tavaszra, hiszen a Vác 1994-es bajnokcsapatának tagja, a 48 esztendős Nagy Tibor (a fociakobon.hu felvételén) ül le a kispadra, aki az NB III-as Balassagyarmatnál, valamint a Vác U17-es gárdájánál dolgozott legutóbb.
    ...

    - Nem lesz egyszerű a tavasz a Kaposvölgye számára. Mik pontos a célkitűzések, hiszen a kiesés szele igencsak meglegyintgette a nagyberkieket?

    - Elsődleges célunk, hogy fiatal, tehetséges játékosokat toborozzunk és velük próbáljuk meg a bentmaradás kivívását. Bár viszonylag nagy a lemaradásunk, de az sem baj, ha esetleg kiesünk, a lényeg, hogy csakis fiatalok kapjanak szerepet.

    - Hogyan áll össze az együttes kerete?

    - Váci, Vác környéki, fővárosi ifjú játékosokra támaszkodunk, vagy olyanokra, akik nem sok játéklehetőséget kapnak, gondolok itt mondjuk a Videoton II.-re, ahol sok tehetség van, de a visszajátszók miatt bajnokin nem igazán tudnak szerephez jutni.

    - Mi lesz a nagyberkiek korábbi játékosaival?

    - Rájuk nem számítunk, bár az a véleményem, ha akad egy-két kiváló fiatal közöttük, az valószínűleg szerephez juthat tavasszal.

    - Mikor kezdődik a felkészülés?

    - Január 10-én, hétfőn kezdünk egyelőre 15 játékossal, de még lesznek új igazolásaink, hiszen húszas keretet kívánunk összehozni. A lényeg, hogy csak húsz vagy annál is fiatalabbakra építünk. Az alapozást Vácott tartjuk, s minden nap lesznek edzések. Két hét viszont keményebbnek ígérkezik, mert akkor napi kettőt tréningezünk, s mindezt azért, mert nem fogunk edzőtáborba menni. Bár minden edzés Vácott lesz, a hazai bajnokijainkra rendre Nagyberkibe utazunk majd.

    forrás:
    http://www.foci24.net/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=75975&qq=rss
     
  9. avatar: magyarfutball.hu
    2011.03.03, 13:06
    A csapat hivatalos oldalán is ez az elnevezés szerepel.
    Vác - foci24.com KVSC 2-2

    http://www.nagyberki.com/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=78190&nyelv=0
     
  10. avatar: AMiUtunk
    2011.03.03, 13:00
    Az MLSZ adtabankjában a csapat "foci24.com-KVSC" néven szerepel.

    Mikor és milyen körülmények között jött létre ez az együttműködés?

    Valóban ezen a néven kíván a csapat az NB II-ben szerepelni vagy csupán a labdarúgó szakosztályt üzemeltető gazdasági társaság neve lett (tévesen?) a csapatnév helyett beadva az adatbankba?
     
  11. avatar: magyarfutball.hu
     
  12. avatar: Ailton
    2011.01.19, 17:24
    Névváltozás vagy elírás? Az e-mail címben is kaposvolgyesc van

    2010. noveberben neveztek ki a Kaposvölgye SC új elnökének. Egyesületünk új elnökséggel és új elképzeléssel látott munkához.
    (...)

    Nagyberki 2010. December 06
    Bükki Miklós
    Egyesületi elnök
     
  13. avatar: Ailton
    2011.01.17, 13:45
    Toborzó is lesz az elkövetkezendő időszakban
    2011. január 08. 15:37:03
    Hétfőtől további tehetséges játékost fogad a Kaposvölgye VSC szakmai igazgatója Nagy Tibor a váci műfüves pályán. Mint már közöltük a cél tehetséges játékosok felkarolása és NB II-ben való foglalkoztatása. Olyan labdarúgók jelentkezhetnek, akik eddig klubjukban kevés játéklehetőséget kaptak és vannak céljai labdarúgóként. Több fiatal már meg is kezdi a munkát a csapat tagjaival. Jelentkezni lehet Kaposvolgyesc@gmail.com címen. A jelentkezők írásos visszaigazolást kapnak a klubtól. A jelentkezőnek közölniük kell jelenlegi klubjukat, eddigi pályafutásának rövid leírását valamint telefonszámát, amelyen elérhető.

    http://nagyberki.com/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=75927&nyelv=0
     
  14. avatar: Ailton
    2010.12.10, 13:11
    Harmadosztályú lesz a DAC?

    2010.12.03. 18:24

    Egyszer már sikerült a DAC-ot felkarolni, akkor egészen az NB II-ig jutott a nádorvárosi klub. A tervek szerint a következő bajnokságban már az NB III-ban indulna a jelenleg megyei III. osztályú patinás csapat.

    A vegetáló megyei I. osztályú együttes mellé 2002-ben állt a győri Integrál, s a klub legszebb napjait idézve egészen az NB II-ig jutott a DAC.

    Aztán 2008 végén az építőipari cég kiszállt a felnőttcsapat támogatásából, januárban egy magyar–német vegyesvállalat képviselői próbálták megmenteni a csapatot. Ez egy ideig sikerült csupán. A tulajdonosi kör Sopronba szerette volna átvinni a másodosztályú futballcsapat jogait, mert ott látták biztosítottnak az utánpótlás működtetését. A terv azonban füstbe ment, és már hiába jöttek volna vissza a vezetők Győrbe, nem kapták meg újra az NB II-es indulási jogot. A tulajdonosok ezt azóta is vitatják. Ősszel aztán a csapat újjászerveződve a legalacsonyabb osztályban indult el.

    A kék mezes nádorvárosi csapat nevével jövőre talán már az NB III-ban találkozhatunk. Fotó: Kisalföld-archívum


    Előfordulhat azonban, hogy a következő bajnokságban már az NB III-ban találkozhatunk a DAC nevével. Ezt Héger József, a tulajdonosi kör képviselője sem cáfolta, igaz, további részleteket ezzel kapcsolatban nem árult el. Úgy tudjuk, hogy egy NB II-es, anyagi gondokkal küszködő, kiesőjelölt együttes jogai kerülnének jövő ősszel Győrbe, az éppen 100 éves kék-fehér klubhoz.

    vagyis nem nyilatkozta, de szinte biztos. Aligha merő véletlen, hogy pont most vette meg a Héger a Kaposvölgyét. Mondjuk ez a Héger vitte csődbe a Dunújvárost is, DAC-cal is besült, nem tudom majd most meddig vitézkedik.
     
  15. avatar: Ailton
    2010.12.10, 13:05
    A következő bajnokságtól. Van egy cikk a Kisalföldön, majd megkeresem, ott nyilatkozta.
     
  16. avatar: BZS1979
    2010.12.10, 11:32 (szerk.: 2010.12.10, 11:33)
    Ailton! Mármint 2011. tavaszától vagy csak a következő bajnokságtól?
     
  17. avatar: Ailton
    2010.12.10, 09:45
    Akinek nem lenne egész a történet: Héger József a győri DAC tulajdonosa, s jövőre a Kaposvölgye jogán a DAC fog indulni.
     
  18. avatar: magyarfutball.hu
    2010.12.08, 16:46
    barcsi – 2010. december 7. kedd – 14:20
    Szép volt minden Nagyberkiben. A Kurják Úr előtt le a kalappal, hogy a járási I. osztály kieső helyétől az NB II-be vezette a csapatot. Sok sponzort szerzett a munkakapcsolata révén. Sajnos egy emberben bízott meg a legjobban, akivel már kétszer is kiesett volna a csapat az NB II-ből. Csak mindig jó pénzért feltöltötték jelentkező hiányában az NB II-t. Ez a személy az edző, Horváth Laja bá. Az utóbbi nyáron a nagy bizalommal viszont visszaélt, és a szar megye II-es játékosokat hozta Nagyberkibe, akiktől NB II-es játékot várt. Etette, beetette a tulajdonost, hogy a Nemanja Nikolic, a Godslove, a Pedro, a Strublics mehet, náluk jobbak jönnek. Ez lett a vége, közben meg elzavart nagyon jó játékosokat. (Szabó Levi Ajka, Kollega Krisztián Barcs, majd Kozármisleny, Jagodics, Koller, Kardos, Kerekes, Andruskó, Szücs László, Barics, Szögedi, Juhász, Hock Péter, Gellér Gabi, Kerek Norbi,) . Hazudozott, hogy majd visszajön a Desmond Tachie, akit itt jegelt, most meg egy szenegáli nem létező játékosról regél. Hol van az, hogy fél évente 10 játékost le kell cserélni (ebből 5 jó, 5 gyengébb).
    Horváth Laja Bá szerint az új 10 játékos aluledzetten érkezett kezei közé. Ezzel etette minden évben a Kurják Urat, aki hitt neki látatlanul. Amikor mozgott alatta a szék (Már alá sem kellett volna rakni), akkor a Dragan Puskás másodedzőt távolítatta el maga mellöl, mert konkurenciát érzett benne. Pedig Ő sokkal jobb edző volt a játékosok elött. Laja Bá fejt bennümket, játékosokat különböző indokokkal, a külföldiek, akik nem tejeltek neki, nem is játszottak, majd fél év után mehettek, amerre látnak. Aki tejelt, az játszott. Az Ő ismeretsége révén jött a képbe Héger József. Nyílván Ő viszi a csapatot Nagyberkiből majd a nyáron. De remélem már a tavasszal sem kell neki Horváth Lajos, és így lehet, hogy bennt marad az NB II.-ben a Nagyberki. Látva, hogy milyen gyenge is ez az NB II. mezőnye, ezen sem lepődnék meg. Egyébként, akik beírogattak a Nagyberkivel kapcsolatba, bizony kissé leírták ezt a klubot. Lehet Pécs, Komló, Tata, Tatabánya, Győr, Felcsút….. egyik helyen sem voltak jobbak a körülmények, mint Nagyberkiben, az 1800 lakosú településen. Hiába van egy-egy városnak 50-100 ezer lakosa, a multjából nem lehet megélni. Mi szurkolunk, hogy menjen tovább a Nagyberki foci, de azon is szurkolunk, hogy mindenhól legyen legalább gy olyan szponzor, mint Kurják Ferenc volt Nagyberkiben. Bízunk benne, hogy Horváth Lajos nélkül még meggondolja magát.

    forrás:
    http://www.nb2.hu/2010-12-08/vasko-vallott-a-penzhiany-miatt-tavoztunk-a-kaposvolgyetol/
     
  19. avatar: magyarfutball.hu
    2010.09.27, 18:01
    Jegy alapján:
    kép
    Községi Sport Kör
     
  20. avatar: magyarfutball.hu