magyarfutball.hu

Vidéki bajnokság – Nyugati kerület, II. osztály 1918/1919

# club m w t l goals points
1 Pozsonyi Makkabea SE 4 4 0 0   9 :   3 8
2 Pozsonyi Vas- és Fémmunkások SC 4 3 0 1   7 :   2 6
3 Dunántúli AC 4 2 0 2   5 :   6 4
4 Pozsonyi Törekvés SE 4 1 0 3   3 :  12 2
5 Magyaróvári Vas- és Fémmunkások 1 4 0 0 4   0 :   0 0

győzelem / vereség 10 / 10

gól + / - 24 / 23

  1. 1) Visszalépett
A politikai helyzet miatt a tavaszi fordulót nem játszották le.

Az 1918/19. évi vidéki hadibajnokságra öt kerületből 42 csapat nevezett. A legtöbb induló a Nyugatmagyarországi kerületben volt, szám szerint 11, de alig maradt le mögötte a Pestvidéki a maga 9 résztvevőjével. De korai volt az öröm. Októberben katonai összeomlás, forradalom, idegen megszállás tették lehetetlenné a bajnoki küzdelmek zavartalan lebonyolítását. Több kerületben teljesen elmaradtak a mérkőzések, míg a többieket erősen megcsonkítva folytatták – egy ideig. Az idegen katonai megszállások a benevezett egyesületek közül 14-t zártak el a bajnokságtól. Északon a Losonci TK, a Ruttkai TC, a Komáromi FC, Erdélyben a négy kolozsvári együttes, délen az Aradi TE, az Aradi MTE, a Temesvári Kinizsi, a Szabadkai SE, a Bácska Szabadkai AC, a Szabadkai MTE és a Szabadkai TC jutott erre a sorsra.
Egyedül a Pestvidéki és a Déli kerületben tudták befejezni az őszi fordulókat, tavasszal a kaotikus állapotok miatt sem itt, sem más vidéki kerületben bajnoki meccset nem játszottak.

A Nyugati kerület bajnokságát – a vidéki labdarúgás történetében először – két osztályban rendezték meg. A II. osztályban kaptak helyet a kisebb képességű pozsonyi csapatok, valamint az újonc győri DAC és a Magyaróvári Vas- és Fémmunkások csapata.

Problémás, mert nem egyezik a rúgott/kapott gólok száma.
sources
1. Pozsonyi Makkabea Sport Egyesület 4 4 – – 9: 3 8
2. Pozsonyi Vas- és Fémmunkások SC 4 3 – 1 7: 2 6
3. Dunántúli Atlétikai Club (Győr) 4 2 – 2 5: 6 4
4. Pozsonyi Törekvés Sport Egyesület 4 1 – 3 3:13 2
5. Magyaróvári Vas- és Fémmunkások[*1]4 – – 4 0: 0 –
[*1] visszalépett

Földessy János dr: A magyar futball és az MLSz 1897 - 1925.
Futballévkönyv. Szerkesztette Gyimes Vilmos. 1919.
Magyar Football Évkönyv az 1919/20. évre
Nyugati Kerület Futball évkönyve 1919.
Sporthírlap. 1918., 1919.
gaborpapi (fórum)
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!