magyarfutball.hu

Leeds United AFC - Újpesti Dózsa SC 0 : 1 19:25

   
   
Tölts fel te is saját képeket! »
mérkőzés értékelése
Vásárvárosok Kupája, negyeddöntő
helyszín : Leeds, Elland Road
játékvezető : Héliès Robert (Franciaország)
nézőszámok:
  1. El Mundo Deportivo: 25.000
  2. mightyleeds.co.uk: 30.906

Ott voltál a mérkőzésen? Oszd meg benyomásaid, élményeid a meccsről!

 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: heimo
    2019.05.25, 08:26
    A mérkőzés bevétele: 11.770 font 12 shilling - Hétfői Hírek 1969. március 10.
     
  2. avatar: heimo
    2015.04.27, 18:21
    1969. március 4.

    Bizakodva utazott a Dózsa Leedsbe

    - Mindenki egészséges. A Komló elleni kezdő csapatunk, tehát Szentmihályi-Káposzta,Solymosi,Bánkuti-Dunai III.,Noskó-Fazekas,Göröcs,Bene,Dunai II. és Zámbó mellett még négy játékos: Borbély,Szini,Juhász és Nagy Laci utazik – közölte Baróti mester hétfőn délben a Ferihegyi repülőtéren.

    Az Újpesti Dózsa együttese a BEA menetrendszerű gépével hétfő kora délután indult útnak. A Londonba tervezett átszállás után az érkezés időpontját este 20.20-ra jelezték. A küldöttség Szívós Péter elnökségi tag vezetésével a Leedstől harminc kilométerre fekvő Harrogate nyaralóváros egyik kényelmes szállójában kap elhelyezést. Ugyanott, ahol hat hónappal korábban a Ferencváros lakott a Leeds United elleni VVK mérkőzés alkalmával. A játékosok körében természetesen sok szó esett a szerdai mérkőzésről is. Leginkább a három évvel ezelőtti Leeds elleni újpesti visszavágóra (1:1) emlékeztek vissza, amikor bizony több gólt ígérő helyzet maradt kihasználatlanul a Megyeri úton.

    - Akkor akár a három gólos leeds-i hátrányunkat is behozhattuk volna, de kihagytuk a helyzeteket – emlékezett Göröcs.

    - Az a célunk, hogy a leeds-i mérkőzés után maradjon esélyünk a továbbjutás kiharcolására – tette hozzá Baróti Lajos. – A Leeds kiváló csapat, elsősorban a védekezés mestere. A Komló elleni vasárnapi mérkőzés nehéz talaja sokat kivett a játékosokból, de azért szerdán megpróbáljuk!

    Ezzel lassan búcsúztunk is a magyar fővárostól. A hangosanbeszélő éppen beszállásra szólítja a Londonba induló gép utasait a tranzit váróteremből…

    1969. március 5.

    Óriási küzdelem, az angolok többet támadtak – Az újpestiek remekül harcoltak – Szentmihályi 11-est védett, Dunai II. nagyszerű gólt lőtt

    Leeds United – Újpesti Dózsa 0:1 (0:0)
    Leeds, Elland Road, 19.25 ó., 30.906 néző, V.: Helies (Billots,Eyroulet – franciák)

    Leeds: Sprake-Reaney,J. Charlton,Madeley-Bremner,Hunter-O’Grady,Belfitt,Jones,Giles,Gray. Edző: Don Revie.
    Ú. Dózsa: Szentmihályi-Káposzta,Solymosi,Noskó,Bánkuti-Dunai III.,Göröcs,Zámbó-Fazekas,Bene,Dunai II. Edző: Baróti Lajos.

    Csere: Belfitt h. Lorimer (63p.).

    Gólszerző: 0:1 Dunai II. (73p.).

    „Amikor arra gondol, hogy Európa legjobb klubcsapatával játszik idegenben, milyen taktikát alkalmaz majd?!” – a többi között ezt a kérdést szegezte Baróti Lajos mellének még hétfőn este a repülőtéren a BBC egyik televíziós munkatársa. A lila-fehérek alaposan megedződött mestere nyugodtan válaszolt: „ Még nem tudom, de egy biztos, a Leeds ellen nem támadunk hat csatárral!”… Baróti Lajos válaszát azóta a lapok címoldalain is viszontláttuk. Az angol sajtó ugyanis meglepően bő terjedelemben foglalkozik a Leeds – Újpesti Dózsa VVK mérkőzéssel.
    A tekintélyes Daily Mail például lepedő nagyságú terjedelme ellenére fél oldalt szentelt a találkozó beharangozójának.
    Már a címe is sokat mondott: Szerda este egész Anglia az Elland Roadra tekint!
    Mintha közben a Manchester United nem lépne pályára Bécsben, hogy a Rapid elleni háromgólos előnyét továbbjutásra váltsa fel a másik tornán, a BEK küzdelmeiben. A mérkőzés iránti érdeklődés nem csak Leedsben, hanem a gyárváros egyik kis nyaralóhelyén, Harrogate-ben, a lila-fehérek főhadiszállásán is lemérhető.
    A mérkőzés esélyeivel kapcsolatban általában két-három gólos hazai győzelmet várnak az angolok. Bizakodásukat a Leeds hazai VVK-beli veretlensége mellett az angol bajnokságbeli nagyszerű szereplésre alapozzák. Don Revie együttese a bajnokság első számú esélyese, már négy tiszta ponttal vezet a Liverpool előtt és 15 hazai mérkőzésen csak három pontot vesztett, három döntetlennel. Arra ugyanis nem nagyon gondolnak a mérkőzés esélyeit latolgatók, hogy akár az Újpesti Dózsa is gólokat, vagy akár egyetlen gólt is rúgjon a Jackie Charlton irányította sziklaszilárd védelemnek. A már említett Daily Mail viszont óvatos. Arra emlékeztet, hogy az Újpesti Dózsa 102 gólt rúgott a múlt évi magyar bajnokságban és a lila-fehérek őrizték meg leginkább a másfél évtizede Angliát elkápráztató magyar csatárjáték nagyszerű hagyományait. Kedden délután jártak az újpestiek a három évvel ezelőtti mérkőzés színhelyén, az Elland Road stadionban. A pályára természetesen csak utcai cipővel léphettünk be. A játékteret vastag szalmatakaró védte az időjárás szeszélyeitől. Ez a többi, más dologhoz hasonlóan, angol hagyomány. Azt tartják, hogy a szalmakötegek nemcsak védik a talajt, hanem még a nedvességet is kiszívják belőle. Néhány helyen a szalma alá néztünk. Bizony, a talaj meglehetősen mélynek, csúszósnak tűnt, de kétségkívül jobb állapotban volt, mint a Megyeri úti stadion az elmúlt vasárnap. Arról nem is beszélve, hogy mire a szomszédos edzőpályák egyikén Baróti a könnyű, átmozgató jellegű edzés után újra az öltözőbe küldte Göröcséket, fürge gépek már szedték is a szalmát a pályáról.
    A magyar csapat meghozta a régen várt tavaszt, a napsütést Leedsbe. Ennek a kemény, méteres hóval kedveskedő téli hónapok után különösen örülnek errefelé. A nap kedd reggel óta süt, szerdán is kellemes időre ébredtünk. Baróti Lajos kora délután még a kényelmes, barátságos régi kastélyból átépített Hotel Cairnben megtartotta a szokásos taktikai értekezletet. A jelszó: a biztonságos játék, de nem az egyoldalú védekezés! Az összeállítás különben változatlan, tehát a Komló ellen szerepelt csapat kezd. A Leeds csapata is csak egy helyen tér el a szokásostól, mégpedig azért, mert Coopert a Hannover elleni VVK mérkőzésen kiállították és így nem szerepelhet. Különben éppen szerdán hozták nyilvánosságra a franciák ellen készülő angol válogatott keretének névsorát. Ezek szerint Sir Alf Ramsey nem kevesebb, mint öt Leeds játékost hívott meg a keretébe. A válogatottban már szerepelt Jackie Charlton és a kegyetlen Hunter mellett Reaney, O’Grady és Jones is tagja a keretnek. Bremner a skót válogatott kapitánya és egyik legjobbja, Giles pedig az ír csapat erőssége, azaz a Leeds hét válogatott játékossal várja Helies játékvezető sípszavát.

    Helies játékvezető már a kezdésnél meglepetéssel szolgált, hiszen öt perccel korábban kezdődött a nagy érdeklődéssel várt találkozó. A két csapatot az első 45 perc után vastaps kísérte az öltözőbe. Az első félidőben nem esett gól. Az énekszóval, hallatlan üdvrivalgással kísért leeds-i rohamok ezúttal nem jártak eredménnyel, az Újpesti Dózsa játékát nagyszerűen megszervezve, mindvégig le tudta fékezni a bajnokságra törő angol együttes viharos támadásait. Jones hatalmas lövése már az első percekben izgalmat okozott, de öt perc sem telt el, három szögletet rúgott a Dózsa, s ez azt bizonyította, hogy a lila-fehérek nem csak a védekezéssel törődtek ezen a mérkőzésen. A harmadik szögletnél Bene Dunai II. elé csúsztatta a labdát, de a gólkirály jól irányzott lövését a zöld mezben védő Sprake bravúrral ütötte újabb szögletre. A Leeds mindjobban belelendült. Óriási nyomás nehezedett a Dózsa kapujára. Az újpestiek közül sokszor csak Bene és Dunai II. tartózkodott elől, s az angolok ezt kihasználva, legtöbb támadásukat felfutó két szélsőhátvédjük révén kezdeményezték. Az angol fedezetek is előre törtek. A 15. percben Hunter labdáját Gray kapta, de Zámbó fel tudott szabadítani. Óriási hangorkán kísérte a Leeds támadásait. A hosszú Charlton szokás szerint újra előretört, százszázalékos helyzetben volt Jones beívelése után, de mellé fejelt. Újra Reaney tört előre, majd Belfitt – Gray akció révén Charlton fejelt mellé. Charlton a magyar térfélen is sokat volt játékban, s a 25. percben az alapvonalról beívelt szabadrúgás után a kapufa tisztázta a Leeds újabb veszélyes helyzetét, de még nem volt vége az akciónak, s az Újpesti Dózsa védelme nagy üggyel-bajjal tisztázott. A közönség énekszóval biztatta kedvenc csapatát, rendkívüli erővel rohamozott a Leeds, s végre egy veszélyes Dózsa ellentámadás után Zámbó lövését Sprake ismét csak szögletre tudta hárítani. A 35. perc rendkívül veszélyes Leeds akciót hozott: Reaney a jobb szélen futott el, labdáját Bremner a másik oldalra ívelte, de O!Grady-t az utolsó pillanatban szerelni tudták. Az utolsó tíz perc Fazekas bal sarokra irányzott lövésétől eltekintve állandó Leeds rohamokkal telt el.

    Szünet után óriási iramban indult a játék. Az angolok hatalmas küzdelemben irányították a mérkőzést. Gray 15 méteres lövését védte Szentmihályi. Az 50. percben maradt ki a mérkőzés legnagyobb helyzete: Giles 17 méterről nagy erővel kapura lőtt, Szentmihályi kiejtette a labdát, de a berohanó Belfitt négy méterről úgy találta el, hogy a labda partra vágódott. Nem sokkal később Gray beadása után ismét Belfitt ügyetlenkedett, közvetlen közelről az égbe vágta a labdát. Az újpesti csapatban különösen Zámbó fáradozott sokat. A 60. percben Dunai II.-t szöktette, a csatár erőtlen lövését a kapus védte. A 62. percben egy angol támadás végén Jones a 16-oson belülre ívelte a labdát, Noskó fejjel hárított, amikor a labda leesett a földre, a francia játékvezető nagy meglepetésre 11-est ítélt. A büntetőrúgásnak Giles futott neki, Szentmihályi egy testcsellel balra dőlt, aztán párducként vetődött a jobb sarok felé, a labda oda is ment, s az újpesti kapus nagy bravúrral szögletre ütötte. Szentmihályinak alig néhány perc múlva ismét alkalma nyílt nagyszerű formája bizonyítására. Gray beívelése után újra Charlton fejelt, de Szentmihályi a bal felső sarokból ütötte szögletre a labdát. Charlton szinte kővé meredve állt a gólvonalon, mintha maga sem hitte volna, hogy ilyen biztos gólnak látszó fejest is ki lehet védeni. Pedig így történt, és a következő akciónál az angol csatárok valósággal belevetették magukat a kapu előterében a labda útjába, Szentmihályi megsérült, állt a játék, a kiváló kapus rövid ápolás után tért vissza. Néhány percen keresztül a Dózsa támadott veszélyesebben. A 70. percben Fazekas ügyesen elfutott s beadása után Hunter lábáról szögletre pattant a labda. A 73. percben ismét Fazekas szerezte meg a labdát, néhány lépést tett vele és Dunai II.-höz adta. A nyurga csatár ballal felperdítette a labdát, aztán 17 m-ről jobbal, bődületes erővel a léc alá zúdította. 0:1. A tárgyilagos angol közönség nagy tapssal fejezte ki elismerését. A magyar együttes az egygólos vezetés tudatában most már nyugodtabban játszott. A Dózsa jól tartotta a labdát, a Leeds támadásai azonban még mindig veszélyesek voltak. Lorimer újabb fejese is elkerülte a kaput. Az utolsó negyedórában az volt a játék jellemzője, hogy miközben az angolok elkeseredett támadásvezetésekkel próbálkoztak, az Újpesti Dózsa, főleg a pálya közepén, ügyesen tartotta a labdát, sok mozgásra, emberfogásra törekedett. A 88. percben Dunai II.-t a 16-oson belül gáncsolták, de a játékvezető nem ítélt 11-est. Amikor a francia játékvezető a mérkőzés végét jelezte, az újpestiek boldogan összeölelkeztek, a Leeds United labdarúgói pedig sportemberhez méltó módon gratuláltak, kezet ráztak a magyar játékosokkal, miközben a közönség megtapsolta a küzdő feleket, elsősorban a győzteseket.

    1969. március 6.

    Lila-fehér parádé az Elland Roadon

    A magyar labdarúgás tekintélye
    Ami elképzelhetetlen volt
    Megtört a Leeds varázsa

    Már egyszer átéltem egy hasonló estét Liverpoolban, amikor a brazilok elleni világbajnoki győzelem után a gombafejűek minden áron fel akarták emelni a magyar válogatott autóbuszát. Vagy százötvenen hozzá is fértek a kocsihoz és a nagy igyekezetben majdnem felborították! A váratlan támadás szerda este az Elland Roadon csaknem megismétlődött. A sajtópáholyban körülöttem ülő kollégák ugyanis minden áron a vállukra akartak emelni, ami korukat és a mérkőzés előtt, meg közben elfogyasztott whisky mennyiségét tekintve igazán dicséretükre válhatott volna. A véletlen ugyanis úgy hozta, hogy nem a helyi tudósítók között, hanem a Londonból, Liverpoolból, meg Manchesterből érkezett kollégák gyűrűjében ültem, akik mind egyszerűen csak felsőfokban tudták dicsérni az Újpesti Dózsa diadalát. Az elismerő jelzőket talán még most is ismételték volna, ha nem szakítják félbe az ünneplő megbeszélést a telefonok mind türelmetlenebbül berregő csengői.
    Egy dicséretet azért hadd elevenítsek fel, az angol kollégák általános véleménye szerint ugyanis Leedsben újra feltámadt a magyar futball!
    Mi is történt Leedsben?

    A könyörtelen Leeds

    Az események értékelését ezúttal egy kis történeti visszapillantással kezdeném. Don Revie, a szőkés-barna menedzser hét évvel ezelőtt vette a fejébe, hogy nagy csapatot alakít ki Leedsben. S ebben a textil, meg gyógyszeripari központban az egykori takácsok ma már elektronikus számítógépeivel dolgozó unokáival kedvelteti meg újra a labdarúgást. A hideg, rideg, észak-angol városban igazi futball-hangulatot teremt az Elland Roadon. Öreg futball-rókák szerint Revie a hét év alatt összesen egyszer mosolygott. Akkor, amikor a százezer fontért megvásárolt Jones a labdával együtt úgy robbant be a kapuba, hogy az ötvenszeres biztosítással felszerelt nylon hálót is leszakította. A Leeds csapatának sikeres útját egyszerűen könyörtelenség jellemezte. Nem könyörültek meg egyetlen ellenfélen, de maguknak sem kértek kegyelmet egyetlen alkalommal sem. Lassan, nehezen, rendkívüli erőfeszítéssel kapaszkodtak felfelé a bajnoki táblázaton.
    Hosszú és kemény volt az út. A gondosan felépített napi három-négyórás edzéseket csak nehezítette az a körülmény, hogy Leeds városa hiába volt büszke a fiaira, a könyörtelen, egyesek szerint kegyetlen csapatot Londonban a legutóbbi időkig minden egyes alkalommal füttykoncert fogadta. A fütty, az unszimpátia ma már rossz emlék csupán. A Vásár Városok Kupáját tavaly éppen a magyar bajnok Ferencváros előtt megszerzett csapat az angol bajnokságban is négy tiszta ponttal vezet. A szakírók véleménye szerint a világbajnokságot nyert, BEK győzelmet aratott angol labdarúgás legjobb jelenlegi reprezentánsa. A hideg város analitikus agytrösztjének elnevezett textilgyárosai városuk büszkeségeként könyveltek el minden újabb Leeds sikert.

    Lila-fehér bomba

    De ki tud mindig győzni?
    A Londonból érkezett kolléga némi kárörömmel szívében diktálta szerdán este tudósítása főcímét: „Szerdán lila-fehér bomba robbant az Elland Roadon!” Hiába, ezek a kollégák még fejből emlékeznek arra, hogy összesen hány napig is nyomták a kórházi ágyat Bremnerék ellenfelei!
    (Hadd tegyem hozzá, a kemény, durva játéknak ma már nyomait is csak ritkán lehet felfedezni a Leeds játékában. A lila-fehérek udvarias, barátságos fogadtatásban részesültek. A pályán pedig Charlton erőszakos kapu előtti akcióit és a francia bíró szolgai módon történő kedvezményeit leszámítva, semmi kifogásolható dolog nem történt.)
    Egy dolog azonban kétségtelen, hogy ha a Leeds nem is rendelkezik különösebb átütőerejű csatársorral és Szentmihályi mellé olykor a szerencse is odaszegődött, Revie együttese ma a legjobb formában lévő angol csapat, s ellenük, otthonukban győzni, mindenképpen nagyszerű, sporttörténelmi fegyvertény. Hadd emlékeztessek ezzel kapcsolatban a Daily Mail előzetes cikkére. Egyik kollégánk azt jósolta a mérkőzés esélyeinek boncolgatása alkalmával, hogy no, majd most a korszerű angol labdarúgás afféle tank gyanánt szétzúzza a tetszetős, de lassú, már elavult magyar játékot, amit könnyű lovassághoz hasonlított. A Daily Mail odáig ment, hogy vajon mi történt volna a régi magyar csapattal, Puskásékkal, ha Ramsey, Shankley vagy Revie kohójában megedzett angol együttessel találják szembe magukat másfél évtizede?!
    Ennyit ér tehát angol szemszögből ez a szerda esti újpesti siker, amelynek kivívása során a lila-fehérek csapata önmagát múlta felül!

    A megtört rohamok

    A siker első és talán legfontosabb lépését Baróti lélektani felkészítése jelentette. Egészséges önbizalmat öntött a játékosokba, és még azt a kockázatot is vállalta, hogy az első negyedórában saját játékával kezdette csapatát. Támadásra támadással válaszoltak, és hogy Sprake kapuját többször is veszélyeztették, annak az öt újpesti szöglet a legjobb bizonyítéka. A Dózsa játékosok továbbra is hihetetlen akarással küzdöttek és korántsem kényszerültek teljes passzivitásra. Kapujuk ugyan hatvan percen át óriási nyomásnak volt kitéve, de okosan tömörültek a tizenhatoson belül, s a megszerzett labdákkal gyors támadásokat indítottak, általában a labdát futtatták, s így sikerült kifárasztaniuk a minden erővel támadni készülő angol csapatot. Az angolok ugyanis egyszerűen elfáradtak. A kihagyott büntető és a több, biztosnak látszó, de mégis elszalasztott helyzet után egyszerűen lelkileg is megtörtek. Megtörte őket a Dózsa sziklaszilárd elszántsága. Különben mi mással volna magyarázható, hogy Charlton, aki hatvan percen át szinte minden második percben a magyar ötös körül harcolt foggal-körömmel, most egyszerre két gyerekes hibát vétsen, az örökmozgó Bremner levegő után kapkodjon, a kegyetlen Hunter egyszeriben elengedje maga mellett emberét.

    Így is lehet küzdeni

    Pedig pontosan így történt, és ez mutatja a Dózsa nagyszerű fegyvertényének mindenképpen sporttörténeti értékét. Hadd ne írjak le most még további jelzőket a magyar játékosok dicséretéről. A győztes vendéget dicsérni általában okos dolog. Az okos vesztesek csinálják ezt így. Mi legyünk egyszer okos győztesek. Próbáljuk meg egyszer elhinni és egyben elhitetni a dózsás fiúkkal, más csapatok játékosaival, a válogatott labdarúgókkal, hogy igen, így is lehet akarni, így is lehet harcolni a győzelemért!
    A magyar labdarúgásnak az emlékezetes 6:3 óta rendkívüli a tekintélye Angliában. Rendkívüli, mert az egykori fényes siker emlékét olyan mérkőzésekkel idézik fel újra és újra a maiak, mint a brazilok elleni siker, vagy a Ferencváros egy évvel ezelőtti liverpooli diadala, s most az újpestiek huszáros fegyverténye. S ha majd végre nemcsak egyszer-egyszer, hanem mind sűrűbben tudnak magyar labdarúgók így küzdeni, így harcolni – mint szerdán az újpesti legények – akkor joggal remélhetjük, hogy nemcsak Angliában lesz változatlanul nagy tekintélye a magyar labdarúgásnak.

    Próbatétel után – próbatétel előtt

    A leedsi stadionban pályára lépni, állítom nem valami megnyugtató dolog. Szinte sokkszerű hatást vált ki a szavaló és éneklőkórusok hangorkánja, s a három gyors taps után feldördülő England vagy Leeds kiáltás – mint amikor öreg ágyúk dördülnek el a fregatt oldalán…
    Ebben a viharban kellett pályára lépniük a Dózsa játékosoknak, s még azt sem mondhatnám, legalább lelkileg megfelelően felvértezve. A Dózsa vezetői – mert más a véleményük – nem mondhatják a fiúknak, hogy jól felkészülten indulhatnak a harcba. Kétségtelen: a két válogatott tengerentúli portyája miatt a csapat összekovácsolására nem sok idejük jutott.
    Szerintem nem a 70. percben rúgott gól volt ennek a mérkőzésnek magyar szempontból a legnagyobb értéke, hanem az, hogy azt a döbbenetes első félidőt kibírták. A Leeds – ezt tudnunk kell – nem egy az angol csapatok közül, hanem a mai angol labdarúgás megtestesítője. Revie edző négyzetgyököt vont a labdarúgásból, lemeztelenítette felesleges vagy feleslegesnek vélt sallangjaitól, megfosztotta játékosságától. Tizenegy atlétát küld újra és újra pályára, akik páncéltörőként, önmagukat sem kímélve fröcskölik szét az ellenfelet, lélegzetelállító erőszakossággal törnek céljuk felé. Érdemes lett volna megszámolni, hatvan perc alatt hányszor ívelték a magyar kapu elé a labdát, s hányszor futotta végig a pályát Jackie Charlton.
    A magyar csapatból azonban mindig akadt valaki, aki az utolsó pillanatban kilopta a labdát az ellenfél csatárai közül, vagy bedobta magát a lövésbe. És ezen a makacs csakazértisen tört meg az angol bajnokságban négy ponttal vezető Leeds magabiztossága. Amikor a Dózsa gól megszületett, Charlton már csak tántorgott a pályán, a 90 kilós Jones levegő után kapkodott.
    A mérkőzés után azt mondták a mámorosan boldog Dózsa játékosok, hogy a becsületért harcoltak. Én hozzátehetném: és a szurkolók szeretetéért, elismeréséért.
    A játékosok lelkesedése mindenképp biztató tényező a visszavágó előtt. Mert a Leeds változatlanul félelmetes ellenfél. Nem törte le őket a kudarc, s biztos, hogy nem törnek meg itt sem, legalább is egykönnyen nem. Charlton az újságírók kérdésére csak legyintett az öltözőben: „Ötöt rúghattunk volna az első félidőben… Szerencsénkre van még egy mérkőzés…” Ezek ellen csak ugyanannyi odaadással, lelkesedéssel, elszántsággal lehet diadalmaskodni, mint amennyi odakint, a leeds-i stadionban fűtötte a lila-fehér játékosokat.

    ns,ks