magyarfutball.hu

Magyarország - Ausztria 5 : 2 17:00

   
   
Tölts fel te is saját képeket! »
videók
mérkőzés értékelése
hivatalos, barátságos válogatott mérkőzés
251. hivatalos válogatott mérkőzés
játékvezető : Matančić Marijan (Jugoszlávia)
nézőszámok:
  1. Népsport: 37.000
  2. austriasoccer.at: 45.000
Telt ház!

Ott voltál a mérkőzésen? Oszd meg benyomásaid, élményeid a meccsről!

 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: wmisharin
    2020.04.06, 16:08
    kép
     
  2. avatar: magyarfutball.hu
    2016.12.20, 13:57
     
  3. avatar: heimo
    2016.03.26, 10:07 (szerk.: 2016.03.26, 12:14)
    Emlék egy hajdanvolt magyar-osztrákról

    Szerző: Vitray Tamás

    Tizenhatodik évemben jártam, de már veterán focirajongó voltam. Megátalkodott Vasas drukker több mint fél évtizede. Még apám vitt ki a Latorca utcába, a frissen NB I.-be feljutott piros-kékek meccsére, ha nem tévedek, az előző évi bajnok Csepel ellenire. 5-2-re győzött a Vasas, és nyert egy mániást is személyemben. Mellesleg az újonc munkáscsapat még abban az évadban legyőzte az Újpestet, a következő év bajnokát, a Nagyváradot, még a Fradit is (3-2), végül hatodik lett.
    Fociőrületem velem együtt a háborút is túlélte, és nem múlhatott el hét anélkül, hogy meccsre ne mentem volna. Nem kell ugyebár mondanom, melyik csapatot látogattam? Időközben azért nem lehetett kihagyni a magyar válogatott meccseit sem. Nagy csapat alakult és ennek megfelelően nőtt a közönségszám a mérkőzéseken, hát még a válogatottén! Hamarosan világossá vált, hogy az érdeklődés egyre inkább felülmúlja a befogadóképességet, vagyis nincs megfelelő méretű stadionunk. A legnagyobb, a Fradi pálya az Üllői-úton, úgy húsz-huszonötezer nézőt fogadhatott, majdnem azt mondtam, kényelmesen, mégis inkább így helyes: veszély nélkül.
    Messze meghaladta ezt a jegyigény, így aztán arattak az üzérek, nagy volt a harc a jegyekért. A pálya hosszanti oldalán lévő két, nagyrészt fedett fatribünön voltak az ülőhelyek, a két kanyarban, ugyancsak fából, az állóhelyi lelátók. A tribünök alatt, a játékteret körülölelő drótkerítésig teljes körben, a földsáncra betonlépcsőket applikáltak, további állóhelyekkel. De 1947. május negyedikére, ha emlékezetem nem csal, még a salakpályára is helyeztek fapadokat, hogy minél többen láthassák, a nekünk magyaroknak talán minden másiknál fontosabb válogatott mérkőzést: az osztrákok ellenit.
    Az adatok szerint, harminchétezer embert zsúfoltak be, vagyis 50%-al legalább többet a megengedhetőnél. Megjegyzem, már az előmérkőzésen is teljesen „telt ház” volt. Igen, akkoriban még voltak előmérkőzések is, hogy a koránjövők se unatkozzanak. Ezúttal a magyar ifjúsági válogatott játszott előmérkőzést az osztrák fiatalokkal, persze, hogy már ezen is minden boldog jegytulajdonos ott akart lenni. A kanyarban, az állóhelyi falelátó közepe táján szorongtam magam is. Nagyjából köztudott, hogy nem vagyok éppen öles termetű, és bizony csak ágaskodva, fejemet az előttem állók testhelyzetének függvényében, hol ide, hol oda kapkodva láttam valami keveset a pályán történtekből. Ráadásul balkarom gipszben volt egy kerékpár balesetet követő kartörés miatt.
    A magyar ifik nagyszerűen játszottak, de nekem két játékos képe maradt meg emlékezetemben. Az egyik a középhátvéd (akkortájt még jobbára centerhalfnak mondtuk), egy robusztus, világosszőke fiú, bizonyos Lindenmayer, aki aztán – valamivel később – balhátvédként és Lantos néven nagyon is sokat hallatott magáról. De még nála is jobban megragadott, jelzem nemcsak engem, de a rengeteg embert is, a balszélső, egy ördöngösen cselező parányi legény, bizonyos Sándor Károly. Nem tévedés, Csikar balszélsőt játszott akkor még.
    Az ifik biztosan nyertek, valódi izgalmakat leginkább az okozott, hogy újra meg újra hullámzani kezdett az állóhelyek rettenetesen összeszorított tömege, és ilyenkor, mint a lavina, százak zúdultak lefelé. (Akkor még nem ismerték a valamivel később minden nagyobb állóhelyi lelátóra kötelezően épített, úgynevezett „hullámfogókat”). Az egyik ilyen lavina kidöntötte a drótkerítést, az első sorokban állókra ráomlott a több száz ember, és bizony a legalsókat már mentőautó vitte el, amikor úgy-ahogy helyreállt ott a rend.
    Jómagam meg sem várva az ifi meccs végét, útnak eredtem, hogy jobb helyet találjak magamnak. Olyat, ahonnan azért látok valamit állandó svédtorna gyakorlatok nélkül is. Szerencsém volt, meg – mi tagadás – szemtelen is voltam. Be -, vagy inkább fel-furakodtam magam az előbbivel ellentétes kanyar állóhelyi lelátójának legfelső sorába, ahol egy keresztgerendára mászva, szemmel uralhattam a terepet.
    És jöttek a „nagyok”, vagyis a két felnőtt csapat. Mi így álltunk fel (ezt nem hagyhatom ki!): Horváth – Rudas, Szűcs, Balogh II. –Nagymarosi, Lakat, - Egresi, Szusza, Zsengellér, Puskás, Patkoló. Ebben a csapatban nyolc újpesti szerepelt, a villámlábú Rudas a Fradiban, a kapus Horváth, ha nem tévedek a Szolnokban játszott, az éppen húsz éves Puskás, ki ne tudná, kispesti volt. A kapitány pedig a Vasas edzője: a sportújságíró Gallovich Tibor.
    Remekül kezdtek a mieink. Alig tíz perc multán Puskás gyönyörű gólt lőtt.
    Talán a gólt ünneplő tömeg lábdobogása tette, meg nem tudom mondani, de hirtelen az a lelátó, amelyről korábban az ifik játékát néztem, egyszer csak megmozdult, és inkább nagy sóhajnak, mintsem robajnak tűnt a zaj, ami összeomlását kísérte. Az összezsúfolt tömeg egyszeriben eltűnt a mélyben. Igen, mélyben, mert maga az építmény is legalább tíz-tizenöt méter magas lehetett, ám mögötte még egy süllyesztett teniszpálya is húzódott.
    A játék megállt, a közönség bénultan nézte a történteket. Hirtelen nem is foghatták fel, mi történt. Igazán talán akkor ocsúdott mindenki, amikor meglátták azt az embert! Azt, aki mint én ott a stadion ellentétes pontján, a lelátó gerendáján, vagy ahhoz hasonlón állhatott, amikor alatta elindult a szurkolók tömegével a talaj, és aki nagy lélekjelenléttel, az utolsó pillanatban elkapta a tető egyik gerendáját és most ott függött, a legalább tíz-tizenöt méteres mélység fölött. A következő két-három perc (bár óráknak tűnt mindenkinek…), izgalmasabb volt, mint bármely mérkőzés, bármely sportágban: ez ott és akkor életre-halálra ment.
    Ki tud-e ez a mélység felett függeszkedő ember oldalra húzódzkodni? Mintegy nyolc-tíz métert kellett megtennie, hogy biztonságba jusson, illetve elérje a függőleges fagerendát, amin aztán lekúszhat. A hatalmas tömeg egy emberként, halálos csendben, ő pedig, lassan-lassan, de folyamatosan haladt. Nem volt kétséges, hogy egyre nehezebb a dolga, ahogy karjai fáradnak. Hogy előre jusson, hogy közelítse az életmentő oszlopot, felváltva kellett fél karral tartania magát, hogy a másikat előbbre helyezve váltsa azt, amin addig függött. Csak meg ne álljon, mert az még fárasztóbb lenne – futott át az agyamon, sok-sok cserkész akadályverseny függeszkedési feladatának józan tapasztalata, és mintha velem dacolna szegény: megállt, úgy félúton!
    Más is lehetett cserkész, mert egy nagy sóhaj szakadt ki a rémült tömegből. Most lehullik és vége! – gondoltuk, úgy vélem, sok ezren.
    De akkor újra mozdult, haladt tovább, és innen már megállás nélkül jutott az életmentő oszlopig. Amint azt lábbal is átkarolva, láthatóan nagy gyakorlattal csúszott lefelé, óriási tapsvihar kísérte. Nagyobb ünneplés fogadta, mint góljainkat.
    Aztán, Matajcsics bíró újraindította a találkozót. Magyarország Egresi valamint Szusza két góljával és egy osztrák öngóllal, 5-2-re győzött.
    A mérkőzésen történteknek a hivatalos híradás szerint nem volt halálos áldozata.

    huszadikszazad.hu
     
  4. avatar: magyarfutball.hu
    2014.02.15, 13:29
    1947. május 4-én, az osztrákok elleni barátságos mérkőzésen leszakadt az állóhelyi tribün egy része. Ön a pályán ezt miként élte meg?
    Rudas Ferenc: Szöktették az osztrák balszélsőt, én is felé futottam, aztán hirtelen azt hittem, rosszul látok. A lelátó ugyanis nem azonnal szakadt le, hanem hihetetlen lassúsággal roskadt össze. Csak álltunk, mellettünk vitték el a vérző embereket. Fennmaradt egy híres kép, amelyen egy fiatalember egy korlátba kapaszkodva lóg lefelé, a mélység fölött. Ő volt Varga Pali, akinek szerencsére semmi baja nem esett, sőt kárpótlásként felvette dolgozni a Ferencváros.

    http://mno.hu/sport/rudas-ferencen-a-geppisztolysorozat-se-fogott-1211011
     
  5. avatar: wmisharin
    2012.05.09, 20:51
    Суса - конечно... Откуда Деаку взяться.
     
  6. avatar: wmisharin
    2012.05.09, 20:50
    Деак, Женгеллер, Хайош и Пушкаш
     
  7. avatar: wmisharin
    2012.05.09, 20:49 (szerk.: 2016.12.20, 13:53)
    kép
    ретро-фильм
     
  8. avatar: magyarfutball.hu
     
  9. avatar: fgymat
    2009.01.08, 21:50
    A magyar labdarúgás 50 éves jubileumát ünnepelték. Fél évszázada 1897. május 09-én rendezték ugyanis az első nyílvános labdarúgó mérkőzést. Ebből az alkalomból a 70 éves Hajós Alfréd végezte el a kezdőrúgást. Balogh II. a következő szavakkal köszöntötte a veterán sportolót: "Fiúk, tapsoljuk meg ezt a tehetséges fiatal játékost, csapatunk újoncát." A mezbe öltözött első magyar olimpiai bajnok, aki tagja volt az első nyílvános labdarúgó mérkőzésen pályára lépő BTC csapatának, majd az első válogatott találkozón is játszott és később szövetségi kapitányként is dolgozott, meghatottan, könnyes szemmel sétált le a pályáról.

    A játék méltó volt az ünnephez, nem hagyott kívánni valót maga után. Válogatottunk ragyogóan kezdett. Alig több mint tíz perc alatt már két góllal vezettünk. A 12. percben magyar gól és lelkes ünneplés, a 13. percben pedig rémült kiáltozások, sikoltozás. Ekkor szakadt le a B-lelátó és a Springer szobor közötti állóhelyes szakasz, az alúl lévő ülőhelyek közönségére. Sok volt a sérült. A játék szinte nem is szünetelt, ment tovább a mérkőzés.
    A biztos vezetés tudatában csapatunk kissé lefékezett, ennek eredményeként az első játékrész végére a vendégek egyenlítettek.
    A második félidőben megismétlődött az, ami az elsőben. Az 50. percben lőtt magyar gól után most az állóhelyek teniszpálya felőli sarka omlott össze mintegy 8 méter hosszan. A játék pár perces szünet után folytatódott még két magyar góllal (az utolsó találat Bortoli öngólja volt).

    A végeredmény megmutatta, mi a különbség a két ország labdarúgása között. A Der Abend osztrák lap írta a találkozó után:"...A mérkőzés 90 perce alatt mi csak ellenfelünk csodálatos játékában gyönyörködhettünk."
    Ezen a napon összesen hét találkozót vívtak különböző csapataink az osztrákokkal, ebből haton magyar győzelem született, a hetedik döntetlennel ért véget. (A Práterben, Bécs-Budapest 1-2; Pécsett, Délnyugat-Magyarország-Karinthia 5-1; Győrött, Nyugat-Magyarország-Alsó-Ausztria 6-2; Grazban, Graz-BLASZ válogatott 1-2; Miskolcon, Észak-Magyarország-Felső-Ausztira 1-1; Budapesten, Magyarország-Ausztria ifjúsági válogatottak 2-1.)

    A mérkőzés alatt bekövtekezett tragédia (közel kétszázan sérültek meg!) azt is megmutatta milyen állapotban vannak létesítményeink és azt is szomorúan igazolta milyen nagy szükség lenne egy új, nagy és modern sportlétesítményre, amit már régen ígérnek és ami mindig elmarad.


    forrás:
    mafoci