magyarfutball.hu

fénykép helye
nemzetiség
Magyarország
életkor
† 29 évesen elhunyt
(101 éve született)
poszt
hátvéd
kapcsolódó weboldalak

játékos

pályafutás
Szolnoki MÁV SE
1938 - 1944
Újpesti TE/Budapesti Dózsa
1944 - 1951
eredmények / elismerések
3-szoros bajnok (Újpesti TE 1945 tavasz, 1945-1946, 1946-1947)
Magyar Kupa-győztes (Szolnoki MÁV SE 1941)
fénykép helye
Szűcs Sándor 1921. november 23-án született Szolnokon. A polgári fiúiskola elvégzése után géplakatos szakmát tanult a MÁV Szolnoki Járműjavítóban. Még nem volt tizenhét esztendős, amikor először játszott a helyi NB I-es labdarúgócsapatban. Hamar felfigyeltek a tehetséges futballistára: 1941. március 23-án már a felnőtt válogatottban lépett pályára Jugoszlávia ellen. 1948-ig tizenkilencszer szerepelt a nemzeti válogatottban – hétszer a Szolnoki MÁV, 1944 után pedig az Újpest játékosaként tizenkétszer. Felkészültsége, tudása alapján az Aranycsapat tagja lehetett volna, de nem így történt.

Szolnoki MÁV SE, 1938-1944

...

Újpesti TE, 1944-1951

...
 
 

új hozzászólás

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

hozzászólások

  1. avatar: Zsorzsinju
    2017.12.11, 17:23 (szerk.: 2017.12.11, 17:45)
    Még valami Szűcs Sándorról.

    1947-ben négy mérkőzésen a magyar válogatott csapatkapitánya volt.
    Jugoszlávia 3-2, Bulgária 9-0, Albánia 3-0, Ausztria 3-4.
    Ezeket a tényeket is elhallgatta és megmásította az adott korszak.
     
  2. avatar: heimo
    2016.03.28, 16:21 (szerk.: 2016.05.12, 16:15)
    Halálra ítélt futballista - A Szűcs-per - Egy híres ügy a magyar jogtörténetből

    [jogiforum.hu] Szűcs Sándor válogatott labdarúgót 1951-ben a katonai bíróság egy olyan törvényerejű rendelet alapján ítélte halálra, amely sohasem jelent meg a Magyar Közlönyben, sőt ő volt az egyetlen sportoló, akivel szemben a „szigorúan titkos” jogszabályt alkalmazták. Az ítéletet végrehajtották.

    Szűcs Sándor 1921. november 23-án született Szolnokon. A polgári fiúiskola elvégzése után géplakatos szakmát tanult a MÁV Szolnoki Járműjavítóban. Még nem volt tizenhét esztendős, amikor először játszott a helyi NB I-es labdarúgócsapatban. Hamar felfigyeltek a tehetséges futballistára: 1941. március 23-án már a felnőtt válogatottban lépett pályára Jugoszlávia ellen. 1948-ig tizenkilencszer szerepelt a nemzeti válogatottban – hétszer a Szolnoki MÁV, 1944 után pedig az Újpest játékosaként tizenkétszer. Felkészültsége, tudása alapján az Aranycsapat tagja lehetett volna, de nem így történt.

    Kovács Erzsi, a húszéves táncdalénekesnő a férjével, Boros László zongoristával balatoni turnéra utazott 1948 nyarán. A férfi, aki nagy futballrajongó volt, amikor meghallotta, hogy a Dózsa Hévízen edzőtáborozik, találkozót szervezett a focistákkal. Ezen az összejövetelen látta meg először egymást a csinos énekesnő és a híres futballista. A találkozásból szerelem lett. Pár nap múlva az énekesnő összepakolt, és albérletbe költözött a férjétől. Szűcs Sándor szinte minden nap meglátogatta. Miután a futballista nős volt két gyermekkel, szerelmüket titkolni próbálták, ami persze kitudódott.

    Szűcs nem akarta elhagyni a családját. Ám nem érték be a látszattal a Belügyminisztériumhoz tartozó Dózsa vezetői: szakítást követeltek a labdarúgótól. Nyomatékul az asszonyt esténként a lakása előtt igazoltatták, és arról faggatták, hol, mikor és kivel találkozott. Aztán Csáki Sándor, az Újpest hírhedt elnöke behívatta Szűcsöt, és közölte vele, hogy a házasságon kívüli viszonya a szocialista erkölcsbe ütközik. Felszólította, hogy szüntesse meg a kapcsolatot, mert különben az énekesnőt internálják, míg őt egy olyan táborba viszik, ahonnan a lábát ki nem teheti.

    A két fiatal úgy döntött, hogy külföldre menekülnek. A szökés történetét Kovács Erzsi így mesélte el: „Egy napon Sanyi előállt az egyetlen elfogadhatónak vélt megoldással: nincs más lehetőségünk, menjünk ki, hagyjuk el az országot. Említette, hogy sporttársai útján ajánlatot kapott az AC Milan-tól, és arról is beszélt, hogy akadt egy ember, aki segítené szökésüket. Fél kiló aranyat kért a »segítőnk« és még ötezer dollárt, ha kijutunk. Amikor az előzetes megbeszélésre elmentünk, találkoztunk a férfival, láttam, hogy nem tiszta a tekintete, de nem mertem szólni. Elindultunk a végzetes útra. Szerelmem megkért, akármi is történjen, soha ne valljam be, hogy disszidálni akartunk. Voltak gyanús jelek, de mi naivan hittünk. A határ előtt »segítőnk« megkérte a Sanyit, hogy fogja meg a fegyvert, amit a kezébe ad és állítsa élesre a biztonság kedvéért. Néhány perc múlva az árkokból fegyveres katonák ugrottak elő. Bevittek bennünket az őrsre, engem a falhoz állítottak, a Sanyit megbilincselve azonnal elvitték valahová. Én később az ÁVH rettegett Gyorskocsi utcai épületébe kerültem, elvették gyűrűmet, órámat, meztelenre vetkőztettek, kívül-belül megmotoztak...”

    Szűcséket 1951. március 6-án hajnalban a Vas megyei Nagytilajon vették őrizetbe, amiről azt hitték, hogy Ausztriával határos zsákfalu. A település valójában hatvan kilométerre volt a határtól. Az embercsempész, Kovács József valójában az ÁVH ügynökeként „segédkezett”, vagyis az egész akciót a hatóságok tervelték ki.

    Szűcs Sándor és Kovács Erzsi büntetőperét gyorsított eljárásban tárgyalta a Budapesti Katonai Törvényszék. A vádlottakon és a bírákon kívül senki sem mehetett be a terembe. Szűcséknek volt ugyan kirendelt védőjük, de egyszer sem beszélhettek vele. „A tárgyaláson egymás mellé kerültünk, és valahogy ő még akkor sem hitte el, hogy ebből komolyabb baj lehet. Azt mondta, hogy ő egy válogatott focista, és nem csinált semmit, külföldre akart menni. Mondta nekem, hogy ne félj, nem fog történni semmi” – emlékezett vissza a történtekre Kovács Erzsi.

    A Budapesti Katonai Törvényszék 1951. május 19-én hozta meg nem jogerős ítéletét: „A budapesti katonai törvényszék Szűcs Sándor r. fhdgy. és társai ellen külföldre szökés bűntette miatt indult ügyben Budapesten, 1951. évi május hó 19. napján megtartott nem nyilvános főtárgyaláson a következő ítéletet hozta: bűnösnek mondja ki a./ Szűcs Sándor r. fhdgy. I. r. vádlottat az 1950. évi 26. sz. tvr. 1.§./1/bek-be ütk., és a /3/bek. szerint minősülő külföldre szökés kísérletének és ezzel a Btá. 57.§./1/ bek. szerint halmazatban lévő III. Bn. 48§./4/ bek.-be ütköző tiltott határátlépés előmozdításának a bűntettében. [...] ezért Szűcs Sándor I. r. vádlottat az 1950. évi 26. sz. tvr. 1.§/3/ bek-be és a 4.§./2/ bek-e alapján összbüntetésül kötél által végrehajtandó halálbüntetésre mint fő, bárhol található vagyonának teljes elkobzására mint mellékbüntetésre ítéli.”

    A hivatkozott tvr., az 1950. évi 26. számú törvényerejű rendelet sohasem jelent meg a Magyar Közlönyben. Ezen a számon tudniillik a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényerejű rendeletet hirdették ki a hivatalos lapban. A „malőrre” az volt a hivatalos magyarázat, hogy a tvr. nem sokkal a kihirdetése után „szigorúan titkos” minősítést kapott. A nyilvánosság elől elrejtett jogszabály egyebek közt arról szólt, hogy a katonai büntetőbíráskodás alá tartozó személyek (így az ÁVH, a rendőrség és a néphadsereg tagjai) tiltott határátlépés vagy annak megkísérlése esetén életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtandók, továbbá minősített esetben – ha a bűntettet csoportosan vagy fegyverrel követik el – halálbüntetés is kiszabható.

    A bíróság álláspontja szerint Szűcs értesült a tvr. kihirdetéséről: „A katonai főtörvényszék a katonai főügyészség által /: a Kbpn. 32.§. 4. bekezdéséhez képest:/ a fellebbezési tárgyaláson becsatolt és a tárgyalási jegyzőkönyvhöz csatolt a./ és b./ jelű okiratok, valamint Szűcs Sándor I. r. vádlottnak a 2. naplószám alatti ügyészi és a fellebbezési tárgyaláson tett vallomása alapján tényként állapította meg, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1950. évi 26. számú törvényerejű rendeletét Szűcs Sándor I. r. vádlott mint tanfolyamhallgató előtt a Rendőrség Bajcsy Zsilinszky-laktanya parancsnoka 1950. év július hó. 25. napján kihirdette.”

    A másodfokú bíróság egy héttel később, május 26-án helyben hagyta Szűcs Sándor halálos ítéletét. A futballista csak a siralomházban döbbent rá arra, hogy nagy a baj. Puskás Ferenc és Bozsik József megpróbált segíteni bajba jutott társuknak. A siralomházban lévő futballista újpesti csapattársa, Szusza Ferenc közvetítésével papírdarabot juttatott el „Öcsihez”, amelyen a következő szöveg állt: „Halálra vagyok ítélve, mentsetek meg!” Puskás hiába vetette latba minden tekintélyét Farkas Mihálynál, már túl késő volt. A honvédelmi miniszter ugyan megígérte, hogy közbenjár az ügyben, de a szerencsétlenül járt futballistán az ítéletet 1951. június 4-én végrehajtották.

    A halálbüntetés híre megrázta az egész magyar labdarúgó-társadalmat, de a koncepciós per elérte a célját: 1951 nyarától egészen az 1956-os forradalomig futballista nem próbálkozott tiltott határátlépéssel.

    Szűcs Sándor halálhírét 1989-ig nem hozták nyilvánosságra, nem beszéltek róla, még sírjának pontos helye is államtitok volt. Csak a rendszerváltás után minősítették törvénysértőnek az ellene hozott ítéletet, és 1991-ben poszthumusz alezredesi rangot kapott. Nevét 1993-ban az Ugró Gyula sori Általános Iskola vette fel, és az Új Köztemető 298-as parcellában lévő sírjára emléktáblát készítettek. Szerelme, Kovács Erzsi 2014. április 6-án követte, hamvait a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben temették el.

    Forrás: Jogi Fórum / Sereg András
     
  3. avatar: heimo
    2015.10.29, 11:33 (szerk.: 2016.05.12, 16:15)
    A fejvadász

    Tóth – Balogh II, Laborcz, Kirádi, Szűcs Sándor, Balogh I, Suhai,
    Szusza, Zsengellér, Sárdi, Várnai… Emlékszik még valaki erre a csapatra?
    Ők hódították el az első helyet 1945-ben a “Budapest” bajnokságnak
    nevezett vetélkedőn, majd az 1945-46-os országos ill. az 1946-47. évi
    Nemzeti Bajnokságon.

    forrás:kanadaihirlap.com

    Az UTE (az Újpesti Dózsa, majd az Újpest FC elődje) legendás labdarúgóit soroltam fel, akik közül a magyar sportélet egyik legkiválóbbikát, a 163 NB I-es meccsen szerepelt, 19 alkalommal a nemzeti válogatottban is játszott Szücs Sándor labdarúgót Farkas Mihály és Péter Gábor pribékjei 1951. június 4-én kivégezték…

    E komor hónapban – csak Budapestről! – 15 ezer embert telepítettek ki… A sztálini Magyarországon ezekben az években az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) és a rendőrség csaknem 1,3 millió embert tartott bűnügyi nyílvántartásban, a rendes és különleges bíróságok 387 ezer embert ítéltek el (ebből 30 ezer személyt “államellenes” tevekénység miatt). A kitelepítettek száma elérte a 22 ezer főt, bírósági ítélet nélkül 6000 állampolgárt internáltak, a kivégzettek száma – a háborús bűntettek miatt halálra ítélteket nem véve figyelembe! – 510 volt. (Foto: Szűcs Sándor sírja a rákoskeresztúri temető 298-as parcellájában)

    Amikor dörgött és villámlott…

    Kovács Erzsébettel, korának ünnepelt sztárjával, a “Rejtély”, a “Tűzpiros virág” és a “Donáti úti orgonák” előadójával személyesen sohasem találkoztam – holott még mindketten élünk. A szörnyű titkot (hogy ki volt valójában az a provokátor, aki elárulta őket) Ő is csak 1993-ban ismerhette meg egyik nyilatkozatomból, mikor hazatértem a németországi emigrációból – én pedig telefonon beszélgetve vele, azokat az éveket, melyeket gyermekként (és “osztályidegenként”), távol a fővárostól, kitelepítésben éltem át.

    “Az Aranycsapat nem egy tagja megfordult nálunk. Sanyinak Lantos és Hidegkuti voltak a legjobb barátai. Én akkor már énekelgettem különböző szórakozóhelyeken, ahol G. Dénes György, Szenes Iván, Horváth Jenő, Fényes Szabolcs, Seres Rezső dallamai szálltak – az ország mindeközben mozgalmi dalok bűvöletében robotolt.

    Egy napon Sanyi előállt az egyetlen elfogadhatónak vélt megoldással: nincs más lehetőségünk, menjünk ki, hagyjuk el az országot… Említette, hogy sporttársai útján ajánlatot kapott az AC Milan-tól és arról is beszélt, hogy akadt egy ember, aki segítené szökésüket. – Fél kiló aranyat kért a ’segítő’ és még ötezer dollárt, ha kijutunk. Amikor az előzetes megbeszélésre elmentünk, találkoztunk a férfival, láttam, hogy nem tiszta a tekintete, de nem mertem szólni.

    Elindultunk a végzetes útra. Szerelmem megkért, akármi is történjen, soha ne valljam be, hogy disszidálni akartunk. Voltak gyanús jelek, de mi naivan hittünk… A határ előtt ’segítőnk’ megkérte a Sanyit, hogy fogja meg a fegyvert, amit a kezébe ad és állítsa élesre a biztonság kedvéért. – Néhány perc múlva az árkokból fegyveres katonák ugrottak elő… Bevittek bennünket az örsre, engem a falhoz állítottak, a Sanyit megbilicselve azonnal elvitték valahová. Én később az ÁVH rettegett Gyorskocsi utcai épületébe kerültem, elvették gyűrűmet, órámat, meztelenre vetkőztettek, kívűl-belül megmotoztak… Kivették a bugyimból a gumit, levágták a szoknyámról a gombokat, elvették a cipőfűzöt. Az öt lépés hosszú zárkában két fapriccs volt és egy kübli. Szigorúan hanyatt kellett feküdni éjjel, a mellen, az örség számára láthatóan, összekulcsolt kézzel. Itt tanultam meg a kenyeret elszopogatva enni, úgy tovább tartott… A kihallgatásokon vallattak, vertek, lekurváztak – de tagadtam.(Foto: Kovács Erzsébet és Szűcs Sándor)

    Egy napon Sanyi kézírásával hoztak egy papírt, melyen egyetlen mondat volt olvasható: ’Mondjál el mindent, én is elmondtam mindent!’

    Vallottam. – A tárgyaláson ott volt az Újpesti Dózsa két embere, mint ülnök. A ’segítő’ sehol. Minden jéggé dermedt, világossá vált, hogy tőrbe csaltak. – Szücs Sándor vádpontjai: hazaárulás, tiltott határátlépés kísérlete, fegyvercsempészés a kapitalistáknak, csoportos szökés… Az ítéletet is hamarosan kimondták: az Ő ítélete kötél általi halál, én négy év börtönt kaptam.

    Még az elején a börtönparancsnokot a cellában lemisiztem… Az egyenruhás őrjöngve ripakodott rám: ’Tetűmári! Maga szemét, utolsó ribanc, hogy meri Farkas Mihály elvtárs nevét a mocskos szájára venni!’ – Rögtön a sötétzárkában találtam magam. Kis üvegdarabbal felvagdostam az ereimet, de a vérem kicsurgott a folyosóra, ezért még életben találtak rám. Másfél év után munkára vittek bennünket, akkor kezdték el építeni a Csepeli Autógyárat. Mivel szépen raktam a téglákat, engem neveztek ki csoportvezetőnek. Gróf Apponyi Júlia keverte nekem a betont…

    Azt sem tudtam meg 1989-ig, hogy a Sanyit hová temették. Puskás Feri, az Aranycsapat, az egész futballvilág egyetlen olyan játékosa volt, aki talán tehetett volna valamit Szűcs Sándorért. A ’száguldó őrnagy’ állítólag igyekezett is kijárni a kegyelmet csapattársának, de mindhiába…”

    Amit a háború utáni évek híres énekesnője sem tudhatott: szerelmét, Szűcs Sándor futballistát egy soha ki nem hirdetett – ebből következően nem hatályos – 1950. évi 26. számú törvény (“fegyveresen elkövetetett tiltott határátlépés bűncselekménye”) alapján végezték ki… Az ismert sportoló nem kért kegyelmet. Kovács Erzsi akkor és még évtizedekig ennyit tudhatott meg a válogatott labdarúgó haláláról, illetve a saját büntetőügye hátteréről. – Azt, hogy Puskás (eredeti nevén: Purczeld) Ferenc, a későbbi legenda, valóban akart-e segíteni és volt-e valós alapja a 20 NB I-es focista disszidálási szándékának 1951-ben, az valószínűleg soha nem derül ki. Aztán később, öt év múltán “Öcsi” és még egy egész csatársorra való világhíresség 1956-ban úgy döntöttek, hogy nem térnek haza. – Megérezhettek valamit. Elhatározásuk őket igazolta – a rémálom a levert szabadságharc után folytatódott.

    “Parasztbáró”, a pártállam ügynöke

    199O után ugyan volt lehetőség a múlt feltárására, de előbb Horváth Balázs, majd Boross Péter belügyminiszter nyílvánította titkosnak azokat a titkosszolgálati iratokat, melyek fényt deríthettek volna Kovács Erzsébet és Szűcs Sándor tragédiájára. Azokban az években – tétova kísérletként – egy könyvet is megjelentettek “Rejtély” címmel az újpesti labdarúgó halála okait kutatva, de a valóságot az egyébként jószándékú szerzők meg sem közelítték. Kádár János 1989-ben halt meg, ő, mint ismert, díszsírhelyet kapott a hálás utókortól – az egykori történet főszereplői pedig beteget jelentettek. Az Állambiztonsági Szolgálat belső elhárításra kiképzett ügynökei egy részét a Gyűjtő Fogház területén működött Elmemegfigyelő Kórház falai közé menekítették, a BM III/III-as Csoportfőnökség vezetője, Horváth József tábornok is olyan igazolásokkal rendelkezett, melyek szerint az ideg- és elmeállapota nem teszi lehetővé a kihallgathatóságukat.

    Úgy egyébként, pártállami vezetők, a népellenes bűncselekményeket elkövetett személyek mellett, az összes, még élő bűnöző részére is közkegyelmet hírdetett az Antall-kormány. – Amnesztiában részesült az ÁVH, majd a Kádár-korszak leghírhedtebb ügynöke, Kovács József, vagy ahogyan a nemzeti ellenállás bebörtönzött tagjai ismerték, a “Parasztbáró”. is.

    Jómagam a pártállam legbecsületesebb szigetén, a Gyűjtőben találkoztam a mindig mosolygó Fejvadásszal. 1971-ben, mert a katolikus egyház pápája túlzottan is nagy érdeklődést mutatott a börtönben sínylődő Tabódy István iránt, helyezték cellánkba azt a “Parasztbárót” akiről ugyan majdnem mindenki tudta, hogy nem valódi politikai elítélt. Viszont sejthető volt az Operatív Osztály célja: ezzel a kiváló, magasan képzett ügynökkel kívánják elkészíttetni azt a jelentést, amely Kádár János számára ad majd tájékoztatást Tabódy és paptársai általános állapotáról, jövőbeli terveiről. – Így került negyedikként társaságunkba Kovács József, az ÁVH, majd a kádári Állambiztonsági Szolgálat hírhedt fejvadásza. (Foto: Péter Gábor és Kádár János.)

    “A zsidókat valahogy nem találtam szimpatikusnak…”

    Mivel mi hárman a ránk kiosztott közel negyven év fegyházbüntetéssel sem voltunk éppenséggel zöldfülűek, naivnak pedig még börtönőreink sem tartottak bennünket, így meglehetősen szórakoztató hónapokat töltöttünk együtt négyesben. A szórakoztatásról az egészen más feladatokkal megbízott Parasztbáró gondoskodott, elmesélve kalandos életének egy-egy hátborzongató epizódját – többek között azt a történetet is, hogy miképpen juttatta a negyvenes-ötvenes évek válogatott labdarúgóját, Szűcs Sándort a bitófára. Az ő elmondása alapján az Újpesti Dózsa focistája maga is rendőrtiszt volt. A szökési kísérlethez magával vitte szolgálati fegyverét, és mivel a “segítő” joggal tételezhette fel, hogy munkája végeztével a menekülő vele is leszámol – az egész tervet előre (!) bejelentette az Államvédelmi Hatóságnak.

    Így, önmagában hihető is lett volna a történet, amennyiben később nem említett volna néhány más, hasonló esetet. Mivel, ki tudja miért, bennünket is antiszemitának tartott, hátborzongató esetleírásokat ismertetett az ÁVH-val folytatott együttműködéséről. Mint említette, az Államvédelmi Hatóságnak voltak ismeretei azokról a zsidó családokról és értelmiségiekről, akik munkahelyükön, baráti köreikben említést tettek disszidálási szándékaikról… Mivel neki “csak” gazdasági ügyei voltak – innen a “Parasztbáró” elnevezés – együttműködést ajánlottak fel számára, sőt, megfelelő kiképzésben is részesítették. Az ÁVH tájékoztatta őt a célszemélyekről, olyan körökben mozgatták, ahol kapcsolatokat létesíthetett ezekkel az emberekkel – még arról is gondoskodtak, hogy a Szombathely közelében élő gazdálkodóról olyan hírek terjedjenek el, miszerint jó pénzért hajlandó segíteni a Nyugatra igyekvőknek.

    Aranyért és más vagyontárgyakért végezte a munkáját – a zsákmány egy részét az ÁVH tisztjeivel is meg kellett osztania – de, mint mesélte, az üzlettel mindenki jól járt.

    Az ÁVH fejvadásza nyugati tipusú gépkocsit vásárolhatott, az akkori legjobb minőségű technikával (távcső, hírközlési eszközök, álcaruha) szerelték fel, ugyanakkor vadászatra hívatkozva az úgynevezett határőr örsök úttörőinek szüleit is tájékoztatta arról, hogy mikor tartsák otthon a gyermekeiket.

    “Parasztbáró” állítása szerint jónéhány alkalommal meghiúsult az akció. Nem egy esetben ő maga sem akarta nagyon – de a több kiló arannyal menekülő zsidókat nem találta szimpatikusnak. “Az ÁVH-val ugyan felesben dolgoztam, de a tiszta ügyek jobban tetszettek…” – fejtegette Kovács József. “Volt, akit én hagytam belefutni a határőrök karjaiba vagy éppen a tűzvonalba, volt, hogyan éppen azok nézegettek másfelé…”

    A kiválóan képzett ügynök-gazdálkodó külföldről, belföldről felvásárolta a kombájnokhoz, mezőgazdasági gépekhez szükséges alkatrészeket – majd a hiányt (melyek gyakran voltak) megvárva, busás haszonnal adott tovább a portékán. Innen kapta a “Parasztbáró” gúnynevet is. A Dunántúlon alig-alig akadt olyan szövetkezet, melynek elnöke ne lett volna az ügyfele.

    E békés munkáját 1970-ig végezte. Néha, olykor haramiatársai – az ötvenes években az ÁVH, a hatvanas években Kádár rendőrsége – bevonták a forgalomból (“kicsit pihenni”, mondták), de ott is, mint politikai elítéltnek hazudott ügynök dolgozott, olykor, mint mesélte, meg is csömörlött az egésztől.

    *

    Péter Gábor, Farkas Mihály és az ÁVH vezetői hatalmas magánvagyonokat halmoztak fel az ötvenes években. Talán nem tévedés leírni: az őket 1956 után leváltó új szocialista-kommunista rendszernek nem morális aggályaik voltak velük szemben, sokkal inkább az összeharácsolt véres pénzt irígyelték meg. Azt, hogy az 1993 januárjában elhúnyt Péter Gábort és véreskezű ÁVH más vezetőit miért nem vonták felelősségre a “rendszerváltást” követően – nos… erre talán nem a krónikásnak kell(ene) választ adnia. Mikor a németországi emigrációból 1993-ban hazatértem, és egyik nap a Blaha Lujza téren akkor még meglévő Sajtóházban jártam, elsőként is, nem kis meglepetésemre dr. Győrffy Tibor újságíró “kollegával” (az ÁVH egykori őrnagyával) futottam össze – aki négyszemközt gúnyosan kérdezte meg: “Hogy s mint kollega úr! Úgy gondolja, hogy ezúttal maguk győztek?…”

    Néhány nap múltán, nyitott szemmel járva, úgy a Sajtóházban, mint az Újságíró Szövetség Andrássy úti székházában egyre-másra csodálkozhattam rá azokra a “demokratákra”, akiket évtizedekkel azelőtt a börtönvilág rettegett uraiként az Államvédelmi Hatóság, a hirhedt Állambiztonsági Szolgálat tisztjeként, vagy valamelyik szerkesztőség párttitkáraként ismerhettem meg.

    Forrás:

    – Állambiztonsági Szolgálatok Levéltára, ABTL-A-942 sz. iratgyűjtő

    – Szemenyei-kéziratok, OSZK Kézirattár, fond 567

    – Hadtörténeti Intézet, 11627. számú dosszié

    Szemenyei-Kiss Tamás

    hmgy
     
  4. avatar: Longinus
    2015.07.14, 11:25
    képA tragikus sorsú Szűcs Sándor 1943-ban, Svájc ellen.
     
  5. avatar: heimo
    2015.07.04, 20:55 (szerk.: 2017.01.08, 21:43)
    ... Legjobban Szűcs Sándor kivégzése rázta meg, aki gyermekei képét mutatta a bitófa alatt. Az Újpest válogatott labdarúgóját tőrbe csalták: provokálta őt a titkosszolgálat, hogy szökjön, a határon fogták el. 1951-ben történt mindez, ennek üzenetértéket egy évvel a helsinki olimpia előtt aligha kell hangsúlyozni. ...

    mno
     
  6. avatar: heimo
    2015.07.04, 20:51 (szerk.: 2016.05.12, 16:16)
    A futballistaper: Szűcs Sándor válogatott labdarúgó kivégzésének története

    A Rákosi-diktatúra Magyarországán a labdarúgás többet jelentett egyszerű játéknál. Az 1950-es évek elején már formálódott a később példátlan sikereket elérő Aranycsapat, az egész lakosság valóságos futball-lázban égett. A kommunista párt terrorrendszere által szétvert hazai társadalom számára a foci különleges gyógyírt nyújtott: Puskás Ferencék góljai az emberek borús mindennapjaiba olyan hatásos módon csempésztek boldogságot, amire a korban semmi más nem volt képes.
    A sikerekben rejlő potenciált a diktatúra irányítói is felismerték. A propaganda nyelvén a nyugati csapatok legyőzése egyet jelenthetett a szocializmusnak a kapitalizmus felett aratott diadalmával. Bár a "szolgálatért" cserébe a kirakatban lévő, legsikeresebb futballisták egy részének a hazai életszínvonalhoz képest királyi körülményeket biztosítottak, számos játékos döntött úgy, hogy inkább a sokkal élhetőbb Nyugatra szökik - ahol a nagy klubok tárt karokkal várták a kiváló magyar labdarúgókat.
    Rákosiék tudták, ha ez így megy tovább, klasszisok sora fog külföldre távozni. Ezért a bevált logika szerint a disszidálni szándékozók elrettentésére a közélet más területein már használt, a Rajk- és a Mindszenty-perhez hasonló koncepciós eljárást eszeltek ki. Az áldozati szerepre egy ismert válogatott labdarúgót, az újpesti Szűcs Sándort - és vele együtt egy ígéretes karrier előtt álló, népszerű énekesnőt, Kovács Erzsit - jelölték ki. 1951-ben az egyaránt házasságban élő, egymással titkos szerelmi viszonyt folytató fiatalok gyanútlanul sétáltak bele az ÁVH csapdájába, aminek egy halálos ítéleten és egy megnyomorított életúton túl a magyar futball jövőjére nézve is jelentős következményei voltak.

    A második világháborút követően Magyarországon nemcsak politikai és társadalmi értelemben, hanem a sportéletet tekintve is gyökeres fordulat vette kezdetét. Miután 1945-ben a magyar futballban megszüntették a profizmust, a játékosok nem lehettek többé hivatásos sportolók. Ez azt jelentette, hogy a futballisták immáron - legalábbis hivatalosan - nem kaphattak pénzt a pályán nyújtott teljesítményükért, amatőrstátuszúvá váltak, és a futball mellett civil foglalkozást kellett keresniük.

    Róma vagy Kistarcsa

    A labdarúgók a korabeli honi viszonyokhoz képest általában még így sem éltek rosszul, ugyanakkor jól tudták, hogy Nyugat-Európában profiként az itthoni fizetésüknek a sokszorosát is megkaphatnák. (A kor egyik legnagyobb labdarúgójának, Puskás Ferencnek 1947-ben például 100 ezer dollárt ajánlott az olasz Juventus együttese, az "évszázad gólkirályának", Deák Ferencnek pedig még ennél is többet, 150 ezer dollárt a Torino. Ezek csillagászati összegeknek számítottak az akkori hazai bérekhez képest.) A játékosok anyagi viszonyait vizsgálva meg kell említeni, hogy némelyiküket az államosítások igen érzékenyen érintették, Deáknak például egy kétemeletes háza bánta a kommunisták hatalomra jutását.
    Nem csoda, hogy ilyen körülmények között egyre több futballista fejében fordult meg egy esetleges nyugat-európai profi szerződés gondolata. Kezdetben még legálisan el lehetett hagyni az országot, és mivel Európa-szerte szívesen fogadták a minőségi magyar labdarúgókat, nem volt különösebben nehéz neves csapatokba igazolni. A fő célállomás Olaszország lett. Így szerződött ki például 1947-ben az újpesti Zsengellér Gyula az AS Romába vagy 1948-ban a fradista dr. Sárosi György a Bari és Mike István a Bologna együttesébe. Rajtuk kívül még jó néhány híres és kevésbé híres játékos, illetve edző távozott ezekben az években Itáliába vagy éppen a háború után szintén vonzónak számító Csehszlovákiába. Idővel aztán elterjedt a hír, hogy a politikai irányvonalnak megfelelően az MLSZ megtiltja a kiszerződéseket, ezért mire 1948-ban a szövetség végleg elrendelte a határzárat (a válogatott keret tagjaira 1947-től vonatkozott a tiltás), a kivándorlás már tömeges méreteket öltött.
    A határátlépések persze ezután is folytatódtak, csakhogy ekkortól kezdve illegálisan. Aki engedély nélkül kísérelte meg elhagyni Magyarországot, azaz "disszidálni" kívánt, bűncselekményt követett el. A később az FC Barcelona csapatánál legendás karriert befutó Kubala László például 1949-ben így szerződött Olaszországba. Egy másik nevezetes disszidálási kísérlet az Aranycsapat hátvédjének, Lóránt Gyulának a szervezőmunkájához fűződik. Ez utóbbi történet, amelynek részese volt a kor legjobb Magyarországon játszó labdarúgóinak jelentős része, szintén 1949-re datálódik. A terv végül megbukott, az ÁVH lefülelte az akciót, a szervező Lóránt Gyulát és két ferencvárosi futballistát, Mészáros Józsefet és Kéri Károlyt, valamint az újpesti Egresi Bélát disszidálási kísérletért letartóztatták és a kistarcsai internálótáborba zárták. A később az Aranycsapat alappillérének számító Lóránt ügyében a szövetségi kapitány, Sebes Gusztáv járt közben, és hamarosan a másik három játékost is felmentették.
    A tiltott határátlépés kísérletét sokáig igazán komoly retorziók még nem követték (eltekintve a magyar szövetség által a FIFA-nál kierőszakolt egy-másfél éves eltiltástól), vagyis nem lebegett olyan elrettentő példa a játékosok szeme előtt, amely ténylegesen visszatartó erővel bírt volna. A felső vezetés belátta, ha nem lépnek valamit, a világklasszisokból álló magyar válogatott színe-java előbb-utóbb külföldre távozik. Ezért a hatalom döntött: egy halálbüntetéssel végződő bírósági eljárással fognak példát statuálni a szökni kívánó futballisták számára.
    Az ilyen koncepciós eljárások nem voltak egyedülállóak ebben az időszakban. A legbrutálisabb eszközöktől sem visszariadó kommunista párt 1948-ban a "Pócspetri-per" néven elhíresült üggyel a hazai katolikus egyház társadalmi befolyását igyekezett megrengetni, de említhetjük az egy évvel későbbi, Mindszenty József esztergomi érsek elleni eljárást vagy a szintén 1949-es Rajk-pert, melyben végül a magyar kormány külügyminiszterét ítélték halálra elrettentő célzattal. A cél minden esetben ugyanaz volt: megmutatni, hogy senki sincs biztonságban, legyen szó akár a katolikus egyház első számú emberéről vagy éppen a párt és a kormány egy befolyásos tagjáról. Az ebből következő logika alapján a propagandisztikus szerepe miatt államügyként kezelt labdarúgásban is szükség volt egy hasonló koncepciós eljárásra.

    A külföldre szökés terve

    Szűcs Sándor 19-szeres magyar válogatott labdarúgó 1948-ban ismerkedett meg Borosné Kovács Erzsébet táncdalénekessel. A találkozásból gyorsan szerelem lett, ami hamar kitudódott, azonban mivel mindkét fél házasságban élt - ráadásul Szűcsnek két gyermeke is volt -, a hatalom " a szocialista erkölcsökkel összeegyeztethetetlennek" ítélte kapcsolatukat. Mindkettőjüket megfenyegették: ha nem szakítanak, internálótáborba zárják őket; ráadásul az énekesnőt lakása előtt az államvédelem napi rendszerességgel zaklatta. A fiatal szerelmesek ekkor döntötték el, hogy hátrahagyják korábbi életüket, és Nyugatra szöknek.
    Ezzel Szűcs gyakorlatilag tálcán kínálta a lehetőséget a hatalomnak, hiszen a játékos a Bp. Dózsa sportolójaként a kor szokásainak megfelelően "főfoglalkozásban" rendőrtiszt volt, vagyis fegyveres rendvédelmi szerv tagja. Az ő esetében tehát az efféle cselekmények még sokkal nagyobb súllyal estek latba. Az ügynek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában külön dossziéja van, melynek tanulmányozása során rekonstruálhatóvá vált a Rákosi-diktatúra Magyarországának egyik koncepciós eljárása, a honi "futballistaper", amely végkicsengését tekintve jelentős mértékben hatott a magyar labdarúgás elkövetkező időszakára.
    A külföldre szökés elhatározása után Szűcs és párja egy, a tudomásuk szerint disszidálások lebonyolításával foglalkozó személyt bízott meg az akció előkészítésével. Balszerencséjükre azonban a segítségül ajánlkozó Kovács József valójában ÁVH-ügynök volt, következésképpen az államvédelem a terv minden apró részletéről szinte percre pontosan értesülhetett. Kovács Gyula rendőr ezredes, a Budapesti Rendőrkapitányság akkori helyettes vezetője a következőket mondta el Kovács József egyik összefoglaló jelentésével kapcsolatban:
    " Az ügynök szabadkozott és kijelentette azt, hogy rendőrtiszttel nem kezd, mert lebuktatja. Szűcs fhdgy., hogy bizonyítsa a megbízhatóságát, egy csomó levelet mutatott neki, Argentínából Olaszországból és több külföldi államból, továbbá elmondta neki, hogy egy 10.000 dolláros szerződése van, a szerződést Zsengellér nevű barátja szerezte, aki jelenleg Rómában fodbaltréner. Hogy megbízhatónak látsszon Szűcs az ügynök előtt, ezért megmutatta neki sportigazolványát, rendőrigazolványát, pisztolyát és több aktát, másolatot, meg amiben nyomoz. Elmondta Szűcs fhdgy., hogy három hónap óta készül disszidálni Kovács Erzsébettel együtt. Ő nem igazi rendőr, őt mint sportolót anélkül, hogy megkérdezték volna áttették a Dózsa sport egyesületbe és ezzel együtt rendőrré vált. Őt nem érdekli az egész rendőrség, mert szívből utálja ezt az egész rendszert, ő akkor is ki fog innen menni, ha három ember életébe kerül is, mert ha most nem segít rajta, akkor fog disszidálni, amikor a válogatott csapattal kimegy Ausztriába. Neki semmi létjogosultsága sincs Magyarországon, itt havonta 2.500-3.000 forintnál többet nem tud keresni, ugyanakkor kint 10.000 dolláros szerződés várja. Levelet kapott Zsengellértől, hogy ha ki tud jutni Grácig, onnan egy táviratába kerül és repülőgépen viszik Olaszországba. F. hó 1-én 12 órakor ismét találkoztak a fenti vendéglőben, két fényképet adott át a Szűcs fhdgy. az ügynöknek, az egyik fénykép saját magát ábrázolta, a másik Kovács Erzsébetet. Ezeket útlevélhez adta oda. Az ügynök, hogy az anyagi fedezetet biztosítva lássa, 1 kendőbe becsavarva kb. 7-800 grammnyi aranyékszert mutatott neki Szűcs, és azt mondta, hogy van neki 10.000 forint készpénze. Az ügynök a kiszállításért 15.000 forintba állapodott meg fejenkint. Továbbá elmondta Szűcs fhdgy., hogy velük akar menni Deák Ferenc rny. fhdgy. élsportoló [a fentebb már említett Deák Ferenc válogatott labdarúgó], ezenkívül az első magyar bőrgyár vezérigazgatója, valamint Magyari Sándor rny. fhdgy. Azonban Magyarinak, úgy tudja, hogy nem lesz elég pénze, és ez nem valószínű, hogy fog tudni velük menni. Szűcs elmondotta, hogy az utazáshoz pisztolyt visz magával, és ha lebukik, anélkül nem adja meg magát, hogy 2-3 embert el nem tesz láb alól. Az ügynök ekkor megállapodott abban, hogy a fent nevezett három személyről a fényképeket ma 5 órakor fogja átvenni. Szűcs még elmondotta, hogy neki felesége és 2 gyermeke van, akit minden gondolkodás nélkül itt hagy, hogy meg tudjon szabadulni ettől a rendszertől, őket majd külföldről anyagilag fogja támogatni."
    Egy következő, összefoglaló jelentés részeként olvasható: "Az ügynök jelentését lefigyeléssel bemértük, az általa megjelölt időpontban és helyen minden esetben pontosan ott voltak, amivel a disszidálási szándék bemérhetőnek tekinthető."

    A leleplezés

    Ettől kezdve Szűcs tehát gyakorlatilag a hatalom markában volt, csak arra vártak, hogy leleplezhessék, majd pedig kíméletlenül példát statuálhassanak vele. A jelentések tanúsága szerint Szűcsék a szökéshez használni kívánt autót is Kovács József ügynökön keresztül szerezték be: "Az ügynök a gépkocsivezetőt (Mocsidlik Géza) úgy mutatta be, hogy egy ilyen drága angol kocsit nem engedi másnak vezetni. [...] Pár perccel később az ügynök azt jelentette Mocsidlik bts-nak, hogy Szűcs azt mondta neki, hogy beleegyeznek abba, hogy a gépkocsivezető velük menjen, azonban Budapest határán túl leütik, kiteszik a kocsiból, és nélküle fognak menni." Míg egy 1951. március 5-i jelentés a következőket tartalmazta: "F. hó 4-én kb. 19 órakor Szűcs Sándor r. fhdgy. a sporttársaitól azzal búcsúzott el, >>remélem szép emlék leszek nektek, és gondolni fogtok rám.<<"
    Hozzá kell tenni, hogy bizonyára az újpesti csapatban is lehettek beépített emberek, hiszen a jelentés azt is közli, hogy az ott lévő sportolók közül valaki Szűcs ezen mondatát azonnal jelentette a Belügyminisztérium felé. Ahogy arra a játékos későbbi vallomásából fény derül, a szökést végül nem a terveknek megfelelően 1951. március 44-én, hanem csak egy nappal később, március 5-én este hajtották végre. "Kovács bejelentette, hogy az autó, melyen szöktünk volna, üzemképtelen lett és így csak másnap este tudunk 6 h-kor indulni. A találkozót Némethiék lakásán beszéltük meg." Ennek oka vélhetően az volt, hogy az államvédelem csak egy nappal későbbre tudott megfelelően felkészülni a szökés leleplezésére.
    Az így végrehajtott elfogási akció sikeresnek is bizonyult, hiszen március 6-án hajnali fél három körül az ÁVH tisztjei elfogták Szűcs Sándort, Borosné Kovács Erzsébetet és a velük tartó társukat, ifj Fiatal József villanyszerelőt és Engel Erika kozmetikusnőt.
    A később komoly táncdalénekesi karriert befutó Kovács Erzsitől tudhatjuk, hogy az akció már-már kalandregényekbe illő forgatókönyv szerint zajlott: az országhatár előtt Kovács József megkérte Szűcsöt, hogy vegye elő a fegyverét, sőt a biztonság kedvéért biztosítsa is ki. Néhány perccel ezután az út menti árokból fegyveres katonák ugrottak elő, s letartóztatták a futballistát és három társát. (Érdekesség, hogy minderre a Nagytilaj nevű településnél került sor, amelyről az államvédelemis Kovács elhitette Szűcsékkel, hogy a határnál van, miközben valójában attól 60 km-re található.) A másnap elkészített kihallgatási jegyzőkönyv szerint "a négy vádlott egyöntetűen vallja, hogy útközben Szűcs fhdgy. javaslatára megbeszélték és elhatározták, hogy esetleges őrizetbe vételük esetén azt fogják vallani, hogy nem akartak nyugatra szökni, hanem céljuk az volt, hogy Kovács József embercsempészt leleplezzék. Őrizetbe vételük után, a vizsgálat kezdetén fenti elhatározásukhoz tartották magukat, csak a vizsgálat későbbi folyamán tettek beismerő vallomást. Az ügyhöz csatoljuk Szűcs Sándor szolgálati fegyverét, melyet 8 db tölténnyel magával akart vinni. Fentiek alapján nevezetteket a további illetékes eljárás lefolytatása végett a Budapesti Központi Katonai Ügyészségnek adjuk át."
    Szűcs Sándor szerelmének visszaemlékezése szerint már ezen a napon világossá vált számára, hogy tőrbe csalták őket, ugyanis szemtanúja volt, ahogy "segítőjük" másnap reggel - négyükkel ellentétben - igen kipihenten és bármiféle külső sérelem nyomai nélkül távozott a szombathelyi rendőrség épületéből. A kihallgatás során az ÁVH ezúttal is előszeretettel élt kegyetlen módszereivel: a többször is megkínzott és megalázott, ám sokáig mindent tagadó Kovács Erzsi a Szűcs Sándor kézírásával megírt üzenet láttán ("Mondjál el mindent, én is elmondtam mindent"smiley végül maga és társai ellen vallott. Így a vádlottak - ifj. Fiatal Józseffel és Engel Erikával egyetemben - beismerték a terhükre rótt bűncselekményeket.

    Az ítélet

    A rövid eljárás után a Katonai Törvényszék 1951. május 19-én hozta meg ítéletét:
    "A budapesti katonai törvényszék Szűcs Sándor r. fhdgy. és társai ellen külföldre szökés bűntette miatt indult ügyben Budapesten, 1951. évi május hó 19. napján megtartott nem nyilvános főtárgyaláson a következő ítéletet hozta: bűnösnek mondja ki a./ Szűcs Sándor r. fhdgy. I. r. vádlottat az 1950. évi 26. sz. tvr. 1.§./1/bek-be ütk., és a /3/bek. szerint minősülő külföldre szökés kísérletének és ezzel a Btá. 57.§./1/ bek. szerint halmazatban lévő III. Bn. 48§./4/ bek.-be ütköző tiltott határátlépés előmozdításának a bűntettében. [...] ezért Szűcs Sándor I. r. vádlottat az 1950. évi 26. sz. tvr. 1.§/3/ bek-be és a 4.§./2/ bek-e alapján összbüntetésól kötél által végrehajtandó halálbüntetésre mint fő, bárhol található vagyonának teljes elkobzására mint mellékbüntetésre ítéli."
    A fenti idézetben említett 1950. évi 26. számú törvényrendelet (tvr.) valójában sosem jelent meg a Magyar Közlönyben, a helyére ugyanezen a néven a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényerejű rendelet került be. Mindez azért történt, mert a tvr.-ben meghatározott jogszabály nem sokkal a kihirdetése után "szigorúan titkos" minősítést kapott. A nyilvánosság elől elrejtett rendelet lényegében a következőt tartalmazta: a katonai büntetőbíráskodás alá tartozó személyek, tehát például az ÁVH, az Államrendőrség vagy a Néphadsereg tagjai, tiltott határátlépés vagy annak megkísérlése esetén életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtandók, ám minősített esetben - azaz ha a bűntettet csoportosan vagy fegyverrel követik el - a cselekmény halállal büntetendő.
    Szűcs "bűntársai", így Kovács Erzsébet is "csak" néhány éves börtönbüntetést kaptak, aminek indoklása a következő volt: "II-IV. r. vádlottak cselekményeit a bíróság a vádtól eltérően a III. Bn. 48.§. alapján bírálta el, mert bár az 1950. évi 26. tvr. 2.§. szövege szerint az ott meghatározott bűncselekménynek a tettese bárki lehet, az adott esetben azonban a vádlottak tevékenységei nem a katonai szökés előmozdítását célozták, hanem egyszerű tiltott határátlépésről van szó. Egyébként is a szigorúan titkosan kezelt tvr. e személyek előtt kihirdetve nem volt. - Olyan polgári személyeket, akik különleges jogszabályról tudomással nem bírnak - e törvény alapján felelősségre vonni nem lehet."
    Ezzel szemben a bíróság álláspontja szerint Szűcs értesült a tvr. kihirdetéséről: "A katonai főtörvényszék a katonai főügyészség által /: a Kbpn. 32.§. 4. bekezdéséhez képest:/ a fellebbezési tárgyaláson becsatolt és a tárgyalási jegyzőkönyvhöz csatolt a./ és b./ jelű okiratok, valamint Szűcs Sándor I. r. vádlottnak a 2. naplószám alatti ügyészi és a fellebbezési tárgyaláson tett vallomása alapján tényként állapította meg, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1950. évi 26. számú törvényerejű rendeletét Szűcs Sándor I. r. vádlott mint tanfolyamhallgató előtt a Rendőrség Bajcsy Zsilinszky-laktanya parancsnoka 1950. év július hó. 25. napján kihirdette. Az a./ jelű okirat tanúsága szerint ugyanis a "Dózsa" rendőrségi labdarúgó csapat tisztté avatott tagjai az említett laktanyában 1950. évi júlis hó. 24-től 28-ig voltak tanfolyamon. A b./ jelű okirat szerint a 26. számú törvényerejű rendeletet a Bajcsy Zsilinszky-laktanyában elhelyezett valamennyi tanalakulat parancsnoka a vonatkozó parancs vétele napján, vagyis 1950. évi július hó. 25-én kihirdette. Szűcs Sándor I. r. a 2. naplószám alatti ügyészi vallomásában előadta, hogy ő az 1950. évi július hó végén vonult be szolgálatra a rendőrséghez, ezt megelőzően pedig kb. egy hétig a Bajcsy Zsilinszky-laktanyában volt általános kiképzésen..."

    Példát statuáltak

    A határátlépési kísérletet Szűcs tehát a szolgálati fegyverével követte el, ráadásul a cselekményt még tovább súlyosbította, "hogy a legsúlyosabb megítélés alá esik az a katona /rendőr/, aki esküjét megszegve a mai nemzetközi helyzetben kísérli meg a disszidálást." Ennek értelmében a játékos fellebbezését elutasították, és megtörtént az, amit Szűcs az utolsó pillanatig nem akart elhinni: halálra ítélték.
    Kovács Erzsi visszaemlékezései szerint Kovács József ÁVH-ügynök szándékosan bujtotta fel Szűcsöt, hogy vigye magával a szolgálati fegyverét, mert "arra szüksége lehet". Mindezek alapján nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a hatalom az újpestiek válogatott labdarúgóját jó előre, alaposan kitervelten sodorta a vesztébe, hiszen a szigorúan titkosnak minősített - és sportolókra más esetben egyszer sem alkalmazott - 1950. évi 26. tvr. egyértelműen rendelkezett az ilyen típusú bűntettekkel kapcsolatosan.
    A történethez hozzátartozik, hogy a legfelsőbb politikai körökben is befolyásos sporttársak, így például Puskás Ferenc és Bozsik József, megpróbáltak segíteni a bajba jutott labdarúgón. A siralomházban lévő futballista csapattársa, Szusza Ferenc közvetítésével eljuttatott egy papírdarabot "Öcsihez", amelyen a következő felirat állt: "Halálra vagyok ítélve, mentsetek meg!", ám az Aranycsapat kapitánya hiába vetette latba minden tekintélyét Farkas Mihálynál, már túl késő volt. A honvédelmi miniszter ugyan megígérte Puskásnak, hogy közbenjár Szűcs ügyében, de a szerencsétlenül járt futballistán az ítéletet időközben végrehajtották.
    A példátlanul súlyos büntetés híre az egész magyar labdarúgó-társadalmat megrázta, de a koncepciós per tökéletesen elérte célját. 1951 nyara után egészen az 1956-os forradalmi eseményekig a korábbiaknál jelentősen kevesebb futballista próbálkozott tiltott határátlépéssel, az élvonalbeli futballisták közül pedig szinte senki sem disszidált. Az itthon maradók érthető módon jobbnak látták, ha a történtek után a rendszer szabályai szerint játszanak.

    SZŰCS SÁNDOR
    Született:1921. november 23, Szolnok
    Elhunyt: 1951. június 4., Budapest
    Posztja: hátvéd, fedezet
    Klubjai:
    • Szolnoki MÁV (1938-1944)
    • Újpesti TE/Bp. Dózsa (1944-1951)
    • 1941 és 1948 között a magyar válogatottban 19 mérkőzésen szerepelt.

    Legnagyobb sikerei: 3-szoros bajnok az Újpesttel.

    fociblog
     
  7. avatar: magyarfutball.hu
    2013.11.06, 13:37
    L. László: Kovács Erzsi énekesnő szerelme akivel együtt akart disszidálni. De mivel BM állományban volt és fegyver is volt nála ezért kivégezték. Kovács Erzsi sok évet ült. Szóval nem volt fenékig tejfel a futballisták élete akkor ( sem )


    Zs. Zsolt: Arra kérnélek Benneteket, hogy lehetőleg ne találgassatok!!! Szegény Szűcs Sándor ügye alapos körültekintést érdemel, én -- majdnem -- mindent tudok róla, és az előbb itt leírtaknak semmi köze a valósághoz (kivéve Kovács Erzsi személyét, de az is máshogyan és másként)... Tavaly halt meg egyébként áttétes rákban ifjabb Szűcs Sándor, aki jó barátom volt!!! Ha bárki akarja, találkozhatunk és sokat tudok mesélni, de ne ítélkezzetek!!!!!


    S. Lajos: De jó lenne tudni milyen centerhalf lehetett volna a Szűcs.Azt hallomásból lehet tudni,hogy benne volt az első hároban,négyben. Lóránt,Szűcs,Bőrzsei,Kispéter?


    Zs. Zsolt: Na, ne! Milyen centerhalf lehetett volna Szűcs Sanyi? Hiszen 1941 és 1948 között 19-szer szerepelt a válogatottban és háromszor nyert bajnoki címet az Újpesttel. Éppen azért követték el Vele szemben, amit elkövettek, mert magánéletét tekintve sebezhető volt éppen, nem volt már kiáltóan szükség rá -- jött Lóránt és Börzsei -- és így akartak példát statuálni a többi futballistának, hogy ne merjenek ugrálni, csak hajbókoljanak a politikai vezetők felé! Koncepciós, előre elhatározott ügyet kreáltak, őt beugratták és 1951-ben kivégezték!!!!


    N. Kálmán: Szűcs kiválló centerhalf volt. Nem azért statuáltak vele példát, mert ne lett volna rá szükség. Az Alberttől-Zsákig is azt irja, hogy formája csúcsán, Europa egyik legjobbja volt a posztján,

    via:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=178954045633890&set=a.146071308922164.1073741995.100005578868040&type=1&theater
     
  8. avatar: fgymat
    2013.02.02, 17:33
    SZŰCS Sándor (1921), a Szolnoki MÁV, majd az UTE középhátvédje, 1941 és 1948 között 19 találkozón volt a válogatott csapat tagja. – A hatalmas termetű, erőteljes labdarúgó játékát ragyogó rúgótechnika, kiváló fejjáték és határozottság jellemezte. Nem megfelelő gyorsaságát pontos helyezkedéssel, kiváló szerelési és ütemérzékével ellensúlyozta. Ideális „kullancs" volt. Formája csúcsán Európa legjobb középhátvédjei között emlegették. Az ötvenes évek elején súlyosan vétett törvényeink ellen.


    forrás:
    Antal Zoltán és Hoffer József - Alberttől-Zsákig
     
  9. avatar: fgymat
    2013.02.02, 17:31
    Szűcs Sándor 1921. november 23-án született a szolnoki Kápolna utca 865. számú házában, mely a mai Pozsonyi utca és Hold utca sarkán lévő festékbolt helyén állhatott. Apja Szűcs Mihály vasúti mozdonyfűtő, édesanyja Szeberényi Borbála. Visszaemlékezők szerint viszont a család a Szántó utcában lakott, s a fiú nagyon szívesen kergette a labdát.

    A szolnoki polgári fiúiskola elvégzése után géplakatos szakmát tanult a MÁV Szolnoki Járműjavítóban. 1938. október 29-én játszott először a MÁV NB I-es futballcsapatában. 1939. szeptember 24-én hívták be először a magyar ifjúsági válogatottba. 1941. március 23-án volt első felnőtt válogatott mérkőzése Jugoszlávia ellen. 1948-ig tizenkilencszer szerepelt a nemzeti válogatottban — hétszer a MÁV, tizenkétszer az Újpest játékosaként. 1944-ben igazolt át a fővárosi csapatba. Az 1946/47-es évad után a munka, a lelkesedés és a megbízhatóság mintaképének nevezte őt Kompóti-Kléber Gábor szakíró s állította, hogy játéktudása is állandóan fejlődik. Gallowich Tibor szövetségi kapitány 1948-ban írta, hogy „Szűcs Sanyi a kullancsok eszményképe. Ha formában van, nincs center, aki meg tud tőle szabadulni. Ragyogóan fejel, remek a rúgótechnikája…” Felkészültsége, tudása alapján az Aranycsapat tagja lehetett volna, ha labdarúgóink nem találják szűkösnek a szabadság rákosista kereteit. Már egy csapatnyi magyar emigráns vívott sikeres csatákat a világ stadionjaiban Hungária néven, amikor ő is „disszidálásra” adta a fejét. Az ÁVH azonban rajta akart példát statuálni. Ma már tudjuk, hogy a hírhedt szervezet csalta tőrbe. A határon letartóztatták, s — egy soha ki nem hirdetett törvény egyetlen alkalmazásaként — „fegyveres szökésért” kötél általi halálra ítélték. A Budapesti Dózsa játékosaként ugyanis rendőrtiszti rangja, szolgálati fegyvere volt. A Pulyka, illetve Málnaszörp becenevű hátvéd nem kért és nem kapott kegyelmet. Az ítéletet 1951. június 4-én végrehajtották.

    A kiváló labdarúgóról, a kommunizmus áldozatáról sokáig nem lehetett megemlékezni. Csak a rendszerváltás után rehabilitálták, s poszthumusz alezredesi rangot kapott. Egy újpesti általános iskola felvette a nevét, s az Új Köztemető 298-as parcellában lévő sírjára a közelmúltban emléktáblát készítettek. Nemrég az egyik kereskedelmi televízió és a Duna TV is dokumentumfilmet sugárzott róla. Szülővárosában sem utca, sem intézmény nem viseli a nevét, tábla sem őrzi emlékét.


    http://www.kosakaroly.hu/szolnokiak/sz_szucs-s.html
     
  10. avatar: fgymat
    2013.02.02, 17:27
    Szűcs 1948-ban ismerkedett meg Kovács Erzsivel, akivel azonnal egymásba szerettek. Mivel akkor már mindketten házasok voltak (Szűcsnek két kicsi gyermeke is volt), kapcsolatukat a „szocialista erkölcs” nem nézte jó szemmel és nehezen is tűrte. Mivel klubcsapata, a Dózsa a Belügyminisztériumhoz tartozott, amint kitudódott az ügy, azonnal követelték tőlük, hogy szakítsanak; egyúttal folyamatos vegzálások (pl minden este igazoltatás és rendszeres kikérdezés, ki-kivel találkozott) is érték őket. Még a Dózsa akkori elnöke, Csáki Sándor is behívatta Szűcsöt magához a kapcsolat megszakítását követelve; egyúttal internálással meg fogolytáborral fenyegetőzve.
    Az így ellehetetlenülni látszó kapcsolatuk megmentése végett 1950-ben úgy döntöttek, hogy nyugatra szöknek. Ezzel kapcsolatban viszont rossz emberekkel vették fel a kapcsolatot, az embercsempész (akit Kovács egyik kolleginája mutatott be nekik) az ÁVH ügynöke volt, így az egész akció a hatóságok által előre eltervezett csapda lett Szűcs számára. A Vas megyei Nagytilajon fogták el őket, amiről azt hitették el velük, hogy Ausztriával határos zsákfalu. A település valójában Zala megyével volt határos, s alig 20 kilométerre van Zalaegerszegtől. Az akció szervezőjének kérésére Szűcs, aki a Bp. Dózsa labdarúgójaként rendőri állományban volt, magával vitte szolgálati fegyverét is. Ez később súlyosbító körülménynek számított a per során. Szűcs nem hitte, hogy valóban kivégzik ezért a cselekedért. A siralomházban döbbent rá, hogy mi vár rá és csak onnan üzent játékostársainak. Szusza Ferenc, Puskás Ferenc és Bozsik József amint tudta, felkereste Farkas Mihály honvédelmi minisztert, de addigra az ítéletet már végrehajtották


    forrás:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C5%B1cs_S%C3%A1ndor_(labdar%C3%BAg%C3%B3)