magyarfutball.hu

2014.05.06 Szlezák Zoltán is távozik Mezőkövesdről!

„Nem volt vitás, ha Véber György munkája nem volt megfelelő, akkor nekem sincs maradásom, mi egy csapatot alkotunk. Az elnök kérte, hogy maradjak, folytassam a munkát az új vezetőedző mellett, de szó sem lehetett róla. Meg sem hallgattam az ajánlatot. Melóztunk becsülettel Véber Gyurival, beleadtunk apait-anyait, mindennél jobban szerettük volna, hogy a Mezőkövesd megkapaszkodjon az élvonalban. Bízunk benne, hogy a következő állomáshelyünkön sikeresebbek leszünk” – nyilatkozta Szlezák a Nemzeti Sportnak. Szlezákhoz hasonlóan Borsos Vilmos, a csapat kapusedzője is a távozás mellett döntött, miután nem fogadta el a vezetőség ajánlatát.

Véber György 2012 márciusában lett a Mezőkövesd vezetőedzője, első teljes szezonjában feljuttatta az élvonalba a csapatot, ám az első osztályban három fordulóval a bajnokság vége előtt kieső helyen állt együttesével. Az újonc lemaradása öt pont az MVM-Paks és a Puskás Akadémia FC mögött, legutóbbi tíz bajnokiján mindössze öt pontot (és négy gólt…) szerzett a csapat, ami a tréner és stábja állásába került.
Információink szerint Urbán Flórián, Simon Antal és a jelenleg a Haladás II-nél dolgozó Tóth László is szóba került a távozó Véber György lehetséges utódjaként.