magyarfutball.hu

2013.10.09 Furcsa büntetés Újpesten: Szélesiéket napközibe íratták

Szélesi Zoltán és Grégory Christ továbbra is az Újpest játékosa, pályára viszont a vezetés döntése értelmében biztosan nem léphetnek. Sőt információink szerint a klub szigorú napirendet írt elő a két játékosnak: heti hat alkalommal napi nyolc órát kell a Megyeri úton tölteniük, a műszak fél 9-kor kezdődik. Mint ismert, a szezon előtt a két játékos kikerült a lilák keretéből, így azóta nem játszottak Kozma István csapatában.

Szélesi Zoltán és a francia Grégory Christ nyáron került ki az újpesti keretből, mivel a szakmai stáb elégedetlen volt a teljesítményükkel. Úgy tudjuk a döntésben az is közrejátszott, hogy a bérük nem volt egyensúlyban a mutatott produkciójukkal.

A két játékos azonban azóta is gyakori vendég az újpesti stadionban, a vezetőség döntése értelmében ugyanis hétfő kivételével naponta fél kilenctől fél ötig a Megyeri úton kell lenniük. Szélesiék külön edzenek, majd utána szabadfoglalkozáson vesznek részt. A másfél-két órán át tartó külön edzések mellett olvashatnak, zenét hallgathatnak, rejtvényt fejthetnek, vagy igazából bármi mással is elfoglalhatják magukat, de nem hagyhatják el a helyszínt.

Honlapunk információi szerint partvonal mellé tett labdarúgók nem voltak hajlandóak belemenni a szerződésbontásba, így most kénytelenek "megdolgozni" a pénzükért. Arra szinte semmi esély nincs, hogy a középpályás és a védő visszakerüljön a keretbe.

Mint említettük, a hétfő a két labdarúgó egyetlen szabadnapja, azaz hétvégén mindkét nap meg kell jelenniük a Szusza-stadionban. Kérdés, meddig bírják ezt Szélesiék.