magyarfutball.hu

2013.06.24 Horváth Ferenc a Pakshoz távozik

A két klub hosszas tárgyalások végén egyezett meg a vezetőedző klubváltásáról. Horváth Ferencet követi pályaedzője, Szamosi Tamás is.

Horváth Ferenc a 2012-2013-as szezon közben került a KTE élére, a csapat pedig végül a hetedik helyen zárta a bajnokságot irányításával. A paksiaknál az év végeztével megüresedett az edzői poszt, és ragaszkodtak megszerzéséhez. A két klub tárgyalóasztalhoz ült, és végül hosszas egyeztetések végén, a KTE lehetővé tette Horváth Ferenc számára a klubváltást, aki így a hétfői napon Paksra távozott.
A tulajdonosok, a támogatók és a szurkolók nevében is szeretnénk megköszönni eredményes munkáját, karrierjéhez további sok sikert kívánunk!
Horváth Ferenc így búcsúzott klubunktól:
„Mindenekelőtt, szeretném megköszönni Rózsa Pálnak és a KTE-nek is, hogy NBI-es edző lehettem, jól éreztem magam Kecskeméten! A váltás oka egyáltalán nem az anyagiakon múlott, hiszen ugyanolyan feltételekkel dolgozom majd Pakson is. Úgy éreztem kihoztam a maximumot a csapatból, és mivel maximalista vagyok, Pakson olyan lehetőséget kínáltak, mely felcsigázott. Roppant jó viszonyt ápolok a vezetőséggel és Haraszti Zsolttal, amikor befejeztem játékoskarrieremet, akkor ő volt az, aki rögtön segítő kezet nyújtott. Köszönöm a szurkolóknak, akiknek a szeretetét nem fogom elfelejteni, a játékosoknak, akik szép jövő előtt állnak! A Paks után mindig a KTE eredményeit nézem meg majd először!”