magyarfutball.hu

2021.04.29 Szakály Péter hosszabbított az Újpesttel!

55-ös számú játékosunk 2019 augusztus 29-én érkezett a negyedik kerületbe, majd két napra rá már magára is ölthette csapatunk mezét, hiszen csereként lépett pályára a Budapest Honvéd ellen. Az itt töltött közel 2 év alatt 44-szer kapott lehetőséget az NBI-ben, míg a kupában 11 alkalommal szerepelt. Korábbi válogatott labdarúgónk, akit a 2011/2012-es szezon legjobb játékosának járó Bozsik József-díjjal jutalmaztak, hamar fontos láncszeme lett a csapatnak, mint a pályán és az öltözőben betöltött szerepe megkérdőjelezhetetlen, így nem meglepő, hogy klubunk szerződést hosszabbított rutinos labdarúgónkkal.

Szaki a szerződés aláírása után jó kedvűen nyilatkozott:

„Nagyon izgatott vagyok, hiszen régóta vártam rá, hogy bemutatkozhassak az első csapatban… viccet félretéve, tényleg nagyon boldog vagyok, hogy sikerült hosszabbítanom, úgy gondolom, hogy ez mindenkinek gyümölcsöző lesz. Talán mondhatom, hogy az elmúlt két évben sikerült annyit hozzátennem a csapathoz, hogy kiérdemeltem ezt a hosszabbítást. Nagyon bízom benne, hogy a következő évben is a csapat hasznára lehetek majd.”

Sok sikert Szaki! Hajrá, Lilák!