magyarfutball.hu

2019.08.26 Sigér Dávid bekerült a Magyar Válogatott keretébe!

A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 5-én Montenegró ellen felkészülési, szeptember 9-én Szlovákia ellen pedig Európa Bajnoki-selejtező mérkőzést játszik.

Marco Rossi szövetségi kapitány négy játékosunknak is meghívót küldött! Közülük Dibusz Dénes, Lovrencsics Gergő és Varga Roland már korábban is a keret tagja, most azonban első alkalommal Sigér Dávid neve is ott van a válogatott labdarúgók között!

Sigér Dávid a 2018/2019-es szezonban lett a mi játékosunk, és hamar a végül 30. bajnoki címünket megszerző együttesünk alapembere lett. A 28 éves játékos igazi vezéregyéniség, folyamatosan irányítja társait a pályán.

Középpályásunk MTK ellen szerzett bombagólja lett 2018 legszebb találata, és az elsősorban védekező feladatokkal pályán lévő labdarúgó a szezon során később a Haladás kapuját is bevette egy látványos mozdulattal, valamint a Dinamo Zagreb elleni idegenbeli BL-selejtezőn is fontos találatot szerzett és a visszavágón is közel járt egy szép gólhoz.

Sigér eddig még nem húzhatta fel magára a címeres mezt, így most jöhet el számára az első alkalom. Gratulálunk neki és másik három labdarúgónknak is!