magyarfutball.hu

2003.01.23 Sebők Vilmos megfelelt

Mint arról már röviden már beszámoltunk, a válogatott védő, Sebők Vilmos szerdán egynapos próbaedzésen vett részt az Eintracht Frankfurtnál.Az egyik helyi napilap, a Frankfurter Rundschau ezzel kapcsolatban megszólaltatta a csapat edzőjét, Willi Reimannt, aki elmondta: "Meg akartam magamnak nézni, megismerni egy kicsit, s néhány szót váltani vele.

A szakember azt is közölte, hogy egyelőre szó sincs a magyar védő szerződtetéséről, hiszen több jelöltet ki akarnak próbálni. A cikk szerzője – nyilván nem nagy tisztelője Sebőknek – emlékeztet arra, hogy bár 2000 októberében éppen az ő góljával győzött a Cottbus a Bayern ellen, a szurkolók sohasem kedvelték. Az újságíró szerint a "technikát előtérbe helyező, gyakran könnyelműséggel párosuló játékát nem szerették, gyakran tapsoltak, amikor lecserélték, s nemegyszer fütyültek, amikor csereként a pályára küldték”. Ugyancsak szó esik arról, hogy bár Sebők az utóbbi hónapokban a Duisburgnál, továbbá izraeli és kínai kluboknál is járt próbán, szerződést sehol sem kötöttek vele.

A Sebőkkel érezhetően negatívan elfogult lappal ellentétben az Eintracht honlapján pozitívan írnak a magyar játékosról. Ahogy az az interneten olvasható: "Sebők a sportolói alkalmasságát az edzésen már bizonyította, s a fitneszteszten is megfelelt.” Ugyanakkor itt is megemlítik: szinte kizárt, hogy ma este a St. Pauli ellen már pályára is lépjen.