magyarfutball.hu

2009.07.06 MTK: Válogatott védő érkezett, ketten kölcsönbe mennek

Balogh Béla személyében válogatott védővel erősödik az MTK kerete. Az elmúlt szezont a spanyol másodosztályú Real Murciában töltő bekk meghosszabbította a szerződését a Hungária körútiakkal, így a következő szezonban Garami József csapatát erősíti majd. Eközben Sütő László Pécsre, Marko Radulovics pedig Montenegróba került kölcsönbe, írja az mtkhungaria.hu.

Balogh a spanyolországi kölcsönjátékát követően tért vissza az MTK-hoz, ahol a Szenice elleni edzőmeccsen már pályára is lépett. Az NBI-ben eddig 80 mérkőzésen pályára lépő védő Domonyai László klubigazgató tájékoztatása szerint meghosszabbította a szerződését és a 2009/2010-es szezonban az MTK keretét erősíti majd.
Két játékos ugyanekkor, ha csak kölcsönbe is, de távozik a Hidegkuti-stadionból. Az mtkhungaria.hu szerint Marko Radulovics a nemzetközi kupában is érdekelt montenegrói FK Petrovacban, Sütő László pedig, ahogyan azt a pepsifoci.hu előre jelezte, Pécsett játszhat majd egy évet. A lejáró szerződésű Bajúsz Endre kontraktusát nem kívánja meghosszabbítani a klub, ezért a védő távozik.