magyarfutball.hu

2013.07.11 Sándor György újra a Vidiben

Lejárt a kölcsönadási szerződés, minden hivatalos dokumentum megérkezett, így középpályásunk a féléves szaúd-arábiai légióskodás után mostantól ismét csapatunkat erősíti.

Sándor György tavasszal a szaúdi Ittihad FC együttesét erősítette (nem mellesleg kupagyőztes lett a sárga-fekete csapattal, sőt a döntőben óriási gólt szerzett), a kölcsönszerződés lejárta után azonban visszatért a Videoton FC-hez, és a jövőben újra Székesfehérváron játszik majd.
"Régi-új helyre jöttem vissza, hiszen több, számomra új emberrel kellett megismerkednem. Nem csak a játékosok között vannak olyanok, akik később jöttek, mint ahogy elmentem, a José Gomes-féle szakmai stáb is azután állt fel. De a Vidi-család, az a Vidi-család, aki ennek tagja lehet, az nem véletlen. Olyan mintha el sem mentem volna, nagyon jó újra itthon lenni. Úgy látom, hogy José Gomes belső középpályásként számol velem, de azon a poszton (ahogy az összes többin) is nagy harc várható a csapatba kerülésért. Természetesen mindent megteszek, hogy játsszak, de ha úgy alakul, hogy más lép pályára, akkor is segíteni fogom a csapatot, azzal, amivel épp tudom. Remélem, idén is sokáig tart a csapatnak az Európa Liga sorozat, kevesebb, mint három hét múlva pedig már kezdődik az új bajnokság is" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Sándor György, aki, mivel az EL első körére még nem volt nevezhető, a többi itthon maradt kerettaggal együtt Fehérváron készül.