magyarfutball.hu

2008.12.15 Sándor György bolgár élcsapathoz szerződött

A bolgár bajnokság meghatározó csapatának számító Litex Lovecs együttesét erősíti tavasszal Sándor György, az Újpest korábbi válogatott futballistája. A középpályás egyelőre kölcsönben költözik a Balkánra, ám új klubjának opciós joga van megvásárlására.

Az ujpestfc.hu tájékoztatása szerint a felek a tranzakció részleteit üzleti titokként kezelik, annyi azonban biztos, hogy a kölcsönadás lejártával a Litexnek opciós joga van Sándor megvásárlására.
A lilák sportigazgatója, Sallói István elmondta, fel voltak készülve a kulcsember elvesztésére, házon belül kívánják pótolni Sándort.
– A bolgár csapat régóta belső középpályást keres, és leginkább Sándor György játéka keltette fel érdeklődésüket. A játékos a múlt héten orvosi vizsgálaton vett részt, amelyen megfelelt, a szerződést pedig ma véglegesítettük. Gyuri távozása tehát nem ért váratlanul bennünket, egyébként korábban is arra számítottunk, hogy belső középpályásaink, Sándor és Bozsics közül az egyik távozhat. Úgy ítéljük meg, hogy tudjuk helyettesíteni őt, és erre a feladatra Jucemar lehet a legalkalmasabb. A brazil játékosnak szüksége volt a fél éves beilleszkedési időre, és reményeink szerint a tavaszi szezonban már alapemberként számíthatunk rá. A mostani átigazolásnál figyelembe vettük a klub és a játékos érdekeit is. Sándor Gyuri szerette volna kipróbálni magát külföldön, és most egy olyan csapathoz került, ahol könnyen beilleszkedhet, hiszen kiválóan beszél oroszul – mondta Sallói, majd hozzátette, az Újpest továbbra is készen áll tárgyalni értékeiről, persze ennek az a feltétele, hogy az ajánlat mindenki számára előnyös legyen.
A Litex jelenleg harmadik a bolgár pontvadászatban, hátránya öt pont az éllovas Levszki Szófiával szemben.