magyarfutball.hu

1999.08.27 Balog Zoltán a BVSC-hez igazolt!

forrás: Nemzeti Sport
A BVSC-Zugló hétfőn szerződtette Balog Zoltánt, s az egykori békéscsabai labdarúgó - ha Belgiumból megérkezik a játékengedélye vasárnap már Kertész „mezében” léphet pályára.

- Tavaly augusztusban kerültem kapcsolatba Belgiummal, ugyanis a menedzseremnek, Krémer Ká- rolynak ott vannak ismeretségei - mondta Balog Zoltán. - Sokáig úgy tűnt, hogy egy első osztályú csapat szerződtet, de a nyáron kisebb artroszkópos műtéten estem át, így a szerződésből nem lett semmi. Végül a másodosztályba kiesett Antwerphez kerültem, és abban maradtunk, fél évig ott edzek. Biztos voltam benne, hogy ennyi idő alatt is ragad rám valami, és a nyelvet is elsajátíthatom valamennyire.

Antwerpenben Balog nem maradt egyedül, ugyanis egy hónappal előtte szerződtette a klub Nagy Lászlót is, aki korábban a Kispestben szintén Krémer Károly játékosa volt. A két magyar, mivel ugyanazon a poszton szerepeltek, „egymás ellen” játszott. Az Antwerp védelmének két középső posztjából csak az egyik lehetett volna a magyaroké. Balog Zoltán is játszott ugyan, de nem kapott elég lehetőséget. S mivel Nagy már korábban ott volt, és beilleszkedett a csapatba, Balog úgy döntött: inkább hazajön.

- Tajti József hívott a BVSC-be - folytatta a huszonegy esztendős labdarúgó. - Korábban nem ismertem őt személyesen, de örültem a hívásának, és elfogadtam a szerződést, egyelőre június harminca- dikáig írtam alá. Mivel régóta nem játszottam magyar pályán, nem meglepetés számomra, hogy az olimpiai válogatott szakvezetői is megfeledkeztek rólam. De hajói sikerül az idényem, akkor talán felfigyel rám Tornyi Barnabás is.