magyarfutball.hu

2004.11.23 Pollák Zoltánt nagyon meglepte a válogatott behívója

A magyar válogatott soron következő barátságos összecsapására nagy meglepetésre meghívást kapott csapatunk nyáron Bodajkról felhozott védője Pollák Zoltán is, aki november 28. és december 8. között, tizennégy élvonalbeli mérkőzéssel a háta mögött, akár be is mutatkozhat a felnőtt nemzeti csapatban.

Zoli a meghívó kézhezvételét követően örömmel mesélt weblapunknak érzéseiről, melyeket a beválogatás váltott ki belőle:
-Nem túlzok akkor, amikor azt mondom, leesett az álam, amikor megláttam a válogatott meghívómat az öltözőben. Nem számítottam rá, hogy beválogatnak a felnőtt csapatba, hiszen még csak néhány hónapja játszom az élvonalban, s az utánpótlás válogatottban. Amikor a nyáron felkerültem az MTK-hoz, legmerészebb álmaimban sem mertem volna arra gondolni, hogy már a téli szünetben a felnőtt válogatottal készülhetek. Őszintén mondom, hogy már azt is hatalmas dolognak tartom, hogy az élvonalban futballozhatok, olyan játékosok között, akiktől hétről-hétre sokat tanulhatok, az pedig, hogy húszévesen tíz napot a nemzeti csapattal készülhetek külön örömmel tölt el. Eddig úgy alakul az évem, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, mégis akkor tenném tökéletessé az évvégét, ha a thaiföldi tornán bemutatkozhatnék a nemzeti csapatban.