magyarfutball.hu

2020.07.23 Hegedűs Lajos Paksra igazolt!

Nagy örömmel tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy klubunk és Hegedüs Lajos a mai napon két évre szóló megállapodást kötött. Az MTK nevelésű hálóőr eddigi karrierje során a kék-fehéreken túl védte már a Siófok, a PMFC és a Puskás Akadémia portáját is. A felcsúti együttest most négy év után hagyta el, és teszi át székhelyét városunkba. A 188 centiméteres kapus összesen 221 NBI-es mérkőzéssel rendelkezik, tehát a rutinos jelző mindenképpen használható vele kapcsolatosan.
kép
„Nagyon örülök, hogy csatlakozhattam a csapathoz, hiszen - véleményem szerint - egy nagyon jó játékoskeretről beszélhetünk. Az elmúlt szezonban sajnos nem jött ki a valós teljesítmény, de remélem, idén segíthetek, hogy feljebb lépjen a gárda” - nyilatkozott honlapunknak Hegedüs a kontraktus aláírását követően.

Haraszti Zsolt pedig így vélekedett a 2020-as nyári átigazolási szezon ötödik érkezőjéről. „Hegedüs Lajost nem kell bemutatni az NBI-ben, kiváló kapusról beszélhetünk, és nagyon örülünk, hogy minket választott” - fogalmazott ügyvezetőnk.

Üdvözlünk a magyar csapatban, Hege!