magyarfutball.hu

2015.06.26 Petry Zsolt lett a Hertha BSC kapusedzője!

A korábbi harmincnyolcszoros válogatott a Hoffenheimnél 6 évig dolgozott a kapusokkal, télen azonban nem ajánlottak neki szerződést a következő idényre. A negyvennyolc éves magyar szakembert már korábban is hívta a Hertha kapusedzőnek, de két éve nemet mondott. Most Dárdai Pál hívószavát nem utasította vissza.
„Hosszú idő után hagyom el a Hoffenheimet, kettős érzések vannak most bennem. Az mindenképpen pozitívum, hogy egy ilyen nagy egyesülethez kerültem és hofitársammal, Dárdai Pállal dolgozhatok együtt. Pali rövid idő alatt nagyon szép eredményeket ért el a Herthával és a válogatottal is. Biztos vagyok benne, hogy gyorsan beilleszkedem és nagyon büszke vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú együtteshez kerültem” – mondta Petry a Nemzeti Sport Online-nak.
A Hertha új kapusedzője kétéves szerződést írt alá a fővárosiakkal.
Petry Zsolt nem csak Dárdait ismeri az edzői stábból, korábban a Hoffenheimnél együtt dolgozott Rainer Widmayer másodedzővel is. A Hertha vasárnap kezdi meg a felkészülést a következő szezonra.
Megírtuk, hogy Dárdai egy magyart szeretne szerződtetni a szakmai stábba, és kívánságlistája első helyén a Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim magyar kapusedzője, Petry Zsolt állt. A kívánsága pedig teljesült.