magyarfutball.hu

2004.09.14 Pető Tamás lebukott a doppingvizsgálaton

A szikár hír: Pető Tamást, a NAC Breda 14-szeres válogatott középpályását doppingvétség miatt húsz mérkőzésre szóló eltiltással büntette a Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) illetékes bizottsága, a verdikt szerint azonban ebből tíz találkozót felfüggesztett a testület.

A magyar labdarúgót a 2004. február 4-én lejátszott PSV Eindhoven-NAC Breda összecsapás után doppingvizsgálatra kötelezték, a leadott mintában a megengedettnél magasabb norandrosteron-szintet mértek.

Alex Fiévez, a brabanti egylet orvosa a következőképp nyilatkozott az ügyben: "Tamás azt mondta, nem élt tiltott szerrel, és mi hiszünk neki."
- Önnek sem mondhatok mást, mint az orvosunknak, nem szedtem semmit - jelentette ki érdeklődésünkre határozottan Pető Tamás.
- Akkor mi a magyarázat?
- Ezt a hormont a szervezet is termeli, és erős stressz hatására túltermelés következhet be, a felesleg viszont gyorsan kiürül. Az előző években sajnos gyakran voltam sérült, műteni is kellett a lábamat, így talán érthető, ha azt mondom: azon a meccsünkön történt velem valami, ami miatt igencsak megijedtem - újból megsérültem, cserét kellett kérnem. Ez is lehet a magyarázat, de…
- Alaposan felkészült…
- Csak azt mondom, amit az orvosunktól hallottam. De, hogy folytassam, amit elkezdtem: nem ez az egyetlen lehetőség. A PSV elleni találkozót megelőző héten össze kellett varrni a fülemet, az utókezeléshez kaptam egy fülcseppet, megeshet, ennek a gyógyszernek köszönhetem az eltiltást, esetleg egy táplálékkiegészítőnek. Nem tudom.

Abnormálisan nőtt volna az izomzat

- Miért csökkentették a felére a büntetését?
- Csak sejtem a választ. Alig valamivel volt magasabb az érték a megengedettnél, s a bizottság ezt vélhetően figyelembe vette. Ezek a szerek abnormálisan erőssé, izmossá teszik a testet, márpedig rajtam senki nem mért pluszkilókat, az iszonyatos izmoknak se hírük, se hamvuk. Hollandiában amúgy is roppant szigorú ellenőrzéseken esünk át időről időre, így semmi értelme a kiskapukeresésnek. Nem is tettem ilyesmit. Az orvosunk, a klubom végig bízott bennem, hitt nekem, az egyesület nem is léptetett életbe velem szemben semmilyen szankciót.
- Apropó, mikortól indul a visszaszámlálás?
- Mostantól.
- Milyen állapotban van egyébként a térde? Sérülés miatt eddig ugyanis nem léphetett pályára az idén.
- Javulgat, két hónap múlva reményeim szerint már játszhatok.
- Addigra nagyjából le is pereg a büntetése. Árulja el, ön szerint miért most pattant ki ez az ügy?
- Fogalmam sincs, mindenesetre furcsa egy szituáció: a meccs februárban volt, a végső döntéshozatalra viszont csak most került sor. Magamban is nehezen tudom helyrerakni az ügyet. Ami biztos: én nem szedtem semmit, ezért nehezen fogom fel, hogy eltiltottak. Ugyanakkor tény, egy szabályt akaratlanul, de áthágtam. Rosszul jön ez az egész, elsősorban azok után, ami Athénban történt. Abban bízom, hogy otthon mégis másként ítélik meg az esetemet.