magyarfutball.hu

2018.09.13 Ugrai Roland a görög Atromitos csapatához igazolt!

Ugrai Roland sikeresen átesett a csütörtöki orvosi vizsgálaton, így minden akadály elhárult az elől, hogy aláírja szerződését.
kép
Az athéni klubnál alaposan feltérképezték Ugrait, Bódog Tamás mellett Bernd Storck véleményét is kikérték. A korábbi magyar kapitány dolgozott már Görögországban, nem mellesleg az ő irányítása alatt lett válogatott a 25 éves támadó.

„Mindenképpen külföldön szerettem volna folytatni, a magyarnál erősebb bajnokságban. A klub a nemzetközi szereplés elérését tűzte ki célul, így nagyon jó fejlődési lehetőségnek tartom, hogy itt szerepelhetek. Ez játszott szerepet a döntésemben, hogy az Atromitosznál folytassam” – mondta lapunknak Ugrai.
A legutóbb a DVTK-nál futballozó játékos kétéves megállapodást kötött új együttesével. Ugrai augusztus végén szerződést bontott a Diósgyőri VTK-val, így szabadon igazolható volt.

Az Atromitosz az előző idényben a negyedik helyen végzett az első osztályban, az Európa-liga selejtezőjében idén nyáron pedig a Dinamo Breszt búcsúztatta. Jelenleg két forduló után az ötödik helyen áll a bajnokságban.

Ugrai korábban Szombathelyen, a Ferencvárosban és Diósgyőrben futballozott, ez lesz az első külföldi együttese.