magyarfutball.hu

2014.02.20 Ugrai Roland a Ferencvároshoz igazolt!

Élvonalbeli labdarúgó-csapatunk a mai napon leigazolta a Szombathelyi Haladás 21 esztendős játékosát, Ugrai Rolandot. Az U19-es és az U21-es magyar válogatottban is szerepelt támadó csütörtökön írta alá szerződését a Ferencvárosi Torna Clubhoz.
kép
Ezzel Ugrai Roland csapatunk harmadik téli igazolása, Dibusz Déneshez hasonlóan ő is fiatal, magyar, tehetséges labdarúgó. Rajtuk kívül még a 23 esztendős Mateo Pavlovic érkezett klubunkhoz a Werder Brementől kölcsönbe.

Bemutatás

Ugrai Roland a 2009/10-es szezonban került fel a Haladás első csapatához. Érdekesség, hogy az Európa Ligában előbb debütált, mint az NB I-ben: a játékos mindössze 16 esztendős és nyolc hónapos volt, amikor csereként beállt az Elfsborg elleni selejtezőn. Kevesebb, mint egy hónapot kellett rá várnia, hogy a magyar bajnokságban is bemutatkozzon. Első felnőtt szezonjában két élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, és megszerezte első találatát is – még ekkor sem töltötte be 17. életévét. Ezzel egyébként a magyar élvonal legfiatalabb gólszerzője a mai napig.

Ugrai egyre több szerepet kapott a szombathelyi együttesben, a következő idényben négy első osztályú, három Ligakupa- és egy Magyar Kupa-összecsapáson szerepelhetett.

Ugrai fejlődése töretlen maradt, így hamarosan alapemberré vált a Haladásban.

A fiatal labdarúgó a Haladás mellett az U21-es válogatottnak is alapembere volt, az Európa-bajnoki selejtezősorozat öt mérkőzésén is pályára lépett.

Névjegy
Név: Ugrai Roland András
Születési idő/hely: 1992. november 13., Békéscsaba
Poszt: csatár
Klubjai: Szombathelyi Haladás (2009-14), FTC (2014-)