magyarfutball.hu

2017.08.15 Holman Dávid a Slovan Bratislavához igazolt!

A két klub kedden megegyezett egymással a játékos vételáráról, majd Holman Pozsonyba utazott, hogy véglegesítse szerződése részleteit új klubjával.
kép
Miután ez megtörtént, a Debrecen a honlapján bejelentette, hogy eladta a futballistát, majd a szlovák klub is kitette a hírt a honlapjára.
A pozsonyiak azt is bejelentették, hogy 700 ezer eurót fizettek a DVSC-nek Holman játékjogáért, aki négy évre írt alá.
A 24 esztendős középpályás a 27-es mezt kapta meg a Slovannál, és a szombati bajnokin már pályára léphet a Spartak Trnava (Nagyszombat) ellen.
„Értékes labdarúgót szereztünk, Dávid kreatív és intelligens, átlátja a játékot, azt várjuk tőle, hogy megszervezze a támadásainkat. Fél éve figyeltük, már korábban is szerettük volna megszerezni, de csak most sikerült megállapodnunk a klubjával” – mondta Ivan Kmotrík alelnök.