magyarfutball.hu

2014.05.15 Guzmics nincs, Radó, Nagy és Rózsa ott van a válogatott keretben

Dániával játszik a nemzeti csapat Debrecenben, a Haladás jó formában lévő védőjét a népharag söpörhette el.

A szövetségi kapitány kijelölte a május 22-i Magyarország-Dánia (Debrecen, Nagyerdei Stadion, 20.15) mérkőzésen számításba vett, 26 mezőnyjátékosból és 4 kapusból álló keretet - írja a www.mlsz.hu.

Miután hétvégén egy bajnoki forduló még megelőzi a jövő csütörtöki válogatott mérkőzést, Pintér Attila szerette volna, ha az esetleges sérülések miatt senkit sem ér váratlanul a meghívó, ezért első körben huszonhat mezőnyjátékost és négy kapust jelölt a dánok elleni meccsre készülő együttesbe, és a hétvégét követően szűkíti a keretet. Nem készülhet a találkozóra a napokban súlyos sérülést szenvedett Leandro, valamint az ugyancsak sérült Bogdán Ádám, míg Lovrencsics Gergő klubkötelezettségei miatt hagyja ki a mérkőzést.

Ott lesz azonban a jövő heti felkészülésnél Korcsmár Zsolt, aki egy vállsérülése miatt hosszabb ideig nem játszott klubcsapatában.

- Korcsmár nem játszott az elmúlt két hónapban, de szeretném, ha ő is megismerné a csapat játékát, vele is meg tudnám beszélni az elképezéseinket, ezért annak ellenére is behívtuk, hogy tudjuk, egyelőre nincs száz százalékos állapotban - mondta a Fürth védőjéről a kapitány.