magyarfutball.hu

2022.07.27 Szatmári Lóránd távozik a Vasastól!

Szatmári Lóránd 2018 nyarán igazolt Angyalföldre, a másodosztályú küzdelmek során csapatunk alapembere volt. A korábbi csapatkapitány télen kikerült a keretből, a bajnokság végéig külön edzett, a nyári munkát pedig a Vasas FC II felkészülési programjában kezdte meg. Szatmári Lóránddal klubunk közös megegyezéssel szerződést bontott, a játékos további pályafutásához sok sikert kívánunk.

- Hálás vagyok ezért a négy és fél évért a Vasasnak, hiszen manapság ritka, hogy egy játékos ilyen hosszú időt tölt el egy klubnál. Rossz érzés volt ma bejönni és aláírni a bontást, igazából még most is kavarognak bennem a gondolatok. Köszönetet mondanék a szurkolóknak, a csapattársaknak és a klub dolgozóinak az együtt töltött időért, a sok szép emlékért és az itt szerzett barátságokért, valamint a feleségemnek és a kisfiamnak, akik átsegítettek ezen az érzelmileg is nehéz időszakon. Korábban is lett volna lehetőségem klubváltásra, de nem szerettem volna rivális együtteshez igazolni, most viszont elérkezett egy olyan fordulópont, amikor döntenem kellett, hiszen szeretnék még jó pár évig futballozni. A koromra való tekintettel én már valószínűleg nem fogok Vasas-mezben szerepelni, ennek ellenére a jövőben is figyelemmel kísérem majd a klub szereplését és azt kívánom, hogy az NB III-as keretből is sokan bemutatkozzanak majd az első csapatban, a Vasas pedig mindig a tradícióinak megfelelően szerepeljen - osztotta meg gondolatait Szatmári Lóránd a szerződés felbontását követően.