magyarfutball.hu

2015.06.09 Lóri újra az MTK-ban!

Lóránd októberben lesz 27 éves, a legjobb futballista korban van, pályája csúcsán. Eddigi 143 bajnoki mérkőzésén 16 gólt ért el. A romániai Petrozsény szülötte. 2007-ig Pécsett futballozott, utána került Olaszországba. A Reggina, az Avellino és a Monopoli játékosa volt. Innen vezetett az útja – kölcsönben – az MTK Budapestbe. 2009/10-ben, 21 mérkőzésen öt bajnoki gólt fűződött nevéhez. Újabb év következett Olaszországban, ahol a Salernitana játékosa volt. 2011-ben ismét Magyarországra, Paksra szerződött: 23 meccsen négyszer volt eredményes. 2012-ben újra Pécs, 2015-ben pedig megint az MTK Budapest következhet.
Kétszer léphetett pályára az U21-es válogatott tagjaként.

Megkérdeztük, hogy ő miként látja új szerződésének körülményeit?

– Tulajdonképpen – amióta eljöttem a Hungária körútról – minden évben egyezettünk az MTK-val, Garami Józsi bácsival és Domonyai László, klubigazgatóval, ám mindig élő szerződésem volt, magas kivásárlási árral, így nem jött össze a „házasság". Amikor az MTK-ban játszottam, akkor is kölcsönben voltam az olaszoktól, de nagyon megszerettem a társaságot, remek embereket ismertem meg, így nagy boldogság nekem, hogy most végre hivatalosan is az MTK Budapest játékosa lehetek. A csapat stílusa, a „játszó” foci nagyon bejön nekem.
– Milyen poszton szeretsz játszani?

– Középső középpályás vagyok, itt tudok a legjobban teljesíteni. A most befejeződött bajnokságban többször kellett a szélen játszanom, így elmaradtak a gólok, a gólpasszok. Összességében azonban az a lényeg, hogy ahová betesznek, ott próbálom a maximumot nyújtani.
Szatmári Lóránd a 10-es számot kapja az MTK Budapest együttesében, és azt mindenki tudja, hogy ennek jelentősége van. Utoljára – 2006-ban – Illés Béla viselte ezt a mezt. Kíváncsiak voltunk, hogy mit szól ehhez a „Legnagyobb király”?

– Soha nem volt kifogásom az ellen, hogy bárki is 10-es számmal a hátán lépjen pályára az MTK-ban. Mindenki előtt világos, hogy a nagy elődök miatt jelentősége van ennek a mezszámnak, de lassan tíz éve, hogy levettem magamról, így éppen ideje, hogy valaki felvegye. Lehetett volna Kanta Józsi is tízes, de az MTK Budapest játékosállománya olyan gazdag, hogy más is kaphatta volna.
– Mennyire ismered Lórit?
– Sokat láttam, tudom, hogy jó játékos, és tiszta szívemből kívánom, hogy büszkén viselve a 10-es számot, vezesse sikerre a kék-fehéreket!
Illés Béla, 1995 és 2006 között az MTK-ban 317 mérkőzésen 157 gólt szerzett, míg a válogatottban, 64 találkozón 15-ször volt eredményes.
Lóri! Látod, a mezszám kötelez...