magyarfutball.hu

2018.07.06 Horváth Tamás a Győri ETO-hoz igazolt!

A 31 éves, 190 cm magas kapus Százhalombattán kezdte profi karrierjét, de védett Újpesten, a Videotonnál és a Puskás Akadémiánál is, hozzánk pedig Mezőkövesdről érkezett, és a mai közös edzésen már részt is vett a csapattal. Pályafutása során 162 alkalommal lépett kezdőként pályára. Új igazolásunknak köszönhetően fiatal kapusainkkal kiegészülve a következő szezonban hatékony kapus-különítmény védi majd az ETO kapuját, és reméljük, segítségükkel mihamarabb elérjük a legfontosabb közös célt, az NB I-es feljutást.
kép
„Mészöly Géza hívására nagy örömmel érkeztem ide Győrbe az ETO-hoz. Nagy megtiszteltetés az ETO-családhoz tartozni, bízom benne, hogy együtt sikeresek leszünk. Én mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a csapat elérje a céljait, és remélem, minél több játéklehetőséget fogok kapni a vezetőedzőtől. Szeretném kihozni magamból a maximumot, és megmutatni, hogy nem felejtettem el védeni, ez a legfontosabb.”

Tamás, szeretettel köszöntünk az ETO-nál és sok sikert kívánunk!

Csak az ETO! Hajrá Győr!