magyarfutball.hu

2015.06.08 Nikolics aláírt, a Legiában folytatja

A lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Legia Warszawa a hivatalos honlapján jelentette be Nikolics Nemanja szerződtetését. A Videotontól távozó magyar válogatott támadó hároméves szerződést kötött a varsói egyesülettel.

A lengyel sajtó már május közepén 99 százalékos bizonyossággal állította, hogy a 27 esztendős csatár – akinek a szezon végén lejár a megállapodása a magyar bajnoknál – a Legiában folytatja pályafutását.
Néhány nappal később a varsói alakulat nem hivatalos honlapja, a legia.sport.pl is kész tényként közölte Nikolics szerződtetését, míg a legia.net arról írt, hogy az NB I háromszoros gólkirálya évi négyszázezer eurót keres majd a Legiánál, ezzel a legjobban kereső játékos lesz a csapatban.

A Nemzeti Sport Online kérdésére válaszolva azonban Filipovics Vladan, a játékos menedzsere elmondta: nem tart ott az ügy, ahogyan arról a lengyel lapok beszámolnak. A tárgyalás tényét elismerte ugyan, de azt is hozzátette, hogy közben azért még másokkal is egyeztetnek.
A futballista jövőjéről szóló találgatások hétfőn lezárultak, a Legia ugyanis a hivatalos honlapján bejelentette Nikolics megszerzését. A magyar támadó a válogatott Telkiben tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, 2018-ig szóló szerződést írt alá.
„Örülök, hogy pont került az átigazolási ügyem végére. A Legia már januárban egyeztetett a Videotonnal. A tavaszi szezon elején még nem tudtam, hol folytatom. A bajnoki cím megszerzése után gondolkodtam el a hogyan továbbon. Tárgyaltam a Legia vezetőivel, tetszettek a felvázolt elképzelések. Szeretném beverekedni magam a kezdőcsapatba, ami nem lesz könnyű” – mondta Nikolics a magyar válogatott sajtótájékoztatóján.
„Olyan csapatot kerestem, amely hasonló célokért küzd, mint a Videoton. Úgy érzem, jól döntöttem, de ez legkésőbb három év múlva kiderül. Józan ésszel gondolkodva a magyar bajnokságból reális előrelépés a lengyel liga” – tette hozzá a Finnország elleni Eb-selejtezőre készülő támadó.
„Huszonhét éves vagyok, a karrierem legjobb időszaka lehet a következő néhány év, ezért úgy voltam vele: nem hibázhatok, nem hozhatok olyan döntést, amit később megbánnék. Ki kell emelnem, hogy a menedzserem sem próbált rábeszélni semmire. Ha a saját érdekeit nézi, akkor már Koreában, vagy Törökországban légióskodnék...” – olvasható az F-Group menedzseriroda sajtóközleményében Nikolics nyilatkozata.
„A Legia hosszú ideje figyel, és ami talán a legfontosabb: én kellek a klubnak, és nekem is ilyen klub kellett. Az együttes rendre a bajnoki címért harcol, indul a nemzetközi porondon, nagyszerű körülmények várják a futballistákat, és fantasztikus szurkolói vannak. Nem vagyok az a játékos, aki szeret ugrándozni, a Vidinél is hat évet töltöttem, itt is hosszútávra tervezek” – szögezte le a csatár.

A tízszeres bajnok és 17-szeres kupagyőztes Legia Warszawa a három magyar játékost foglalkoztató Lech Poznan mögött a második helyen végzett a lengyel bajnokság legutóbbi idényében, így a következő szezonban az Európa-liga második selejtezőkörében kezdi meg nemzetközi kupaszereplését.
A weszlo.com korábban arról írt, Orlando Sá már bejelentett távozásával akkora rés nyílik a Legia támadósorában, hogy a GKS-nek kölcsönadott Arkadiusz Piech „élete formájában sem lenne képes betölteni" – ezért van szükség a gólerős Nikolicsra.
A varsói együttes keretében Orlando Sá mellett két csatár található: a már 37 esztendős, 35-szörös válogatott Marek Saganowski és a mindössze 18 éves, utánpótlás-válogatott Adam Ryczkowski – hozzájuk csatlakozott Nikolics.