magyarfutball.hu

2023.03.01 Köteles László az ETO új sporigazgatója!

A tavaly nyáron kinevezett Mihalecz Istvánt a korábban több külföldi csapatnál is megforduló, egykori remek hálóőr, Köteles László váltja a sportigazgatói székben. A 38 éves sportember a legeredményesebb éveit Belgiumban, azon belül is a KRC Genk csapatánál töltötte, amellyel többek között a Bajnokok Ligája és az Európa Liga csoportkörében is szerepelt. Köteles nagy ambíciókkal és lendülettel vág bele az új munkába.
kép
- Ahogy futballista koromban is volt, úgy most is, amit csinálok, abban sikeres szeretnék lenni, és a maximumot akarom nyújtani – kezdte Köteles László. – Első és legfontosabb dolog a célok meghatározása közép- és hosszútávon. Ha ezek megvannak, akkor ezekért kell mindent megtenni. Személyes célom, hogy visszahozzuk azt az ETO-t, ami ellen még én is játszottam a Diósgyőr színeiben rengeteg néző előtt, nagyszerű hangulatú mérkőzésen. Természetesen ez egyenes arányban van a csapat teljesítményével, hiszen, ha jó a produkció, akkor sokan lesznek a lelátón. Ezelőtt játékosügynökként dolgoztam, így kerültem kapcsolatba a klub ügyvezetőjével Jan Van Daele-val. Sokat beszélgettünk, elmondtam a véleményemet a futballról, majd szóba került a lehetőség az ETO-nál, amin nem kellett sokat gondolkodnom. Az előző munkámat teljesen feladtam, így maximálisan az ETO-ra koncentrálok a jövőben, nagyon várom, hogy megkezdjük a közös munkát.