magyarfutball.hu

2014.01.31 Aranyos Imre már a Berkenyét is irányítja

Váratlan fordulat: az utolsó pillanatban az eredeti kiszemelt – megbízható forrásunk szerint a Vác legendás középhátvédje, Nagy Tibor – visszamondta a felkérést, a Nógrád megyei I. osztályban szereplő Berkenye vezetői pedig nem tétlenkedtek, és a védő egykori klubtársát, a korábbi 3-szoros válogatott Aranyos Imrét bízták meg a vezetőedzői feladatok ellátásával.

Az elmúlt hét szombatján még semmi sem utalt erre. Egy félidő alatt 3–0-ra vezetett a Göd a Rákosszentmihályi SC ellen a Pest megyei téli műfüves bajnokság 1. fordulójának keretében, ám a fordulást követően a Vasas egykori futballistája, Aranyos Imre a szó szerinti hazai pályán – miután a Fáy utcai stadiontól kőhajításnyira lakik – beszállt, akivel stabilabb lett az RSC, ám a vereséget nem tudta elkerülni a fővárosi legénység, amely végül 4–0-ra kapott ki.

A 47 éves sportember jó ideje irányította az RSC-t, és alighanem így lesz ez a tavasszal is, csakhogy most már megoszlik a figyelem. Merthogy lesz tennivalója újdonsült együttesénél, ami nem csoda, hiszen tizenöt játéknap után csak az öt ponttal szerénykedő, sereghajtó Palotás SE-t és a nyolc egységet begyűjtő tizenötödik Érsekvadkertet előzi meg – köszönhetően az összekuporgatott tíz pontnak. Hogy Aranyos Imre miként oldja meg a kettős feladatot, ma még talány, ami mindenesetre biztos: vasárnap 13 órakor a Rákosszentmihályi SC az Ikladdal játszik a Vasas Fáy utcai műfüves pályáján – méghozzá alighanem Aranyos Imrével a soraiban.