magyarfutball.hu

2000.12.10 Arany László Nyíregyházára igazolt!

forrás: Nemzeti Sport
Pénteken késő este kellemes ünnepeket kívántak egymásnak a Nyírség-Spartacus labdarúgói. Ekkor tartotta ugyanis a csapat az évzáró vacsoráját, amelyen elbúcsúztatták és megjutalmazták a kft. korábbi ügyvezető igazgatóját, Zákány Lászlót. Kiderült az is, hogy Dancso Celeszkinek még nem kell búcsúz- kodnia, hiszen a kapus a napokban megegyezett Dajka László ügyvezető igazgatóval, és fél évig még biztosan Nyíregyházán folytatja pályafutását. Az egyetlen távozó Nagy Sándor, aki Tatabányára költözik, mivelhogy a Nyírség-Spartacus elöljárói már korábban megállapodtak a tatabányaiakkal arról, hogy Arany Lászlóért cserébe, a Romániából áttelepült védő csatlakozik a Lombard keretéhez. Szóba került az erősítés is, a héten Nyíregyházán tárgyalt az Eger csatára, Montvai Szabolcs, de akadnak más kiszemeltek is. Garamvölgyi Lajos január 4-én tartja majd az új év első edzését az együttesnek. (b.