magyarfutball.hu

2005.04.01 Rodenbücher a tavasszal csak pihen

Mint arról korábban már beszámoltunk az elmúlt nap átesett a lábműtéten U-21-es válogatott középpályásunk Rodenbücher István, aki még a Dunaújváros elleni barátságos mérkőzésen szenvedett bokaszalag-szakadást.

Az altatásos egy órás operáció alatt kiderült, hogy sajnálatos módon, a játékos mindhárom bokaszalagja elszakadt, így azokat a beavatkozás során összevarrták, s megtoldották a szalagokat.
Ami Rodi rehabilitációját illeti, szombaton hagyhatja majd el a Sport Kórházat, ám onnantól kezdve még tíz napig fekvőgipszet kell majd viselnie, s csak azt követően kapja meg a járógipszet, melyet május 14-ig kell majd viselnie.
A csütörtöki nap során egyébiránt szinte mindegyik csapattársa meglátogatta Pistát a kórházban, mely nagyon jól esett a játékosnak, aki weblapunknak elmondta, nem csügged a sérülése miatt, s már csak arra tud gondolni, hogy mihamarabb felépüljön, s, hogy a nyári alapozásnál már együtt gyakorolhasson a társakkal.