magyarfutball.hu

2006.10.28 Próbajáték Londonban

Télen újabb magyar játékossal gyarapodhat az angol másodosztályban szereplő légiósok névsora, ugyanis Rabóczki Balázs, az FC Sopron kapusa két hete a Queen’s Park Rangers edzésein vett részt. Ha meg tudnak egyezni a felek, decemberben a játékos megint külföldre szegődhet.

„A Honvéd elleni mérkőzésünk előtt négy tartalmas napot töltöttem el az angol csapatnál – mondta Rabóczki Balázs. – Hogy több volt mindez egy próbánál, azt jelzi: elnökünk, Vízer László Máriusz két bajnokink között engedett el, illetve nemcsak edzettem, hanem átestem egy alapos orvosi vizsgálaton, és John Gregory menedzserrel is elbeszélgettem a jövőről.”

Az esetleges megállapodásról így nyilatkozott a válogatott kapus: „Szívesen védenék újból külföldön, de csak akkor igazolok el Sopronból, ha klubom visszautasíthatatlan ajánlatot kap. Megszerettem a várost és a csapatot, egyelőre a távozás gondolata kevésbé, inkább a hullámvölgyből való kilábalás foglalkoztat.”
A Championshipben a 14. fordulóra kerül sor a hét végén, magyar rangadóval, mivel Király Gábor csapata, a Crystal Palace a Buzsáky Ákossal felálló Plymouth Argyle gárdáját fogadja.
Gera Zoltán együttese, az egyre jobb formába lendülő West Bromwich Albion a Birmingham City vendége lesz.