magyarfutball.hu

2008.06.06 Tőzsér Athénból Genkbe szerződött

Tőzsér Dániel a belga élvonalban szereplő Racing Genk labdarúgócsapatához igazolt. A 15-szörös válogatott középpályás az AEK Athéntól került új együtteséhez, amelyben Tóth Balázs személyében magyar csapattársa is lesz. A klub hivatalos honlapja alapján a 23 éves futballista négy évre szóló szerződést írt alá.

Tőzsér Dániel személyében első játékosát szerződtette a 2008-2009-es évadra a belga KRC Genk labdarúgócsapata. A belga bajnokság 10. helyén záró csapat négyéves szerződést kötött a válogatott középpályással, aki az előző szezonban a görög AEK Athénban szerepelt.

A Genk honlapja szerint Tőzsérre június 21-én házasságkötés vár, s 23-án tér vissza Belgiumba, s csatlakozik a bajnokságra készülő együtteshez.

A sajtótájékoztatón Paul Theunis klubelnök és Ronny Van Geneugden vezetőedző is megjelent, mindketten elmondták, Tőzsér mellett még egy védőt és egy csatárt szeretnének igazolni. "Ezen szerződések nyélbe ütése már csak némi idő kérdése" - mondta Theunis.

Van Geneugden örömét fejezte ki Tőzsér érkezésével kapcsolatban, s elmondta, a KRC Genk megérett arra, hogy ismét élcsapatként emlegessék Belgiumban.