magyarfutball.hu

2013.08.05 NAGYKŐRÖSI KINIZSI: HELYZETBEN. Tóth Mihály helyett Szabó Tibor irányít

Hiába nyert kétszer egymás után Pest Megyei Kupát, miután az NB III, Alföld-csoportjában nem tudta kiharcolni a bennmaradást, várható volt, hogy változások lesznek a Nagykőrösi Kinizsi háza táján.

A korábbi kispesti és ferencvárosi kedvenc, Tóth Mihály felállt a kispadról, akinek a helyére egy régi ismerős, a három és fél éve a jogelőd Törtelt már irányító kiváló fedezet, Szabó Tibor ülhetett le. A negyvenes évei legelején járó szakember még csak ismerkedik régi-új csapatával, de bemutatkozásként máris ezüstéremmel mutatkozott be, hiszen Örkényben vett részt felkészülési tornán a társulat. A Dabas-Gyón elleni 6–3-as diadalt követően a fináléban a házigazdával találkozott a Kinizsi, ám az 1–1-es végeredményt követően a büntetőpárbajban alulmaradt a Nagykőrös (3–4).

Ezen összecsapásokon már nem lépett pályára a korábbi sikercsapatból Pető Zoltán és Schrancz Balázs sem. Szabó Tamás Izland felé vette az irányt, az Újpesten nevelkedő Petrezselyem Tamás a BKV Előréhez igazolt, Malik Gábor Pilisre szerződött, míg Szluka János a Csepel ajánlatát fogadta el. A Honvéd és a Vasas egykori középpályása, Pintér Zoltán is a XXI. kerületben futballozik a jövőben, csakhogy nem az NB III-as gárdában. A „Pinyő” becenévre hallgató fedezet tudniillik a Budapest-bajnokság IV. osztályának 1. csoportját a Lánchíd FC előtt négy ponttal megnyerő Csepel Hungary Club ’94-ben folytatja karrierjét, amely a 2013/2014-es évadban a „blasz-háromban” rajtol.