magyarfutball.hu

2008.01.08 Tóth Mihály a Panahaiki harmadik magyar légiósa

Görögországi légiósként folytatja pályafutását a Bp. Honvéd volt válogatott támadója, Tóth Mihály (képünkön jobbra), aki a harmadosztályú Panahaiki 2005 csapatának ajánlatát fogadta el.

A 33 éves Tóth a közelmúltban bontott szerződést nevelőegyesületével, a Bp. Honvéddal, ahová pedig a nyáron nagy reményekkel tért vissza.

A csatár egyéves szerződést írt alá a görög klubbal, amely nagy erőket mozgósít azért, hogy egy osztállyal feljebb léphessen a nyáron.

Ennek érdekében erősítették meg a keretet magyar légiósokkal, hiszen Tóth már a harmadik honfitársunk, aki az együttesben szerepel majd a jövőben. Korábban a diósgyőri Sipeki István és a soproni Farkas Attila fogadta el a görögök ajánlatát.