magyarfutball.hu

2013.06.30 Bundaügy: A hatóság szerint 10 ezer eurót vett át az egyik gyanúsított siófoki

Valami nem stimmel az újabb focifogadási ügyben meggyanúsított siófoki labdarúgókkal kapcsolatban, akik az eddigi információk alapján a Ferencváros ellen 4-2-re elveszített április 13-i fővárosi NB I-es meccsüket csalhatták el

Gál András (24), Kiss Zoltán (26), Pál Szabolcs (25) és Takács Zoltán ( 29) önként jelentkezett a Magyar Labdarúgó-szövetségben és a Központi Nyomozó Főügyészségnél is, de nem segítik a vizsgálatot, írja a Blikk.

„A játékosoknak 24 órájuk lett volna, hogy hivatalos bejelentést tegyenek a vesztegetési kísérletről, ők azonban már csak akkor jelentkeztek, amikor a nyomozók látókörébe kerültek, s a vizsgálódásról sajtóbeszámolók is megjelentek. Így ez a részükről nem más, mint egyfajta előremenekülés – említette Fazekas Géza (43), a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes vezetője. – Ráadásul az együttműködést is megtagadták, nem tettek vallomást, sőt panasszal éltek a gyanúsítás miatt.”

A nyomozók állítják, a meccs manipulálásával kapcsolatban megfelelő bizonyítékok állnak a rendelkezésükre. „Ők csak annyit ismernek el, hogy megkeresték őket az ajánlattal, mi viszont tudjuk, egyikük át is vette a meccs elcsalásáért, a legalább kétgólos vereségért felajánlott 10 ezer eurót” – mondta Fazekas Géza.

Egyikük – Pál Szabolcs – időközben külföldre távozott. Ő már gyanúsítottként sem szerepelhet az MLSZ versenyrendszerében, talán ezért is vette az irányt a kevésbé szigorúan szabályozó külföld, jelesül Németország felé, ahol a negyedosztályú Eintracht Triernél próbálkozik – ahogy információink szerint a korábban szintén megvádolt K. Vince (31) is Ausztriában kereste boldogulását. Hasonlóról beszélt korábban Aczél Zoltán (46) is, a kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével vádolt edző jelenleg még Veresegyházon szaktanácsadó, de lehet, hogy költözik.