magyarfutball.hu

2013.02.13 Siófok: Tímár aláírt, egy volt újpestivel megegyeztek

Tímár Krisztián az OTP Bank Liga sereghajtójánál folytatja pályafutását. A sonline.hu szerint a Siófok szóban már Takács Zoltánnal is megállapodott, míg Molnár Marcell új csapatot kereshet magának.

Tímár Krisztián előrehaladott tárgyalásokat folytatott a Siófokkal - a sonline.hu szerint pedig meg is állapodtak a felek, Tímár jövő év nyaráig lesz a Balaton-parti csapat játékosa.

– A labdarúgóval 2014 nyaráig kötöttünk megállapodást – mondta Horváth Károly, aki a megyei portál kérdésére elmondta, a másik velük készülő, szintén válogatott védővel, a volt újpesti Takács Zoltánnal is megállapodtak szóban, már csak a szerződés aláírása van hátra. Korábban írtunk Tajthy Tamás siófoki lehetőségéről, amit megerősített a siófoki szakember, ám a futballista végül a Lombard Pápát választotta.

Horváth Károly elmondása szerint Molnár Marcellel viszont szerződést bontottak.