magyarfutball.hu

2018.10.17 Vadócz Krisztián visszatért a Kitchee SC-hez!

A 33 éves középpályás 2017 januárja és 2018 júliusa között másfél évet már eltöltött a Kitchee-nél – amelyben 27 bajnoki mérkőzésen 10 gólt szerzett és öt gólpasszt adott –, ám az előző idény végén, megállapodása lejártával távozott a hongkongi alakulattól, s visszatért nevelőklubjához, a Budapest Honvédhoz. Két hónappal később azonban Vadócz meggondolta magát, és szerződést bontott a kispesti egyesülettel, mondván, szeretne még egy-két évet külföldön játszani.
kép
Már akkor is úgy tűnt, hogy a 42-szeres válogatott futballista ismét a Távol-Kelet felé veheti az irányt, szerdán pedig a Kitchee SC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy két szezonra ismét leigazolta Vadóczot, aki az előző kettőben két bajnoki címet nyert a csapattal, és 2018-ban megválasztották az év játékosának Hongkongban.

A Kitchee a mostani bajnokságot nem a legjobban kezdte, az első három fordulóban csak öt pontot gyűjtött – igaz, még veretlen –, így jelenleg a 6. helyen áll a tízcsapatos ligában. Következő meccsét október 21-én, vasárnap a hetedik Tai Po ellen játssza, s ha sikerül elintézni a szükséges papírokat, akkor Vadócz akár már ezen a mérkőzésen is pályára léphet.
Nem úgy Diego Forlán, aki a legutóbbi idény végeztével távozott a Kitchee-től, amely viszont júliusban szerződtette a Liverpool, a Juventus és a Paris Saint-Germain korábbi középpályását, Mohamed Sissokót.