magyarfutball.hu

2021.05.24 Gyurcsó Ádám távozik Eszékről!

A 30 éves magyar válogatott, az Eb-keretből kimaradó szélső azt követően szerződött Eszékre, hogy februárban felbontotta a szerződését a Hajduk Splittel. Gyurcsó a rendszeres játéklehetőség reményében, az eszéki vezetőedző kérésére szerződött a rivális csapathoz, ám a tavaszi szezonban mindössze az utolsó négy fordulóban lépett pályára.

„Az edzésmunkámmal is elégedettek voltak, az edző sem mondott semmi rosszat a játékomra, azt viszont világossá tette, hogy abban a rendszerben, amelyben jelenleg játszik a csapat, nincs lehetőség arra, hogy folyamatosan pályára lépjek” – mondta korábban Gyurcsó, hozzátéve, hogy az átigazolása után ő is elkapta a koronavírus-fertőzést, ezért néhány hét kiesett a felkészüléséből, és a tervezettnél később tudott csatlakozni a kerethez.

„Itt lejár a szerződésem, és nem is tudom elképzelni, hogy hosszabb távon maradjak. A nyár folyamán szeretném a lehető legjobb megoldást megtalálni, és bár kapkodni nem akarok, túl későn sem szeretnék döntést hozni, mert nem mindegy, hogy mikor tudok csatlakozni egy csapathoz a felkészülési időszakban.”

Gyurcsót és a három távozót megajándékozta az NK Osijek az idényzáró előtt, mindannyian egy-egy aláírt mezt és képet kaptak.